"Találós kérdés:- Mit ábrázol a kép?(Megoldás:A jelenlegi társadalom mélyen gyökerező problémáinak egyik manifesztációja.)"

A csúcsos kötélhálós mászók kifeszítője jelenthetett beteget, látszik is, ha benézünk.  Hogy rongálás vagy műszaki hiba a megterhelés miatt, majd kiderül. Valószínűsíthető az előbbi, hiszen az átadáskor biztosan történt terheléspróba.Valószínűleg szerdán, holnap, az első munkanapon megkezdik a…

Olvasónk azt kérdezte, kinek a feladata a bicskei játszóterek eszközeinek rendszeres  biztonsági ellenőrzése és a karbantartás. A két fenti képhez kapcsolódva elmondta, hogy a Bocskai utcai játszótéren Egyetlen csavar tartja, az a kis…

A Bicskei Szó értesülése szerint az új játszótér építési költségeit az a budapesti cég állta egy az egyben, ami a Bicske, Kossuth téri Spar áruház ingatlanának tulajdonosa és bérbeadója. Ismeretes, hogy a parkoló teljes mértékben közterület. Az önkormányzat legnagyobb adófizetőjének működtetésében …

Szemmel láthatóan korrekciók zajlottak, amiknek mára biztosan vége. Ez az első bicskei, szőnyeges és zárt játszótér, amit éjjelre is le fognak zárni.  Ahogyan az alsó képen is látszik, a tér padjainak jelentős részét felújították, nyilván az összes ülőfelület kicserélődik.  

Olvasói jelzésünk szerint a kertvárosi játszótéren összemocskolt csúszdát és annak részeit valamint a környezetét megtisztította, fertőtlenítette a GESZ két vagy három munkatársa.  Arról még nincs információnk, hogy történt-e feljelentés és működött-e a biztonsági kamera vagy sem az ismeretlen…

 - Szia, köszi, ez sz@r vagy sár, vagy esetleg mindkettő? - tértem a tárgyra az szennyezés állagát illetően rendkívül illedelmesen.  - Ez kérlek alássan kaka...Tiszta,nincsen benne sár. Amúgy kriminális a helyzet azon a játszótéren. Egy hinta van, a közjáték egy rögzítése…

    A Bicske Szíve Park kormányzati átcsoportosításból gazdagodik. Kültéri sportpark-építési program indult be tavaly, az ingyen használható szabadtéri létesítményekben elsősorban a felnőtt sportolni vágyók tölthetik el aktívan szabadidejüket, a futókörrel is bővíthető sportparkok építésére tavaly…

Bicskei családok összefogásából létesült az elhanyagolt önkormányzati területből a Bicske Szíve Park rengeteg civil önkéntes munkájával, amihez a város is csatlakozott.  Később szintén bicskei civilek szülői fóruma (a két halmaz közös mezője igen nagy) lépett fel a meglévő játszóterek elhanyagolt…

(A közelmúltban elfogadták azt is, hogy felülvizsgálták a játszótereket...)  "Nem tudom ki mikor járt a Kossuth téri játszótéren, de tegnap megállapítottam, hogy b a l e s e t v e s z é l y e s,- és biztos nem tegnap óta, mert a csúszdánál lévő létre bal korlátja lóg, oldalt-lenn egy már…

Felvethetnéd a blogban, hogy a Jézus Szíve parknál a Kisfaludy utcai "bejáratnál" helyezzenek ki táblát mert már most is a füvön parkolnak az autókkal a kényelmes mérleghintáztató apukák/anyukák pedig még nincs is igazi jó idő. (Van is kinn talán tábla, csak érvényt kell szerezni tán területi…

A Kisfaludy utca Bicske dobogósan forgalmas utcája. Csúcsforgalomban percenként hat autó. 2009-ben átadták az oktatáshoz oly fontos Bicskei Tanuszodát. A Városvezetés azóta sem érte el, oldatta meg egy árva kis  gyalogátkelőhelyecske felfestését, kitáblázását, kijelölését.   Játszótér is működik…

Főleg fából készült játszóteret adnak át a BTC-n ma délután. Tényleg nagyszerű lenne, ha a központban pár éve épített és félbehagyott játszótér faeszközeinek felületkezelése is megtörténne, mert igen időszerű, mert úgy hat, mintha az enyészetnek lenne átadva. Másrészt a játszóhelyek alatti talaj…

   Részletek..... Első képünk olyan így újralátva, mint egy "posztmodern installáció", háttérben az Renderőd tornyával.               

Árnyékoló napvitorlák kerülnek az állampolgári kezdeményezésre épülni kezdett és még be nem fejezett játszótérre, a Bicskei Szíve Park területén.  Ezek műanyagból kötött anyagból készült Raschel-zsák anyagok, melynek apró lyukai némiképp átengedik a szelet, csökkentve a leszakadás veszélyét. A…

A hanyatló Nyugat-Európában észleltem, hogy a Cam folyó közelében, az erdő mélyén fekvő parkban is körbe van kerítve minden játszótér a gyerekek védelme érdekében.  Több játszótéren is jártunk az öt fős kerékpáros gyermekkülönítménnyel és szüleikkel. Az erdő…

Ugyanolyan ideiglenes hidacska került a Jakab-forrás által táplált Sárközi-ér medre fölé, mint legutóbb. A GESZ munkatársai ezúttal hídhoz vezető köves gyalogutat is kialakítottak. A híd feladata, hogy a piactéren kialakított parkoló és a bicskei családok önkéntes…

 Tessely Zoltán polgármester korában valami rejtélyes okból egy kevéssé ismert céget preferált, ezért ez lett a telefonos szolgáltató az önkormányzatnál és az intézményeinél is Bicske városában.  Aztán ez a cég 2014 őszétől egyszer csak csődbe ment. Egyes…

Olvasónk írta, hogy az új játszóteret élvezik a gyerekek, de ennél sokkal jobban meg lehetett volna csinálni, lásd például a tatai vagy a tatabányai játszóteret. Olvasónk szerint hiányzik, hogy nem olyat építettek, amit ifjak és felnőttek is tudnak használni a mozgás,…

Kutyavilág

Címkék: kutya játszótér bicske-szíve-park

2015.04.26. 17:27

"Mai nap, 2015.04.26. 16:45 körül unokáim sétáltak a Bicske Szíve Parkban, két fiatal nagy testű kutyát póráz nélkül labdáztatott, a felszólításra, hogy legalább pórázra kösse kutyáját, szemrebbenés nélkül kijelentette hogy az ő kutyája - le@arja unokáimat. Ő ezt…

2015-ben április 25-ére esik a Csillagászat Napja. Országszerte számos helyszínen rendkívüli nyitva tartással, járdacsillagászattal, távcsöves bemutatókkal várják az érdeklődőket helyi csoportjaink és társszervezeteink. Az este távcsöves látnivalói: a Hold, a Vénusz és…

A közel 10 darab önkormányzati biztonsági kamera közül idén még műszaki okokból egy sem működött - értesült lapunk. Ez elég nagy felelősség, hiszen a játszótéri pedofil elfogásában csakis az üzletek, bankok stb. tehát nem önkormányzati intézmények videó-felvételei…

Olvastam, hogy takarékon vagy, de Téged mégis olvasnak, jó lenne ha megírnád. Adott ez a bicskei betyárok munkájával létrejött szép kis terület, ami korábban, az ún. feltöltés után úgy nézett ki a város központjában mint Drezda a bombázás és sitt eltakarítása…

Köszönet a családok összefogásáért, akik az elhanyagolt önkormányzati területet önkéntes munkával kezelésbe vették és széppé tették. Köszönet a szülői fórumnak, ami a parképítőkkel együtt rávezette a választottakat, hogy márpedig járási székelyhez, dunántúli…