Olvasónk érdeklődött, hogy itt vajon mi készül a parkolók helyén? Azt is elmondta, hogy valamilyen vezetéket lát az alján.    Bízvást mondhatjuk, hogy nem betonkoporsók zsaluja és elektromos vezetékről van szó, hanem például távközlési,  optika vezetékről, ami tv+net+telefonszolgáltatást…

"Üdvözlöm! Örömmel jelentkezem, mert az ön segítsége által sikerült elérnünk, hogy takarítsák a Nagyállomásnak a felüljáróját! Köszönöm szépen, hogy a rendelkezésünkre állt és kiállt értünk! Még egyszer szeretném megköszönni az önzetlen segítséget..." Ezt egy fiatal anyuka írja, aki a korábbi…

Teljesen elkeseredve írtam az oldalra. Tavaly év közben zsákutcát csináltak a Szondy utcából, mert a gyalogos felüljárót alá kellett dúcolni.Naponta legalább kétszer kell megtennem, szerencse vagy szerencsétlenség, de autóval az utcát teljes hosszában emiatt. Kátyútenger, sár.Az ember elharapja a…

    LYUKAS VASÚTI FELÜLJÁRÓ!TEGNAP A KINIZSI ÚT ÉS A CSÁKVÁRI ÚT KÖRNYÉKEN SÉTÁLTAM MERT ARRA VOLT DOLGOM. IDŐS VAGY GYERMEK KÖNNYEN LÁBÁT TÖRHETI. MÉGPEDIG NEM SAJÁT…

A bicske.blog már többször is foglalkozott a felüljáró ijesztő állapotával. A napokban egy olvasói fotót is kaptunk, aminek közlése után a megyei hírlap is kézbe vette a hírt, utánajártak.   A Fejér Megyei Hírlap híradása a Bicske vasútállomás előtti felüljáró…

"Szia! Olvastam a járdafelújításokról szóló híreid. Most küldök egy képet, hogy a korlátok is szépen le lesznek festve, egy részük kész is van már úgy látom.  Ha majd a temető kapuja és kerítése, az előtte lévő út és járda, a temetőben lévő  út és a ravatalozó…

Szia Anti!Ha felkeltél akkor vedd meg a mai Borsot.Mert a hetedik oldalon van egy cikk benne Bicskéről.Amit persze én küldtem.Nem fogod kitlálni hogy miről szól a felüljáróról.Üdv:egy kedves ismerősöd

De még bírja....

Címkék: felüljáró

2015.01.30. 23:39

Olvasónk nagyállomási gyalogos-felüljáróról írott levele kapcsán jegyezzük a következőket.  A kisállomási közúti felüljáró a város tulajdona. Fenntartása és karbantartása Bicske közfeladata (lenne).   Ennek ellenére hosszú évek óta nem végzik el a jogszabály által…

Bicske városa megvásárol 100 négyzetmétert a református temetőből mintegy 300 ezer forintért - értesült a Bicskei Szó - hogy egy régen megfogalmazódott tervet valósítsanak meg.   A terület azért kell, mert Bicske alsó vasúti megállóhely "A" peronjáról egy kivezető járdát…

Szia!  Most már két helyen van alátámasztva a vasúti felüljáró nagyállomásnál hogy le ne szakadjon. Ahogy elnézem a vasút fölötti gyaloghidat, nem adok neki sok időt és le fog szakadni. Egy katasztrófával akar a város szerepeln?i Ez nem tenne jót a városnak. Jó lenne,ha a…

Az Árpád utca és felüljáró közötti útszakasz botrányos állapotú, megfigyelők szerint már kétszer új kopóréteget kellett volna kapjon.    A telep felől a hídra tartva a jobb kéz felőli rész kész balesetveszély egy szakaszon. Süppedt, töredezett, a kétkerekű járművek…

A Táncsics-Árpád utca sarkán fekvő gyalogátkelőtől a református temető kapuja előtti hídfőig lezárva a felüljáró. A járdák járhatók.  A Táncsics híd előtti szakaszán munkálatok folynak. Éjjel egy óráig dolgoztak a Fejérvíz szakemberei, mert csőtörést észleltek az…

Azt mondja "a Bogyán", a Bogya Károly utcában élő olvasónk, hogy a Pünkösd utáni kedd óta óránként 2-4 istállótárgyát szállító 25-30 tonnás, dupla-tengelyű kamion szállít istállótrágyát.    A Bogya utca  7,5 tonna teherbírású.... A szállítmány konvojának…

süti beállítások módosítása