Pontatlan a mellékelt poszt címe. Azt állítja ugyanis, hogy Kalocsán áll a legrégebbi látogatható csillagvizsgáló. Érthető, hogy mire gondol, na de kérem: a bicskei obszervatórium romjai is látogathatóak,  régebbiek mint a kalocsai. Csak arra kell figyelnünk, hogy az elherdált magyar örökség a…

Horváth Lajos Siófokon élő fotográfus a 70-es évek elején Bicskén élt és dolgozott. A Kossuth téren volt a Fejér Megyei Fényszöv részlege, vagyis egy fényképész üzlet, amit az 1947-es születésű Horváth Lajos vezetett.  Munkatársa pedig a felesége volt. Az üzlet pontos helyét nem tudtam…

Szabó István 50 évig élt Sárbogárdon, miután napjainkban visszaköltözött Bicskére. 1947-ben született, gyermekkora egy része a Hegyikastélynál telt, ott élt családja, ahonnan később a Kistószegre költöztek. Szabó István egy jókedélyű, szívesen beszélgető ember. Bicskén a BTC-ből és egykori, saját…

Minden úgy kezdődött, hogy a kiváló Válasz Online-t nézegettem. Carl Lutz?! Komolyan? Sokat éppen nem tudok róla, de tudom, hogy ki volt ő, a helytörténeti fotókincsek  máris sorjáztak előttem. A Nagy Károly Városi Könyvtár gyűjteményében több bicskei képet láttam már a híres Carl Lutz (1895-1975)…

Mirko Bayerl és Józsa Ottó kutatók gyűjteményéből származik.  Amikor a címben nagyra értékeljük, az az egész gyűjteményre és Bicske történetét érintő munkára vonatkozik.      Volt szerencsém már találkozni Bayerl úrral a Nagy Károly Könyvtár termeiben, a kutató gyűjteményének egy részét már…

"Szia" - írta olvasónk - "légyszíves ennek nézz utána, tudjanak róla a nők". "Augusztus közepén a 60 éves néni este fél 9 körül leszállt a Hegyikastélynál a buszról és ez az ember is leszállt utána és követte és a szántóföldnél (ez a Baboshegy közepén van) leteperte. De jött egy kocsi és a…

1. Szeptember 14-én 17 óra 20 perckor indul egy séta Nagy Károly matematikus-csillagász egykori birtokán, a Szülőföldünk Helytörténeti Klub Kulturális Örökség Napjához kapcsolódó programjaként.  A program EU-s hátterű, helyi identitást és kohéziót erősítő projekt keretében valósulhat meg. A hely…

2018.05.11. 10:30,   Szöveg: Lánczi Péter,   Fotó: Lánczi Péter Forrás: Turistamagazin Szellemjárta kőtorony az erdő közepén Egy bringás kiruccanás, ami véletlenül átcsapott egy terepi felfedezőútba. Legegyszerűbben így jellemezhetném azt a kirándulást, amely nem várt…

Mirko Bayerl stockholmi hadtörténeti kutató  - a Hegyikastély és a környékünk világháborús eseményeit feldolgozó munkásságát elsőként bemutató cikkemnél még érdekesebb a Csabdin élő Bakó Tibor (jobbra) leírása.    "Mirkoval január óta folyamatos levelezésben állok. Már közben jelezte, hogy…

Mirko Bayerl svéd állampolgár Stockholm közelében fekvő szigeten él családjával. Värmdö, Sweden keresőbe beírásával találhatjuk meg a nagyvilágnak azt a pontját, ahonnan Bicskére indult ezredszer. Ő az az ember, aki a legtöbbet tud a Hegyikastély nevű harcálláspont és erődítmény II. világháborúban…

A szomorúan is szép felvételek a Nagy Károly Csillagászati Közhasznú Alapítvány közösségi csoportjában láthatók.    Emelem kalapom Horvai Ferenc csillagász előtt, aki ennek a Birtoknak a sorsát már igen régóta szívén viseli minden érdek nélkül (!), először tudománytörténeti kutatásaiban…

Az M1 melletti rövid szervizút alapvetően rossz volt, állapota még többet romlott a kerékpárút-építési igénybevétel során.    Olvasónkkal történt közös gondolkodásban is felhívtuk a figyelmet arra: legyen presztízskérdés hogy az új út mellett elhelyezkedő szakasz ne maradhasson tré. Azért is…

Kicsit rendhagyó képet hoztam ma - írja a fotó készítője, Szűcs Matyi- A képen az egykori bicskei csillagvizsgáló egyetlen megmaradt tornya látható, amint komótosan áll, és várja sorsa jobbrafordulását, lassan 170 éve. Úgy gondoltam, hogy amíg még van lehetőségem, addig szeretném méltóképpen…

A Nagy Károly Csillagászati Alapítvány felhívásából derül ki mindez. Mellesleg Nagy Károly Év van, hiszen a tudós 220 éve született....  "Tisztelt Érdeklődők!A szombatra, a Bicskei Napokra tervezett Csillagtúra a birtokon, a város kérésére elmarad, helyette a Bicske Szíve Parkban, a Csillagász…

Értesülésünk szerint tegnap tűzszerészek dolgoztak az egykori Batthyány-birtokon a Hegyikastély területén.   Elkezdték átkutatni a korábban illegális fémkeresők által kigányolt talajt, és még az elején jártak, de máris egy lapátnyi gyalogsági lőszer került elő. Sípolt a fémdetektor. Az árkot is…

A Wikipédia cikke:  Nagy Károly (Révkomárom, 1797. december 6. – Párizs, 1868. március 2.) magyarmatematikus, csillagász.   Református családban született. Apja gyógyszerész volt, az ő nyomdokaiba lépett. 1824-ben megszerezte a legmagasabb gyógyszerészeti fokozatot, a „doctor chemiae” címet. Korán…

"Állítom, hogy ez a megye legbizsergetőbb és leghasznosabb projektje lehetne.Lehetett volna.Nem a két kietlenség és ingerszegénység között ide-oda biliárdozó kisvasút, nem a felnőttférfi-ideglevezetésre és aktív gyepfejlesztésre létrehozott fociaréna. Nem.Az új és újabb korosztályok, gyermekek és…

A Bicskei Szó értesülése szerint a Csillagvizsgáló körüli, ismeretlen tettes által elkövetett rongálás már múlt héten szombaton, azaz 25-én is látható volt az általam 30-án fényképezett és ma délután közölt állapotában.  Az árokásás több napig tartó birtokháborító tevékenység volt Bicske történek…

Legalább 8 méteres, szerintem biztosan illegális kutatóárok. Detektorral kereshettek fémet háborús relikviák reményében. Ha jelzett, kiásták, de a hulladékot otthagyták szétdobálva vagyis nem fémgyűjtők voltak. Hogy valóban találtak valami háborús maradványt, azt nem lehet kizárni. Azt pedig szinte…

"Mind a város, mind a hazai műemlékvédelem szégyene az 1847-ben emelt, idén 170 éves  Bicskei Csillagvizsgáló; az alapító, Nagy Károly ((1797–1868) csillagász testvérének emlékére épített ún. Mauzóleum; valamint a már csak romjaiban létező Hegyikastély több évtizedes állapota. Tudom, vannak a hazai…

A csillagvizsgáló tornyának változása. Az utolsó két képet csupán hónapok választják el egymástól. A képek készítési ideje balról jobbra: 1990, 2008, 2009, 2012, 2016, 2017. (Attila Mizser montázsa) Akik szerint fontos lenne egyedülálló értékünk megbecsülése...  

Veszelovszky Zsolt (Csabdi) és csapatának újabb kiváló fejlesztése a funiQ! Mi a funiQ? Az eddig elsősorban papírtérképeket kiadó Cartographia legújabb, digitális szolgáltatása, amely segítségével a felhalmozott sok-sok turisztikai információt elérhetővé tudjuk tenni egy olyan formában is, amely…

A bicskei csillagvizsgáló Pusztuló értékeinkIsmeretterjesztő örökségvédelmi cikksorozat A bicskei csillagvizsgálóNagy Károly csillagász bicskei birtoka A csillagvizsgáló megmaradt tornya (2015 nyarán)    „Minden nemzeti előlépés a nemzet szellemétől függ, szelleme értelmi állásától…” E…

Igaz, hogy nem lehettem ott minden bicskei előadáson, de a most érettségiző, kockás inges  Szűcs Matyiénál jobbat nem hallottam. A csillagászatról, asztrofotózásról szólt a könyvtári Helyismereti estéken,  de amikor a legjobbnak mondom, minden témát beleértek. Már amit hallottam.   Itt pedig…

A Bicskei Vállalkozók Bálja harmadszorra is jól sikerült, 155 vendég mulatott a Korona Étterem Pizzafalóban.    Kelemen Zoltán és Monos István szervezők tájékoztatása szerint a bál tombolabevételét idén is jótékonysági célra fordítják. Először is köszönik a tombolatárgyakat ajándékba hozó tömeg jó…

süti beállítások módosítása