Van olyan bicskei fórum, ahol a rendkívül jó köztájékoztatás miatt azt kell találgassák, mi épül a Lidl melletti baptista templom szomszédságában, a Batthyány-kastély arborétumnak számító parkja és az 1-es főútvonal közé. A Bicskei Szó úgy tudja, hogy üzletközpont építése kezdődött meg, amin belül…

Eddig a korábban számos városi program előtt nyitott Batthyány-kastélyban, a díszterem folyosóján állott a tárlat.  Az Európai Uniós forrásból újulhatott meg a Bicskei Kultúrkúria nevet viselő felújított épület az Ady Endre utcában.  Méltó helyükre kerültek a Jakab István László, a híres-neves…

Minden úgy kezdődött, hogy a kiváló Válasz Online-t nézegettem. Carl Lutz?! Komolyan? Sokat éppen nem tudok róla, de tudom, hogy ki volt ő, a helytörténeti fotókincsek  máris sorjáztak előttem. A Nagy Károly Városi Könyvtár gyűjteményében több bicskei képet láttam már a híres Carl Lutz (1895-1975)…

Bicske, népes magyar m.város, Székes-Fejér vmgyében, Fejérvártól keletészakra 5 mfd. 1394 kath., 2363 ref., 5 evang., 3 óhitű, 7 zsidó lak., kath. és ref. anyaszentegyházakkal. A Győrből Budára s Fejérvárról Esztergomba vivő útak itt vágnak össze. Házai csinosak és jól épültek. Nevezetesek köztük:…

A Bicskei Gyermekotthon lakói számára saját kezűleg készítettek ajándékokat és játékokat a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. munkatársai. A karitatív csapatépítő program végén a dolgozók közösen adták át az elkészült tárgyakat a gyermekotthon képviselőjének. A Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban…

Kedves Bicskei Szó! Nagy örömmel szeretnék beszámolni a szombat kora esti időpontban, a bicskei Batthyány-kastélyban megtartott jótékonysági koncertről. A Kastélyi Estek 2017. évi nyitórendezvényén a mostoha időjárási viszonyok (el-el eredő eső, viharos szél) ellenére körülbelül 130-150 fő vett…

http://bicske.blog.hu/2017/06/08/kastely_est_var_mindenkit_a_bicskei_huszarzenekarral_a_belepes_ingyenes_adakozni_egy_szarligeti_kisf

A Bicskei Huszárzenekar június 17-én 18 órától a Kastély Esteken zenél a Batthyány-kastély megszépült parkjában, Bicske város legmeghatározóbb építészeti és kulturális örökségének helyszínén. Az együttes már többször fellépett ezen a kiváló helyen, amit Bicske város kiváló lokálpatriótájának…

Terjed Bicskén egy tévedést magában hordozó, nagyjából 100 %-os meggyőződés, miszerint a Kossuth Zsuzsanna Gyermekotthon a január elsejétől megszűnő Menekülteket Befogadó Állomásra költözik. Tessely Zoltán országgyűlési képviselő magánbeszélgetésünkben feltett kérdésemre válaszolva elmondta, hogy…

"Kedves Bicskeiek! Tudom hogy mostanában nagyon zűrös napokat élünk. De akinek van valami ötlete hogyan lehetne segíteni a Gyermekotthonból kidobott fiúk életén az ne tartsa magában és mindenféle ötlettel álljon elő. Adott 3 fiú 22 év körüliek, munka és szállás nélkül, akiket szerda este kitettek az…

magyar családi film, 60 perc, 1980  Természetesen nemcsak bicskei helyszíneket választottak  az alkotók, kis segítséggel Vértesboglár is felismerhető.   Az ember szeretetre vágyik. Ha kis ember, ha gyerek, szülői szeretetre. Nincs ennél természetesebb és a szívet inkább szorongató vágy.…

Március végén mondta nekem valaki, biztos, hogy barát, kettő tippem van, holnapra pontosítom, hogy Oláh Szabolcs bicskei jazz-gitáros kvintettje milyen sikerek várományosa. A csapat fellépett már Kapolcson, a Művészetek Völgyében, örömmel láttuk-hallottuk őket a világot jelentő (bicskei) deszkákon…

Azért a réz az úr

Címkék: program kastély fúvószenekar

2016.06.30. 16:14

Peterdi Ede, a 2014-ben, életének 91. évében elhunyt helytörténész, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatójának (1949-1988) szellemi örökségét gyűjtötte egy kötetbe a Mentsvár Alapítvány mint kiadó, az intézmény mai igazgatójának, Vásárhelyi Jánosnak szorgalmazására - M. Fejes Ágnes szerkesztői…

Családi napunkra kiváló esőprogram is van, mivel a métát és a lovasszekerezést leszámítva minden programpontot tető alá tudunk vinni.A kézműves sarokban gyöngyfűzés, papírállat készítés, színezők és parafadugó figura készítés várja a családokat. Utóbbihoz igény esetén társasjáték táblát is…

Vincze Zita új díszgyertyáiról készültek képek a Batthyány-kastély parkjában. A Gyermekotthon dísztermében kiállítás is folyamatosan megtekinthető. Az teljesen biztos, hogy május 21-én a bicskei nyugdíjasok klubja is látni fogja.  Mindez azért áll itt meghívó helyett, hogy arra biztassa a szépet…

100 éves a Magyarországi Kertbarát Mozgalom 1916-2016 Diósgyőr

Képek Vincze Zita díszített gyertyáiról.                                              

A Bicskei Fesztivál Fúvószenekar és az 1974-ben alapított Josquin Női Kamarakórus adventi koncertjén, a Batthyány-kastély Dísztermében, a Gyermekotthonban készültek Csizmadia Péter felvételei.                         

süti beállítások módosítása