Szia! Amiatt írok Neked, hogy amióta felújították a körforgalmat sajnos többször azt vesszük észre, hogy a sofőröknek nem tiszta, hogyha a Tesco felől jönnek, nem szabad Mány fele közlekedni. Ebben az esetben  csakis úgy lehet Mány felé menni, ha bemennek a körforgalomba és ott fordulnak…

Mint arról már lapunk beszámolt, 2015-ben érkezett az állami költségvetésből, kormányzati keretből 300 millió forint Bicskének.  Ebből 150 millió a Bicskei TC sporttelepének fejlesztésére címkéződik a városvezetés döntése alapján.  100 millióból a tervek szerint megveszik és elbontják az áruházat,…

Információnk szerint a Kisfaludy utcai gyalogátkelőhelyre és az uszodához vezető gyalogút megépítésére Bicske városának 2015 óta, lassan 3 éve engedélye és pénze van. A Kisfaludy utca Bicske egyik legforgalmasabb utcája. Kérdésünk: miért nem építették meg, késlekedésükkel miért és milyen alapon…

A kivitelező Duna Aszfalt egy kilométeren burkolatmegerősítést is végez, továbbá autóbuszöblöket és buszvárókat épít - írja a Magyar Építők. Egyebek mellett olvasói leveleink és cikkeink is szükségesnek tartották a körforgalmat a közúti tragédiák után - nemcsak Felcsút közelében, hanem a Bicskéről…

Mint arról Sipos Mónika r.fhdngy, az FM RFK szóvivője a Bicskei Szót tájékoztatta,  a "Közlekedik a család" című vetélkedő egyik döntőjét Bicske főterén rendezik meg 2017. június 11-én.   A Bicske, Kossuth téri döntő az országos döntők öt helyszínének egyike.  A gyakorlati feladatokat ugyanis…

Kifejezetten értem, hogy mire vonatkozott az olvasói felvetés a Csabdi úti kaotikus helyzettel kapcsolatban. Azt azonban a fotók alapján is fenntarthatjuk, hogy ezen az útnak is nevezett szilárd burkolatú ösvényen a 90 km/h ne illessen szabály szerint mentőn, ügyeletes orvoson, rendőrön és tűzoltón…

Olvasónk nemrégiben azt kérdezte, Csabdi és Bicske között miért nem lehet személyautóval 90 km/h sebességgel menni, miért szükséges a sebességkorlátozó tábla, amikor ugyanis korábban kiették, folyt valamilyen úti munka, de azóta semmi és a korlátozás továbbra is kinn van.  Hivatalos forrásból…

A Kisfaludy utca Bicske dobogósan forgalmas utcája. Csúcsforgalomban percenként hat autó. 2009-ben átadták az oktatáshoz oly fontos Bicskei Tanuszodát. A Városvezetés azóta sem érte el, oldatta meg egy árva kis  gyalogátkelőhelyecske felfestését, kitáblázását, kijelölését.   Játszótér is működik…

A válasz: Minden bizonnyal a Kormányhivatal építése miatt tiltják a parkolást a területen. Amikor közlekedési káoszról, a központ túlterheltségéről írtunk korábban - a két iskola, a bíróság, a plébánia, a városháza, az épülő kormányhivatal képezte centrumról, valami hasonlóra gondoltunk. (És ez még…

HEGYMENET Bicske és Mány között rendőri irányítás mellett, egy sávon haladhatott a forgalom. A 7,5 tonna össztömeg feletti járművekkel nem lehetett közlekedni az útszakaszon - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának korábbi közleményében.     9 óra 24 perc Közúti közlekedési…

Ezek a sorok a Bicske Szíve Park fórumán láthatók fényképekkel együtt.  "Életveszély a bicskei közutakon, már egy hete tapad le a hó és jegesedik rá az utakra, jégpálya Bicske. Mivel korán reggel igen rossz közvilágítás mellett fényképeztem vakuval, pár perc alatt, sietnem kellett a vonatra, és…

A bicskei rendőrök rövid idő alatt azonosítottak és gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki egy közlekedési manőverből kifolyólag keveredett szóváltásba egy másik sofőrrel.   A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás vétség és garázdaság vétség elkövetésének…

Mint arra Gombkötő Krisztián baleseti hírszakértő felhívta figyelmünket: Fejér megyében dec. 10. vagyis tegnapelőtt óta hárman meghaltak az utakon és nyolcan megsérültek.  Azért nem négy halott és hét sérült, mert egy ember újraélesztettek és légi mentők szállítottak kórházba.   Rendőrök, mentők,…

Egy héttel ezelőtt kérdezte olvasónk: "1. A Szent István utcában kint maradt a 30-as tábla. 1 hónapja. Miért?" Különben életkornak jó.  Ezt a kérdést ma a helyszínen feszegette egy autós kedves ismerős. Volt egy kis felületes útkezelés, kifújatták a kerékpársávból a szennyeződést, de úgy, hogy a…

Autósok figyelmébe

Címkék: közlekedés etyek

2016.02.11. 11:18

"Autósok figyelem! Körültekintően közlekedjünk a gesztenye-fasoron! Sorra törnek le az ágak az útra, veszélyes a közlekedés! (Egy ismerősöm előtt 50 méterre tört le egy nagy ág). Nagyon vigyázzatok!" - olvasható a Facebook-on  az etyeki lokálpatrióta figyelmeztetése. Az 1-es főútvonal őse, a jó öreg…

18 óra 30 tájban hívott egy olvasónk, aki azt kérdezte, mert a város honlapján nem látta, az utak, járdák, síkossága érdekében kihez lehet fordulni a városban. Elmondtam, hogy a GESZ dolgozik értünk a maguk nyilván nem mindig kellően elegendő lehetőségével és támogatottságával, de biztos vagyok…

Ma Felcsúton mérnek valamint Bicske és Vértesboglár, Bicske és Szár között. 

A rendőrök - az ittas állapotban és a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt történő járművezetés visszaszorítására irányuló - háromnapos fokozott ellenőrzést tartanak Fejér megyében.   Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata…

A szóban forgó területen élő olvasóink kérését tolmácsoljuk az Arany János utca-Jakab köz kereszteződésének közlekedési anomáliáival kapcsolatban. Először is arra hívjuk fel a figyelmet képviseletükben, hogy a bármilyen okból, akármilyen eszközzel vagy saját lábunkon…

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytatott egy 28 éves dunaújvárosi férfival szemben ittas járművezetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.  Rácalmás, Korányi téren történt közúti közlekedési baleset 2015. augusztus 14-én este. A…

Félpályás útzár a Prohászka utcán egy baleset miatt! - írta olvasónk 50 perce. 

  T. Szerkesztő Úr!        Egy kertvárosi anomáliával bátorkodom zavarni úri magányodat.  A Batthyány utcára merőleges utcák a Kodály Z. utcai kereszteződésnél" elsőbbségadás kötelező" táblával védettek, az  Erkel F. utcánál nincsenek táblák,…

A Fejér megyei rendőrök 2015. november 5-én 9 és 16 óra, valamint 2015. november 7-én 8 és 12 óra közötti időben a járművek műszaki állapotára a vonatkozó szabályok betartását ellenőrzik - hívja fel a figyelmet az FM RFK  Fejér megye közútjain 2015. november…

Fejér megyei rendőrök 2015. október 30-án 9 és 15 óra közötti időben a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítása érdekében fokozott ellenőrzést tartanak. Fejér megye közútjain 2015. október 30-án 9 óra és 15 óra közötti időben…

Fejér megye közútjain 2015. október 14-én 9 óra és 16 óra közötti időben fokozott rendőri jelenlétre kell számítani.   A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott közlekedésrendészeti ellenőrzést rendelt el 2015. október 14-én 9 óra és 16 óra…