Elöljáróban: minden tiszteletünk a hóban-fagyban és kánikulában közterületeken dolgozó GESZ-munkatársaknak. A bicskei járdák azonban (ezzel az olvasói levéllel együtt) azt mutatják, hogy kevesen vannak, nem kapnak meg minden támogatást.   "Nem vagyok facebook-on, de ily módon a síkos utas íráshoz…

Tisztelt Szerkesztő Úr! Nagyon örülök, hogy megkezdődött a bicskei járdák helyrehozatala, csak az a problémám, hogy a kertvárosba bevezető utaknál a járda szintén hasznavehetetlen. A Rózsa utca pl. ilyen, a járda betonkocka lapokkal van lerakva,ami legalább 30, ha nem 40…

A testület ma déltől megtartott rendkívüli nyílt ülésén döntöttek többek között a Kodály Zoltán utca szilárd burkolatának kiépítéséről járdával és vízelvezetéssel együtt. Döntöttek a bicskei reformátusok által megkezdett temetőkerítés városhoz méltóbbá…

Erős vár a mi Istenünk!

Címkék: egyház járdák

2012.04.16. 22:50

 Nem, hivatalos információnk szerint a Csákvár-Bicske-Csabdi Társult Evangélikus Egyházközség által gyönyörűen felújított templom körüli teret parkosítani fogják.  Lapunk korábban is célzást tett arra, hogy a műanyag hullámlemezből készült…

A Szent László patak közúti hídján naponta átkelő olvasónk osztja meg panaszát Bicskei Szó révén településünkkel és megnyugtató intézkedést kér.      A Kanizsai utca, Bogya Károly utca felől megközelíthető Szent László patakot átívelő hidat nyáron…

 Ez a csatorna vajon meddig lesz ilyen "szakszerűen" lefedve? Tisztelt Városvezetés! Ami nem a központban van, azzal már nem is kell foglalkozni? Sokan erre hordják a gyermekeiket a telepi óvodába. Addig várnak a veszélyhelyzet megszüntetésével, amíg valaki, uram bocsá'…

 Mint ez minden bicskei ember számára szemmel látható - khm -,  Bicske Csabdin élő polgármestere minden bicskei út, utca, parkoló és városi járda felületének alapos letakarításáról, hótalanításáról gondoskodott jó gazda módjára. Mintha nem is esett volna hó...…

 A peron sárga vonalon belüli biztonsági sávját letakarította a vasút. A többi nem számít sem vasútnak, sem városunknak?  Egy olvasónk felvétele.

  Kedves Toncsi! Az általad szerkesztett oldal segítségével szeretném felhívni a figyelmet egy-két problémára.Az egyik néhány bicskei járda állapota: a csatolt fotókon látható pl. a Battyhyány utca járdájának néhány szakasza, amelyek komment nélkül is…

süti beállítások módosítása