Az első haza kertbarát közösség éppen egy évszázada alakult, diósgyőri munkások hozták létre 1916-ban. A bicskei Kővágó Antal Kertbarát Kör negyvenkét éve alakult, a mostani elnök Lukács Róbert. Az első bicskei kertbarát kiállítást mintegy negyedszázada nyitották meg.       Ez a csodaszép…

Bicskén, a Vajda János Gimnáziumban érettségizett a projektben coach-ként dolgozó önkéntes, Czirják Csilla.  Részletek....

A 2-es számú Általános Iskola dolgozói 1973/74-ben.  - Ez a kedvenc képem - mondta egy kiállításlátogató a Könyvtárban, akivel ugyanebben a képen látható épületben tanultunk meg írni-olvasni, ő 1975/79, én pedig 1976/80 között.  - El tudsz képzelni ma hasonlót, hogy a konyhás nénikkel együtt…

Facsar-Veszeczky Andrea bábkiállítását múlt hét pénteken, május 20-án Urbán Gyula író, bábrendező nyitotta meg. Talán legismertebb bábdarabja a most is játszott meséje A minden egér szereti a sajtot. De mindenképp érdemes olvasni írásait, felnőtteknek szól A hamburgi kaszárnya című könyve. A…

Karádi Imre címzetes igazgató úr, a nemrégiben Gyémántdiplomát kapott Karádi tanár úr nyitja meg a Könyvtár kiváló ötletén alapuló iskolakiállítást.   Az 1929. november 5-én, Bicskén született Karádi Imre életútja már réges-régen kiérdemelte volna a Bicske Város Díszpolgára címet. Erre ebben az…

Vincze Zita új díszgyertyáiról készültek képek a Batthyány-kastély parkjában. A Gyermekotthon dísztermében kiállítás is folyamatosan megtekinthető. Az teljesen biztos, hogy május 21-én a bicskei nyugdíjasok klubja is látni fogja.  Mindez azért áll itt meghívó helyett, hogy arra biztassa a szépet…

    Továbbiak....

Képek Vincze Zita díszített gyertyáiról.                                              

Mint már felhívtuk rá nagyérdemű Olvasóink szíves figyelmét, ma délután nyílik meg a bicskei kártyatár. Sok munka és szív van benne, tiszteljük meg ezt az odafordulással. Jó lapot kívánunk.       

Alkotás utca 1.

Címkék: irodalom kiállítás kastély

2015.11.02. 12:57

A Kővári Attila festmények színei mellett azért is el kellett készítenem ezt a őszi, napfényes reggelen készült képet, mert ez a szobákon keresztülvetülő napfény árnyék a rolóréseken, ez a szülői háztól fogva maga marad az "otthon". Az alkotások, sokkal több műtárgy…

Szili József nyomdászmestert megkértük egy könnyed itthoni tárlatvezetésre, mármint azon kevés bicskeinek, akik egyéb elfoglaltságaink miatt nem tudunk eljutni e hónap közepén a 20 milliós brazil metropolisba.    - 2015. október 14-17 között rendezik meg Brazíliában, Sao…

Tegnap visszavittem néhány újságot, könyvet, folyóiratot. S akkor láttam mekkora munkában vannak a könyvtárosok, akik jól megmozgatták a "falut", mert sokan behozták családi relikviáikat.     Parasztasszony felöltözve, férfiú ül a széken és a csizmahúzóba illeszti a…

A Könyvtárban megszületett ötlet lényege, hogy a Bicskei Kincsek című kiállítás alapja a bicskeiek megmozdítása. Hogy a Bicskén élők minél több dokumentumot, fényképet, iratot, régi ruhát, régi tárgyat bevigyenek, amit aztán együtt tekinthet meg a nagyérdemű - a…

Pénteken megnyitottuk a Batthyány-kastély dísztermében Kővári Attila festőművész barátom A körbefestett Bicske című kiállítását. Juhász Tibor bicskei pincészetétől kaptunk kiváló borokat a fogadásra - chardonnay és cabernet sauvignon, a második a kedvencem - a Kossuth…

       

2015. március 28-án szombaton 10.30-kor Natura in minimis maxima - Pici szépségek a természetben címmel előadás és kiállítás kezdődik a Petőfi Művelődési Központban. A rendezvényt dr. Végh Róbert, a Bicske Barátok Egyesületének elnöke nyitja meg, aki beszámol az egyesület…

Bicskei gyűjtők kollekciója is megtekinthető.  

A képen Kővári Attila és lánya - Kővári Kamillavirág.  Mint ahogyan a mellékelt debreceni hír fölvezetőjében is láthatják, Budapesten és Londonban kiállító ismert művésztanárként határozzák meg a föstőt, akinek egy bicskei kiállításmegnyitójára Kokas Ignác…

Kevesen ismerik gróf Batthyány Gyula képeit. Az első különösen értékes és szép Batthyány Gyula albumot, ami több mint album -  tiszta véletlenül a bicskei Batthyány-kastély igazgatói irodájában lapozgathattuk, amikor Kővári Attila festő kiállítás időpontját beszéltük…

süti beállítások módosítása