Kis csapat, nagy siker

Címkék: sport kempo dhkse metzger.anti

2019.06.27. 12:54

  A DHKSE idén is részt vett a Csomád Kupa Nyílt Nemzetközi Harcművészeti Fesztiválon, ahol összesen 23 egyesület 136 versenyzője mérette meg magát. A vakáció kezdete miatt nem volt könnyű dolgunk, alig akadt olyan versenyzőnk, aki el tudott jönni (volt, aki a versenyről ment egyenesen a…

2019. április 10. – szerda -, nem egy átlagos nap. Iskola után irány a reptér, este 7 óra 20 perckor indult a repülőgép Portugáliába, rajta a magyar kempo válogatott versenyzőivel és kísérőivel. Harcosaink a WAC (World All Styles Championship) 10. Világbajnokságra indultak, amit 2019. április 11 -…

A DHKSE elnöke ezt a beszámolót küldte.   Idén immár 19. alkalommal rendeztük meg a Bicske Kupa Nyílt Meghívásos Nemzetközi Harcművészeti Versenyt.Az online nevezésnek hála, pontosan lehetett követni a nevezések számát.Az adatbázis alapján végül 27 klub, 198 versenyzője, 6 versenyszámban, 120…

2019. április 13-án rendezték meg a Bicske Kupa Nemzetközi Meghívásos Kempo versenyt, amin két versenyzővel képviseltettük kis teamünket, Bozori Imre és Kaszár Nándor léptek pástra. Imre 68 kg-ban úgynevezett Chikara kurabe versenyszámban versenyzett, amely a küzdelmeket 3 részre bontva méri fel…

2019. március 23-án rendezték meg a jubileumi XV. Felcsúti Nyílt Nemzetközi Kempo Kupát. Bozori Imre rendőr-főtörzsőrmester (Bicskei Rendőrkapitányság) - a TEK-gálán elszenvedett orrcsont törését követően is töretlenül folytatta a felkészülést, mivel azonban sérülése lassan gyógyul, ezen…

A Mad Max 2017-es sikereiről

Címkék: kempo mad.max.dojo

2018.01.11. 19:56

     

 A december 02-03 között Törökbálinton megrendezett Európa Bajnokság már az új nemzetközi szervezet égisze alatt került lebonyolításra. A versenyen 12 nemzet 44 klubjának 620 versenyzője 2000 nevezéssel tette próbára saját és ellenfelei technikai felkészültségét, erőnlétét és kitartását. Az első nap…

Április 26. és 30. között rendezik a portugáliai Albufeira városában a 2017. évi hivatalos kempo világbajnokságot - olvasható a Magyar Kempo Szövetség közleményében. A névsort áttekintve számos ismert harcos neve köszön vissza.  A Nemzetközi Kempo Szövetség (IKF) tizennegyedik seregszemléjére…

A DHKSE révkomáromi sikerei

Címkék: sport kempo dhkse

2016.12.22. 16:46

  December 17-én Révkomáromban járt a DHKSE 4 fős csapata Szayka Róbert 5. danos kempo mester által szervezett Kempo Karate Ju-Jitsu Nyílt Szlovákiai Bajnokságon. Maroknyi csapatunk a több, mint 80 fős létszámból rendkívül jól teljesítve csapatverseny 3. helyezést ért el! A versenyzők…

Dorogon is dobogón a DHKSE harcosai

Címkék: kempo dhkse

2016.12.02. 14:11

Csapatunk 2016.11.26-án, Dorogon,  az Országos Kempo Bajnokságon vett részt, ahol 15 csapat közel 100 versenyzője mérte össze erejét. e Kempokáink nagyon eredményesen szerepeltek. Technikai számokban minden versenyzőnk pontszerző helyen végzett. A mányi klub tanoncai név szerint: Hegyes Dorottya,…

   

A magyar válogatottat több bicskei és Bicskei Járásban élő  harcos erősíti.  A Vigyikán testvérek, Ódor Lili és Ódor Erik, a felcsúti csapat, Baljer Roxi, Bajler Kitti, a Csabdi csapat is indul. A többiek a Hegyvidék, Csepel, Újfehertó, Pomáz, Veresegyháza versenyzői a Kempo…

Jó tanuló, jó sportoló

Címkék: iskola kempo

2015.07.17. 22:00

A Magyar Kempo Szövetség hivatalos oldala is közölte azt a Bicskén már évzáró óta ismert jó hírt, hogy 2015-ben a 15 éves Vigyikán Vince érdemelte ki a városunkban már hagyománynak számító elismerést, a Jó tanuló, jó sportoló díjat. Gratulálunk!   …

   A Magyar Kempo Szövetség közleménye szerint az alábbi sportolók képviselhetik Magyarországot április 27. és május 3. között a XII. IKF Kempo Világbajnokságon, ami 16 év alattiak számára világkupa a törökországi Antalyában. A Mad Max Dojo és a Felcsúti Fehér…

A legeredményesebb fiú versenyző

Címkék: kempo

2015.01.11. 18:49

A Mad Max Kempo Dojo harcosa, Tóth Károly Imre lett a Magyar Kempo Szövetség legeredményesebb fiú versenyzője a 2014-es évben.  Shihan Lovász Gábor (Magyar Kempo Szövetség alelnöke, technikai vezetője), Tóth Károly Imre (2014 legeredményesebb versenyzője és Tóth Károly, a…

Lengyelországban, Javorznoban rendezték az idei WSJO Sport JiuJutsu EB-t.  Kornély György sensei egyesületei is részt vettek, melyen ismét hatalmas sikert arattak a kempókák. Ezen a borongós, csendes őszi napon nagy izgalommal várták harcosaink a megmérettetést. Kemény küzdelmek…

A Felcsúti Fehér Tigrisek négy bicskei és két felcsúti kempókája lép a négy darab nyolcszor nyolc méteres tataminra Lengyelországban, nemzeti válogatottunk színeiben.   A 14 fős magyar válogatottból 6 kempóka Kornély György edző tanítványa.  - Ez egy kicsit más küzdelmi…

Jászsági aranyesőben a DHKSE

Címkék: kempo dkhse

2014.11.13. 12:25

November 8.-án egyesületünk részt vett a Nyílt Sport – Jitsu Magyar Bajnokságon, amit idén Jászberényben rendeztek meg.Az itt megjelent 14 klub közel 150 versenyzője mérte össze tudását. Először a technikai számok következtek, ahol Horváth Viktória és Székely István…

  A Felcsúti Fehér Tigrisek, a kempós harcosok klubja a csapatok kupáját hozta el Szegedről, a Délvidék Kupáról, ahol 147 induló, 24 egyesület, összesen 473 nevezés különböző számokban - ezek a paraméterek jellemezték a küzdelmet, amelynek korábbi fordulójáról…

Vár a Fighter’s Line!

Címkék: sport kempo dhkse

2014.08.01. 19:13

Nem találod a helyed? Érdekelnek a küzdősportok, de nem szeretnél formagyakorlatokkal foglalkozni? Szeretnél megtanulni küzdeni? Szeretnél egy ütős kis csapatba tartozni? Többet szeretnél elérni, mint mások? Vár a Fighter’s Line!   Edzéseinken kizárólag a küzdelemmel és…

A DHKSE a Csaba kupán

Címkék: sport kempo dhkse

2014.06.01. 15:26

Egyesületünk delegáltjai ismét megmutatták mit tudnak, május 20-án Rákoscsabán ahol egy kis, családi hangulatú versenyen vettünk részt. Szokás szerint először a technikai versenyszámok kezdődtek majd utána a küzdelmi számok. Formagyakorlatban először a kicsik adtak számot…

A DHKSE kempókái remekül szerepeltek idén a Budapesten megrendezett IKF  Világbajnokság és Világkupán! A felkészülésben edzőik, míg a verseny kapcsán felmerülő költségekben Alcsútdoboz és Bicske önkormányzata segítette őket. Rögtön szeretném is ezt az anyagi…

  Rövid beszámoló a TeleSportban a kempo világkupáról. Az első vágóképen Piros Patrikunk 3:11-nél a SAI-val bemutatott formagyakorlat közben, amivel bronzérmet hozott a magyar csapatnak és büszkeséget a DHKSE-nek. A felvételen Ódor Lilit láthatjuk-hallhatjuk, aki a 16 év alatti…

süti beállítások módosítása