Lókórház nyílik Bicskén

Címkék: erőmű-tó

2021.02.12. 21:25

Értesülésünk szerint lókórház nyílik Bicskén az Erőmű-tóhoz kivezető út mentén. Ha ezen az ismert úton haladunk kifelé, akkor ez az intézmény balra esik majd és a naperőmű telkétől eggyel vissza, a település felé helyezkedik el. Hozzáértők jó nevű cégként tartják számon az angyalföldi székhelyű…

A két kép Kővári Attila egy olajfestményéről - nem akvarell! - azért más, mert a helyiség fénye változott a két exponálás között.  Sajnos nem az enyém e táblakép, ami ha nem tévedek, a Körbefestett Bicske című kiállítás része volt.  A festmény a terület teljes lezárása után felértékelődött. Mint…

A Magyar Villamos Művek Zrt.-hez tartozó Hungarowind Kft. 0,5 MW beépített kapacitású naperőművet épített Bicske határában. Pontosabban 499 kW, mert ennek az engedélyezése, finanszírozása, megtérülése a leginkább kedvező. De ennek nincs különösebb jelentősége. Olvasónk írását és fotóit ezúton is…

Az egykor népszerű pihenőterületnek számító Erőmű-tó kiépülésének idejét is idézi képeivel ez az 1981-ben készült film. A kivitelező FÖLDGÉP Vállalat 1952-ben alakult. Egyik referenciájuk volt ez a tó.  Kb. 3:30 és 4:00 perc között látható az ipari területnek szánt, végül  bicskeiek kiránduló…

Izing Antal bicskei lakostól kétszer félmillió azaz 1 millió forint kártérítést követelt a Pálffy Károly polgármester által jegyzett kereset (2017. augusztus 25.) Bicske Város Önkormányzata személyiségi jogának két véleménycikkben, szerinte megvalósult megsértése miatt.  Azonban a Székesfehérvári…

A Bicskei Szó értesülése szerint a Magyar Villamos Művek  Zrt. fog keleti tájolású domboldalban fekvő területet bérelni a várostól a határban. Ha megyünk kifelé a hosszú egyenes úton a mára már kerítéssel elzárt, két dácsás Erőmű-tó kapuja felé, akkor ez a terület az úttól balra található, a…

„Szép földeinkből vadászni berkeket csinálnak, ahová nekünk belépni nem szabad”  Tiborc panasza /részlet/ (Katona József: Bánk bán)  A HVG friss-ropogós-mai számának tényfeltárását Olvasónk ajánlotta figyelmünkbe. Amint online is megjelenik, ezt is  elérhetővé teszi a bicskeiek blogja itt és külön…

Tiborc panasza ------------------------------ HVG, 2017. május 15., Nagyon gázos (6. old.) 

A 300 hektár cégtulajdonban lévő, sosem bicskei tulajdonú terület mezőgazdasági területből belterületbe vonásáról szóló megállapodást valóban Szántó János polgármester írta alá, ahogyan azt Tessely Zoltán is magyarázza a a Hír Tv-nek. Aztán Tiborcz Péter és Tessely Zoltán több alkalommal is…

"Szép földeinkbőlVadászni berkeket csinálnak, a-Hová nekünk belépni nem szabad." Katona József: Bánk bán  

Ez annak a 300 hektáros belterületnek a része, ami Bicske lakosságának leginkább kedvelt és látogatott pihenő területe volt.  A városvezetés, a testület az országgyűlési képviselővel semmit nem tett az akkor banki tulajdonban lévő hatalmas belterület, vagy csak a tóparti rész megszerzése érdekében,…

Két ház épült a tóhoz közel. Az Erőmű-tó néven ismert táj a bicskeiek kedvelt kirándulóhelye - volt. Itt tevékenykedett Bicske város legnagyobb civil szervezete, a Barátság Horgász Egyesület is. A tó  kialakítása, gondozása a nevükhöz fűződik.  A gyakorlatilag Tessely Zoltán, formálisan Pálffy…

Tudomásom szerint a polgármestereink és képviselőink még nem bátorkodtak  törvény szerint rendezni, hogy a városunk pihenőterületét felvásárolt baráti cég városunk területének több házhelynyi részét zárta le úgy, hogy azt magánterületként jelöli meg - miközben az kedves kis városunk jogos tulajdona.…

Eddig is tudni lehetett, hogy a Mészáros Lőrinc cége által megvásárolt egykori bicskei Budapest Gate területekért sok pénzt fog visszakapni az államtól, amikor majd a kisvasút nyomvonalának kiépítése érdekében az állam megvásárolja azt.  (S ha már így a milliárdok röpködnek körülöttünk feszt mint a…

Kurucz "Lali" Viktor szívhez szóló írása és gyönyörű képei a tóról, amit Bicske elveszített a jelenlegi városvezetők közreműködésével. A polgármester/alpolgármester/testület/országgyűlési képviselő jóvoltából még a céges teleakadót is eltöröltük…

Pálffy Károly polgármestersége, Bálint Istvánné alpolgármestersége, Tessely Zoltán országgyűlési képviselősége idején veszítettük el végleg, ami sosem volt a településé, de napjainkig mégis úgy érezhettük. A Pálffy Károly vezette testület többsége eltörölte a…

A kerítésépítés éve?

Címkék: erőmű-tó

2015.07.03. 12:59

Már-már a 16-18. századi Angliában zajló bekerítéseihez társítjuk, de természetesen másról van szó - egészen másról. Mivel a közeli 12 ezres város lakói túlságosan megszokták mint szabadon választott kiránduló célpontot, a teleülés központjától egy óra járóföldre…

A Barátság Horgászegyesület idén is lehetővé tette, hogy a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon csapata a vízparti vadonban táborozzon. Június közepe óta 4 szép példányt fogtak pontyból és 15 kiló kárászt. Aki ott a parton áll és ül e két első képen, a tavalyi táborban azt…

Mint ismeretes, az atv.hu hírének megjelenése után, ami azt a kérdést feszegette, hogy vajon Mészáros Lőrinc cégtulajdonos kedvéért törölte-e el a telekadót Bicske önkormányzat képviselő-testülete - miután majdnem 300 hektáros bicskei határában fekvő belterületi ingatlant…

Kurucz Viktor képei a tóról

Címkék: fotó erőmű-tó

2015.02.12. 20:17

Részletek.....

Jártam ma ebben napsütéses időben kerékpárral az Erőmű-tónál. Egyre inkább biztos vagyok benne, hogy az RTL riportjának állítása, miszerint biztonságiakkal őrzött és védett területre csakis az új birtokos cégének dolgozói mehetnek be, erősen megkérdőjelezhető. Beszéltem…

Az írás legfontosabb és legaktuálisabb gondolata szerint a szerző a városvezetésben bízik, akik sikeresen közben tudnak járni az új tulajdonosnál, hogy ez a közkedvelt és Bicske legnagyobb civil szervezete által gondozott "tavunk" a "miénk" maradhasson.…

Búzakalász 66 Felcsút Kft. vásárolta meg tavaly ősszel az Erőmű-tavat (Póctetői tó) és környezetét. A közkedvelt és szép bicskei pihenőterület tulajdonosa tehát Mészáros Lőrinc, aki egyben Felcsút polgármestere.      A szerző felvétele    Az ingatlant - mármint…

Benke Ede horgász szavai: "Természetesen visszaengedtük és továbbéli életét az Erőmű-tóban".  

Kapcsos zárójel

Címkék: fotó erőmű-tó

2014.07.22. 17:36

Olyan ez a Gerecse és Vértes határvidékén fekvő hegyvonulat kontúr, mint egy kapcsos zárójel, aminek csúcsa az a mészkő kúp, a "Spitzi", ami nem pici. Élőben persze szebb a napnyugta Bicskén, mint nem is olyan okos és hét éve a kiképzést bíró telefonom képecskéje.  Szebb a…

süti beállítások módosítása