Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója a Bicskei Szónak elmondta, hogy a  helyszínre (a körforgalom közelében található - a szerk.) "esetkocsit és mentőhelikoptert riasztottunk. A helyszínen tartózkodó laikusok a mentésirányító telefonos segítségével a mentőegységek…

A képeket olvasónk készítette. Hivatalos forrásból is igyekszünk tájékozódni, de olvasónk a következőket közölte:  "Szia. Úgy tudom egy gyermekotthonos fiatal lány lett rosszul ott az út mellett feküdtEgy hölgy állt meg (sajnos sokan elhajtottak a lány mellettAa mentők ugy tudom…

A Bicskei Szó aktív Facebook klubjában már közzétettük a Száron élő Kőszegi Patrícia önkéntes segítő Fb-közleményét: Száron kigyulladt ma egy ház, a tűz következtében a családnak mindene odaveszett, ha bárki bármilyen formában tudna segíteni szívesen vennénk! 5 és 8 éves kisfiúnak ruha/cipő/játék.…

Bicskén, a Floriana téren közlekedett 2017. június 29-én délután egy idős nő egy Honda típusú segédmotor-kerékpárral, amikor kanyarodása közben elcsúszott a motorral és elesett. A baleset során a 78 éves helyi lakos súlyos sérülést szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.…

Azt gondoltam, amikor megláttam a rendelők (f)elől érkezve, hogy ez itt egy szörnyű baleset. Itt emberek sérülhettek és halhattak meg. Rögtön bekapcsolt a nagy reménykedés. Mer' ne má'.  De jó, hogy tévedtem! Sérülés nélkül, a rendőrökkel együttműködve láttam  a piros Honda Civic fiatal…

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. május 3. 11:24-kor kiadott tájékoztatása szerint  egy gépjármű árokba csúszott a Sajgónak nevezett terület térségében, az 1-es számú főút 25-ös kilométerszelvényében A műszaki mentése miatt forgalomkorlátozásra kell számítani. Anyagi…

2017.03.12 vasárnap 20 óra 40 perc kor a Bicske Kertvárosi Polgárőrség szolgálatban levő tagjai Csabdi és Vasztély között egy bordó Dacia típusú személygépkocsit vettek észre a patakban, amiből  éppen két személy kászálódott ki. Mivel a személyek erősen véreztek értesítették a Bicskei…

Két ember könnyű sérülést szenvedett a balesetben.Lesodródott az útról egy személyautó Csabdi térségében a Vasztélypuszta felé vezető úton. A jármű két utasa könnyű sérülést szenvedett a balesetben. A bicskei önkormányzati tűzoltók vonultak a helyszínre áramtalanítani a gépkocsit. A műszaki mentési…

Bicskén, a Bocskai közben észleltek a rendőrök 2017. március 7-én reggel egy sérült férfit, aki korábban a járdán haladva elesett. A járőrök biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak az idős, segítségre szoruló férfihez, akit a mentőszolgálat munkatársai a helyszínen elláttak.

Az 1-es főútvonalon történt ütközés a bicskei. sztrádalehajtónál. Két sérült.  Félpályás útlezárás.  Az FM RFK által 10 óra 6 perckor kiadott közleménye szerint:  Forgalomkorlátozás az 1-es főúton Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2017. február 28. 10:06 Két…

 2017. febr. 8. Halálos kimenetelű baleset történt Tatabányán. Az 1-es számú főúton Mésztelepnél egy autó egy előzést követően kisodródott, majd fának ütközött. A Szárliget felől érkező járművet egy 26 éves férfi vezette, aki a kórházba szállítás után életét vesztette, utasa karcolásokkal…

Részletek....              

A Fejér megyei rendőrök az elmúlt hétvégén több esetben is intézkedtek annak érdekében, hogy senki ne eshessen a hideg idő áldozatául - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.  2017. január 7-én éjszaka egy fűtetlen házban egy férfi szorult rendőri segítségre. A járőrök 2017.…

A csattanás után nem fértünk hozzá a busz ajtajához - mondta el Szerencsés László házigazda -  flexszel vágtuk le a meggyűrődött kerítés elemeket. Közben a feleségem egy A4-és papírra felírta a telefonszámát és az ablakon keresztül elmutogatta a gyerekeknek hogy hívják fel őt. Megértették hamar a…

Forrásaink tájékoztatása alapján egy budapesti lakhellyel rendelkező 69-es születésű férfi halt meg Bicskén a Batthyány Lajos utca Török Bálint és Bányász utcák közötti szakaszán.  Fotó: Blikk Gyerekeket szállított a Bicskei Tanuszoda és Zsámbék…

Egy busz sofőrje rosszul lett vezetés közben és a Török Bálint utca-Bányász utca közötti szakaszon behajtott egy telekre. Nekiment egy parkoló autónak is. A vezetőt megpróbálták újraéleszteni a Bicskei Mentősök.   Az utasok legjobb tudomásunk szerint nem sérültek meg. A Katasztrófavédelem…

 Az Országos Mentőszolgálat mentői a 2017-re virradó szolgálatban összesen 3000 esetet láttak el, melyből ezer budapesti volt. . A mentőket országszerte 17 pirotechnikai eszközzel kapcsolatos balesethez riasztották, ahol általában kéz, arc, és szemsérülteket kellett ellátni. Szilveszter éjjel 9,…

Mint arra Gombkötő Krisztián baleseti hírszakértő felhívta figyelmünket: Fejér megyében dec. 10. vagyis tegnapelőtt óta hárman meghaltak az utakon és nyolcan megsérültek.  Azért nem négy halott és hét sérült, mert egy ember újraélesztettek és légi mentők szállítottak kórházba.   Rendőrök, mentők,…

A hölgy a Szent László patak völgyéből, a Bogya Károly utcán, a járdán  gyalogolt fel hegymenetben 2016. október 14-én, sötétedés után.   A látásával sosem volt baja. Egy lépcsőben a közvilágítás nélküli, vaksötét területen megbotlott, bal karján két ponton törést szenvedett. Az egyik nyílt törés…

Afgán és szomáliai állampolgárok bántalmazták egymást a menekülttáborban - adta hírül az FMRFK Kommunikációs Szolgálata.   A bicskei nyílt befogadó állomás területén - áll a közleményben - 2016. október 20-án 4 óra körül négy menekültügyi eljárás alatt álló férfi verekedett össze. A…

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2016. október 9-én délután az 1-es számú főút 27. kilométerében Bicske térségében, melynek során egy gépkocsi az árokba hajtott. A helyszíni szemle és műszaki mentés ideje alatt a forgalom rendőri irányítás mellett váltakozó irányban…

A Győr felé vezető oldal 39-es kilométerénél történt a baleset. Megállították a forgalmat. Légi mentők érkeztek a helyszínre. Kamionnal ütközött egy pótkocsis kisteherautó az M1-es autópályán Bicske térségében, a Győr felé vezető oldal 39-es kilométerénél. Az ütközés következtében a kisteherautó…

Bicskén, a Szent László utcában ellenőriztek a körzeti megbízottak 2016. szeptember 27-én délben egy helyi lakost, aki zavartan viselkedett. A rendőrök a 23 éves nő állapota miatt biztonsági intézkedés keretében mentőt hívtak a helyszínre. A mentőszolgálat munkatársai az orvosi segítségre szoruló…

A kép 15 óra 55 perckor készítették. Később a gép Tószeg-Szent László-Bartók-Bethlen utcák határolta területen a kertekben landolt.    A OMSZ bicskei bázisának mentőegységei már 15 óra 45 perc körül menteni indultak. Az FM RFK Kommunikációs Szolgálata kérésünkre adott tájékoztatása szerint…

Közúti közlekedési baleset miatt kellett intézkedni a rendőröknek 2016. augusztus 24-én délelőtt, az 1-es és a 811-es számú főutak kereszteződésében, Óbarok térségében - írta a miénktől eltérő című közleményében az FM RFK Kommunikációs Szolgálata.   A főkapitányság tájékoztatása szerint egy…