Minden gyalogátkelő külön, kiemelt megvilágítást kell, hogy kapjon. Az is, ahol a legutóbbi  szerencsétlenség történt, de nagyon gyorsan.  Minden gyalogátkelőhely táblával meg van jelölve mindkét irányból, minden esetben, vagyis ha a burkolati jel nem látszik, akkor is "látható" a tábla miatt.Aki…

Tegnap este 19 óra 15 perc tájékán gyalogos elütése történt egy gyalogátkelőhelyen a Kossuth utcán a Cukrászdánál.  Az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának közleménye szerint Bicske, Kisfaludy út és Kossuth utca kereszteződésében történt közúti közlekedési baleset 2017. december 12-én este. A…

Egy másik autóra kiadott hatósági jelzést szerelt fel gépkocsijára egy bicskei férfi - adja hírül a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának közleménye. A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egyedi azonosítójellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja…

Elektromos autókhoz megfelelő feltöltési pont létesül az országban  számos helyen, így Bicskén, a Kossuth téren is. Azon parki járda One Euro bejárattal majdnem szembeni végén zajlanak a munkálatok, ami a Sparig visz. Az oszlopot a volt pártházzal szembeni  parkolókhoz vezetik ki.    Általában…

Az M1-es autópálya bicskei szakaszán, a Budapest felé vezető oldalon szerdán és csütörtökön napközben Bicske térségében nagyfelületű burkolatjavítási munkák miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel. A társaság tájékoztatása szerint…

"Péntek reggel a az úgymond fél 8-as autóbuszjáraton,ennyien voltak a buszon. Én és a gyermekem már nem fértünk fel a Bihari utcában. Szerencsére egy ismerős felvett és elvitt minket suliba,oviba,munkába.  Mert ugyebár piac volt és a sokan siettek ki. Ennyire még nem láttam tele. És az a…

Mindenszentek és halottak napja időszakában a temető környékén ideiglenes forgalomkorlátozásra kell számítani. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi időpontokban és helyszíneken a következő forgalomkorlátozások lépnek életbe Bicske belterületén: - 2017.…

A mányi úton a Galagonyás első és második dűlő közötti magasságig vihetik a Lakott terület és Lakott terület vége táblákat - értesült a Bicskei Szó nem hivatalos forrásból. Ezzel a lépéssel a mányi út mentén fekvő kerékpárutas terület lesz a tervek szerint védettebb, benne egy kritikus átjáróval,…

A bicskei rendőrök 2017. szeptember 27-én délelőtt Száron, a Rákóczi Ferenc utcában ellenőriztek egy személygépkocsit és annak vezetőjét - kezdi közleményét az FM RFK Kommunikációs Szolgálata. "Az intézkedéskor a rendőrök megállapították, hogy a gépjármű műszaki érvényessége lejárt, azt ideiglenesen…

Szia! Szeretném a segítségedet kérni a következő témában. Leírnám én is csak te ebben sokkal jobb vagy. A téma a zebrán való átkelés. Tény, hogy a gyalogosnak elsőbbsége van. De ha egy autó ezt nem adja meg véletlenül, vagy készakarva, azért körülnézés nélkül ne lépjenek már az autók elé az emberek.…

Szia! Amiatt írok Neked, hogy amióta felújították a körforgalmat sajnos többször azt vesszük észre, hogy a sofőröknek nem tiszta, hogyha a Tesco felől jönnek, nem szabad Mány fele közlekedni. Ebben az esetben  csakis úgy lehet Mány felé menni, ha bemennek a körforgalomba és ott fordulnak…

Mint arról már lapunk beszámolt, 2015-ben érkezett az állami költségvetésből, kormányzati keretből 300 millió forint Bicskének.  Ebből 150 millió a Bicskei TC sporttelepének fejlesztésére címkéződik a városvezetés döntése alapján.  100 millióból a tervek szerint megveszik és elbontják az áruházat,…

Információnk szerint a Kisfaludy utcai gyalogátkelőhelyre és az uszodához vezető gyalogút megépítésére Bicske városának 2015 óta, lassan 3 éve engedélye és pénze van. A Kisfaludy utca Bicske egyik legforgalmasabb utcája. Kérdésünk: miért nem építették meg, késlekedésükkel miért és milyen alapon…

A kivitelező Duna Aszfalt egy kilométeren burkolatmegerősítést is végez, továbbá autóbuszöblöket és buszvárókat épít - írja a Magyar Építők. Egyebek mellett olvasói leveleink és cikkeink is szükségesnek tartották a körforgalmat a közúti tragédiák után - nemcsak Felcsút közelében, hanem a Bicskéről…

Mint arról Sipos Mónika r.fhdngy, az FM RFK szóvivője a Bicskei Szót tájékoztatta,  a "Közlekedik a család" című vetélkedő egyik döntőjét Bicske főterén rendezik meg 2017. június 11-én.   A Bicske, Kossuth téri döntő az országos döntők öt helyszínének egyike.  A gyakorlati feladatokat ugyanis…

Kifejezetten értem, hogy mire vonatkozott az olvasói felvetés a Csabdi úti kaotikus helyzettel kapcsolatban. Azt azonban a fotók alapján is fenntarthatjuk, hogy ezen az útnak is nevezett szilárd burkolatú ösvényen a 90 km/h ne illessen szabály szerint mentőn, ügyeletes orvoson, rendőrön és tűzoltón…

Olvasónk nemrégiben azt kérdezte, Csabdi és Bicske között miért nem lehet személyautóval 90 km/h sebességgel menni, miért szükséges a sebességkorlátozó tábla, amikor ugyanis korábban kiették, folyt valamilyen úti munka, de azóta semmi és a korlátozás továbbra is kinn van.  Hivatalos forrásból…

A Kisfaludy utca Bicske dobogósan forgalmas utcája. Csúcsforgalomban percenként hat autó. 2009-ben átadták az oktatáshoz oly fontos Bicskei Tanuszodát. A Városvezetés azóta sem érte el, oldatta meg egy árva kis  gyalogátkelőhelyecske felfestését, kitáblázását, kijelölését.   Játszótér is működik…

A válasz: Minden bizonnyal a Kormányhivatal építése miatt tiltják a parkolást a területen. Amikor közlekedési káoszról, a központ túlterheltségéről írtunk korábban - a két iskola, a bíróság, a plébánia, a városháza, az épülő kormányhivatal képezte centrumról, valami hasonlóra gondoltunk. (És ez még…

HEGYMENET Bicske és Mány között rendőri irányítás mellett, egy sávon haladhatott a forgalom. A 7,5 tonna össztömeg feletti járművekkel nem lehetett közlekedni az útszakaszon - olvasható az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának korábbi közleményében.     9 óra 24 perc Közúti közlekedési…

Ezek a sorok a Bicske Szíve Park fórumán láthatók fényképekkel együtt.  "Életveszély a bicskei közutakon, már egy hete tapad le a hó és jegesedik rá az utakra, jégpálya Bicske. Mivel korán reggel igen rossz közvilágítás mellett fényképeztem vakuval, pár perc alatt, sietnem kellett a vonatra, és…

A bicskei rendőrök rövid idő alatt azonosítottak és gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki egy közlekedési manőverből kifolyólag keveredett szóváltásba egy másik sofőrrel.   A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rongálás vétség és garázdaság vétség elkövetésének…

Mint arra Gombkötő Krisztián baleseti hírszakértő felhívta figyelmünket: Fejér megyében dec. 10. vagyis tegnapelőtt óta hárman meghaltak az utakon és nyolcan megsérültek.  Azért nem négy halott és hét sérült, mert egy ember újraélesztettek és légi mentők szállítottak kórházba.   Rendőrök, mentők,…

Egy héttel ezelőtt kérdezte olvasónk: "1. A Szent István utcában kint maradt a 30-as tábla. 1 hónapja. Miért?" Különben életkornak jó.  Ezt a kérdést ma a helyszínen feszegette egy autós kedves ismerős. Volt egy kis felületes útkezelés, kifújatták a kerékpársávból a szennyeződést, de úgy, hogy a…

Autósok figyelmébe

Címkék: közlekedés etyek

2016.02.11. 11:18

"Autósok figyelem! Körültekintően közlekedjünk a gesztenye-fasoron! Sorra törnek le az ágak az útra, veszélyes a közlekedés! (Egy ismerősöm előtt 50 méterre tört le egy nagy ág). Nagyon vigyázzatok!" - olvasható a Facebook-on  az etyeki lokálpatrióta figyelmeztetése. Az 1-es főútvonal őse, a jó öreg…