Munkásság és felebaráti szeretet elsőrendűségéről beszélt a bicskei jegyző, amitől nem tántoríthatja el senki és semmi.  Blauhorn Jenő 1895-ben mondotta ezt, jegyzői tevékenysége megkezdésekor.Blauhorn Jenő a Bicskén élő Prockl Jenő (született Bicskén, 1943-ban) dédapja volt, lányainak pedig ükapja…

Önkormányzati vezetőink a veszélyhelyzet alatt is dolgoznak értünk, és csak az hibázik, aki dolgozik. A nagy munkában a jogszerűség, még ha van is annak  felelős őrizője, nem mindig sikerülhet. A jegyző hirdette ki a (kormány veszélyhelyzeti rendelkezése egy fontos részletének ellentmondó) bicskei…

Egyre szerteágazóbb a vita és mindenki mást mond a Molnár Dániel képviselő által felvetett problémáról. Ez egy filmrészleten is látható.. Ennek lényege, hogy míg a szóban forgó  sportegyesület egyik vezetője havi fizetést kap, az általa ügyvezetett cég évi 2 millió tanácsadási díjat bevételez…

A Bicskei Szó cikkei,  képviselői kérés és Fritz Gábor jegyzővel folytatott, adatkérő levekezésünk után - megjelent a bicske.hu-n az elbontott Áruházzal kapcsolatos közérdekű adatsor.      Újdonság az is, hogy a hivatalos honlapon minden közlemény dátummal, időponttal jelenik meg - ahogy kell, amit…

Audiatur et altera pars! - Hallgattassék meg a másik fél is  Molnár Dániel képviselő úr megválasztása óta nagyságrendileg két tucat kérdéssel fordult hozzám - a kérdések tartalma alapján - közérdekű adatigénylésként. Adatigényléseit minden esetben törvényes határidőn belül, költségtérítés…

 A jegyző és "a hivatal packázásait" Molnár Dániel (Momentum) képviselő így foglalta össze kérésünkre.   Kezdjük tehát a képviselő összefoglalásával, aki "A 140 ezer forintos adatigénylés története" címet adta válaszának. "Miután februárban döntés született a képviselő-testületben, hogy az…

Láthattuk magunk is, hogy fel-felbukkan a kútdíj bevezetésének rémhíre.  Egy bicskei olvasó kérdezett róla. Már az elején leszögezzük: kútdíj még nincs, a terve sem ismert.                                          Mélységes mély a múltnak kútja. Thomas Mann: József és testvérei     Viszont a…

Ír az olvasó

Címkék: fotó hulladék jegyző írazolvasó

2018.05.26. 21:11

"Üdvözlöm! ... vagyok! A múlt héten beszélgettünk a szeméttel kapcsolatban most sikerült képeket csinálnom mert dolgoztam mai napig! Rigó utca és a Jegenyefa utcáról lenne szó ahol rengeteg a szemet! Remélem, a közlés hatására történik valami." A levélíró elmondta, hogy dögszag is van…

Tisztelt Izing Antal Úr!   Kereskedelmi hatósági jogkörömben eljárva tájékoztatom, hogy konkrét egyedi ügyekben nem adhatok pontos felvilágosítást, tekintettel arra, hogy Önt nem illeti meg az ügyféli jogállás, ezért általános tájékoztatással fogok szolgálni az alábbiak szerint:   2006 óta…

Egyre több és több bejelentés, megkeresés, segítségkérés érkezik hozzám, pedig mindig hangoztatom nem az én feladatom megoldani Bicske zűrzavaros kutyás problémáját, erre vannak az illetékes szervek és hatóságok, akik intézkedni tudnak és kötelesek is persze. Én és a helyi állatszerető emberek…

A 2008 őszétől kezdődő bejáró polgármesteres, jegyzőcserélődős ámokfutás - jelenleg stagnál - is eszébe jutott minderről egy szomorú mosoly erejéig ("Nincs déja vu érzésed?") annak a kedves olvasónak, aki Székesfejérvárról postázta nekünk Bicskére ezt a fantasztikus helytörténeti emléket.  Azért…

Valami nagyon nagy az a gáz, amit a Tessely-Pálffy nevekkel "fémjelzett" korszakot illeti, hiszen bő félévenként tette be maga után a városháza ajtaját az aktuális törvényességi őr, a város aktuális jegyzője úgy, hogy nem akart többé visszajönni.    Természetesen az illetékes hatóság a világon…

2016. március 10. Bicske városban - idén 30 éve vagyunk város -, a Bicskei Újság legutóbbi lapszámának címoldalán a karácsonyt ünnepeljük meg Jézus nevével. A lapot tavaly decemberben adták ki.  Negyedév az itt élők teljes semmibe vételével kimaradt. Mintha nem történt volna Bicskén semmi, ami a…

Ismeretes a közvetlenül és közvetetten megválasztott városvezetés botrányosan rossz minőségű hozzáállása a jegyzői munkához. A törvényesség felelős őrizői Tessely-Pállfy nevekkel jelölhető polgármesterség idején 2008 őszétől napjainkig átlagban 8 azaz nyolc hónapig tudtak megmaradni Bicske…

A Tessely-Pálffy nevekkel "fémjelzett" korszakot vizsgálva napjainkig ebben a városban 8 év alatt most a 12. törvényességi őr távozott Bicskéről, vagyis átlagban 8 azaz nyolc havonta változott személyük.   Feladatát minden bizonnyal a mostani aljegyző fogja ellátni a majd pályázati úton érkező 13.…

Kezdődött azzal, hogy szép csöndben, észrevétlenül és kimondatlanul rezsit akar növelni a város. És persze, meg is teszi, csak erről nem hívnak sajtótájékoztatót Tessely Zoltánnal és a szerényen asztalra tekintő Pálffy Károllyal.    Alig hirdették meg még azt is, hogy igazolással a bicskei…

Tessely Zoltán a bicskeiek építményadóját duplázta meg Csabdi lakosként bicskei polgármester korában, Pálffy Károly pedig az egyedülálló bicskei emberek hulladékszállítási díját duplázza meg, a rezsit növeli.   Minden olyan egyedülálló ember, aki január 31-ig az Anyakönyvi Hivataltól nem szerez be…

Olvasónk, aki a napokban bizalmával tisztelt meg bennünket úgy, hogy közlésre adta át a bicskeiek blogjának a Bicskei Városháza által érthetetlen okokból hosszú ideig válaszra nem méltatott hivatalos leveleit - választ kapott végre közlésünk után nem sokkal.  Bízunk benne, hogy a jövőben a…

Egyik helyen van aljegyző, másikon nincs. Olvasónk arra hívja fel a figyelmet, hogy a város hivatalos honlapján talán mutatni kellene némi összhangot a vezetők tekintetében. Közzétesszük és bízunk benne, hogy órákon belül javítani fogják.   Itt 2016.01. 06-án 15 óra előtt nincs aljegyzője…

Aljegyzőt keres Bicske

Címkék: állás jegyző

2015.06.15. 01:17

Tisztesség ne essék szólván, ez már régen nem Tessely Zoltán polgármestersége idején zajlik...    Bicskei Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet aljegyzői állás betöltésére A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű köztisztviselői jogviszony, 6 hónapos…

Tavaly még hozzátartozott a testület szervezési és működési szabályzatához, hogy a képviselőket három nappal az ülés előtt meg kell hívni, közölni az ülés helyét-idejét, csatolni a napirendet és mellékelni az előterjesztéseket. Ennek az volt a célja, hogy a képviselők…

Dr. Révész Zoltán - Bicske Tessely-Pállfy korszakának 12. jegyzője - ma kapta meg kinevezését.  Erről a Tessely Zoltán neve által "fémjelzett" korszakról már párszor leírtuk a véleményünket. A legutóbbi itt van, de ha a jegyző címkére kattintanak, megtalálják az összeset.…

A 10. jegyző távozása után az aljegyzőt léptették jegyzői hivatalba, akinek megbetegedése miatt orvosi előírásra felépülése érdekében kell otthonában maradnia. Alapos, felkészült, kedves - ezt mondják róla. Alapvetően jó benyomást tesz a vele például Bicske terein…

Mi folyik itt? Egy korábbi fidelitas megyei elnök, jó káder is elhagyja a várost?  A bicskei Fidesz által Bicskére hozott korábbi polgármester idején 10. jegyzőként lépett hivatalba ő, aki most mondd fel. Nem bírta hát.       "Ezúton tájékoztatom a tisztelt lakosságot, ....…

Értesülésünk szerint Pohlmüllner Tamás Bicske város jegyzője. Korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) Pohlmüllner Tamásnak a Jó Állam Fejlesztési Koncepció Végrehajtásának Összehangolásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság…

süti beállítások módosítása