Bicske, Előhegyre vittek. Idéztek egy ötven éve  a patakparton földjét művelő embert, aki szerint itt a völgyben a patak mellett az ártéren semmiféle gátnak épített töltés, terv szerint 80 cm magas, amire a 3 méter széles kerékpárutat tervezik, nem fog megmaradni. A fehérvári tervezők a helyi…

Tegnap délelőtt 10 órától a Fiatalok házában vettem részt egy tájékoztatón magánemberként, amit az EU-forrásból megvalósuló kerékpárút építésével kapcsolatban tartottak a tervezők. Jómagam örülök a kerékpárút megépítésének, a tájékoztató híréről egy gazdától értesültem a szőlőhegyen.  Összesen…

Izing József (1880-1941) nekem és öt első unokatestvéremnek a dédapja, a fiamnak, Izing Máté Antalnak (1995) például ükapja, a nagycsaládban most januárban született kisbabának a szépapja. Dédapja továbbá 12 második unokatestvéremnek is, tehát összesen 18 dédunokája született.  1935-ben a…

Tegnap délelőtt 9 óra 15 perc tájban sokan hallhatták a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság szerkocsijainak vonulását. Egy lángokban álló 20 négyzetméteres faházhoz vonult a Galagonyás szőlőhegy negyedik dűlőjébe. A majdnem teljesen leégett ház a harmadik és negyedik dűlő között feküdt, a negyedik…

Éljen a haza!

Címkék: galagonyás

2016.04.07. 11:48

A szóban forgó Galagonyás II. dűlőben található présház kapcsán fontos emlékem, hogy apuval vagy nagypapával a szomszédságában fekvő szőlőnkbe menvén az én hosszú szőke hajú húgom mindig az erkélyt szemlélte, hogy ő ilyen emeletes présházat szeretne.  Hogy ezzel úgy kibékülne. Akkor persze nem így…

Ma 15 óra 30 tájban érkezhetett a riasztás a Bicskei Önkormányzati Tűzoltóságra a Galagonyás szőlőhegy I. dűlőjéből.   A Szent László utcában élők is láthatták a 4-6 méter magas lángokat, hallották a héjazat pattogását. Látták a legszebb, legkorszerűbbnek ítélt szerkocsit vonulni a Bagolyvárnál,…

Tudvalévő, hogy a bicskei gyepmester a maga részéről igyekszik mindent megtenni egyéb munkaköri kötelességei mellett a gazdátlanul tekergő kutyák befogásáért. Ezt az ügyet is rendezni fogja. Fontos, persze, hogy a 30 éves város. ami mindeközben polgármesteri ígéret szerint tartozik nekünk a…

 Szombati képek a Galagonyás  III. dűlőből.                 

Bicskén feltehetően késszúrás következtében életét vesztette egy nő. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra 2014. június 27-én az esti órákban Bicskéről egy…

Mint ahogy arról már hírt adtunk, a Bicske Galagonyás dűlőben egy 55 éves férfi rendkívül rossz körülmények között éli mindennapi életét. A férfi testvére 2013. január 18-án bejelentette, hogy nem tudja meglátogatni a hóviszonyok miatt a bátyját, hogy élelmiszert vigyen…

Állampolgári bejelentés alapján a rendőrök 2012. december 23-án napközben megjelentek Bicske, Galagonyás II. dűlőben egy hétvégi háznál, mert onnan bejelentés érkezett, hogy egy 54 éves férfi ott nagyon rossz körülmények között él, nincs étele, meleg ruhája, továbbá…

Mára virradóra tegnap délután három órától egy sparhelt avató bulin vehettem részt a Bicske, Galagonyás szőlőhegy mellett meghúzódó Bagolyvárban, ott is Peti présházában, aki a Salgó sparheltet Marcitól kapta ajándékba, mert útba volt nekik és olyan helyre akarták adni,…

A Korona Pizzafaló Bicske csapata első helyezést ért el a Tatabánya város kispályás labdarúgó bajnokságának I. osztályában! Király Attila, Szabó Balázs, Monos István, Takács Attila, Szabó György,Szaller Márk, Szabó Dániel, Boros Zoltán, Magony József - a képen…

A Hetek című országos közéleti hetilapban bicskei családi szüretekről, egy bicskei borászcsaládról jelent meg egy kellően szubjektív tárcariport éppen egy hete, amit bicskei írója ezúton ajánl a Bicskei Szó olvasóinak szíves figyelmébe.                     …

Levelet hozott a posta

Címkék: galagonyás

2012.08.28. 06:53

Mint azt Olvasónk írja az utóbbi években egyre inkább belakott Galagonyás szőlőhegy egyik dűlőjéből: "tudod mi itt lakunk a Galagonyáson a negyedik dűlőben. És amióta meghalt Szántó János Polgármester Úr, azóta itt semmit nem csinálnak. Az út borzasztó, tele van minden…

    Részletek....

    Fotó: Izing Máté        

 A cseresznyefa-virágzás ünnepe a bicskei szőlőhegyen           Fotó: Izing Máté   

Érzed a különbséget?

Címkék: fotó galagonyás

2012.03.03. 11:23

 Izing Máté felvételei 

Téli Galagonyás

Címkék: fotó galagonyás

2012.03.01. 18:29

Fotó: Juhász Tibor 

 Fotó: Izing Máté 

süti beállítások módosítása