A képviselő-testület  a legutóbbi ülésén támogatást szavazott meg Velence városának, mint a 2019-es Tour de Hongrie egyik rajt-helyszínének. A verseny első szakasza érinti városunkat is. A Tatai úton érkeznek,  a Szt. István utca-Kossuth utca-Mányi út lesz az érintett útvonal. Talán most jött el…

Ez volt a kérdés hetekkel ezelőtt. Ennyire jutott az ügyfélbarát polgármester bő két hét alatt. Véleményem szerint hárít, késleltet, elég vacakul, mert arra a kérdésemre biztosan csak egyetlen  korrekt válasz létezik, hogy miért maradt el a tájékoztatás! De a tisztességes válaszokhoz bátorság és…

Egy februári, nyilvános, helyi tv által is felvett, a weben közreadott önkormányzati képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve van ezen a linken. Ennek 20. oldalán egy képviselő azt kérdezi a velem szemben indított pert vesztő bicskei önkormányzat polgármesterétől (amit egy cikkemben magam is…

 Mint ismeretes, Pálffy Károly polgármester Bicske önkormányzata nevében 1 millió forintot és annak több mint egy éves kamatát követelte a bicskei lakostól sérelemdíj gyanánt plusz a perköltséget - mint az ítéletből kiderül: jogi alapot nélkülöző módon.                                       …

Izing Antal bicskei lakostól kétszer félmillió azaz 1 millió forint kártérítést követelt a Pálffy Károly polgármester által jegyzett kereset (2017. augusztus 25.) Bicske Város Önkormányzata személyiségi jogának két véleménycikkben, szerinte megvalósult megsértése miatt.  Azonban a Székesfehérvári…

A Bicske, Gárdonyi utcai lakosok tavaly november 2-án kértek először időpontot az ügyükben Pálffy Károly polgármesternél. Hónapokig nem történt semmiféle visszajelzés, a feleségnek pedig a baj megtörténte után végül javasolta valaki, hogy keressék fel Tessely Zoltán ogy-i képviselőt, akihez…

Valami nagyon nagy az a gáz, amit a Tessely-Pálffy nevekkel "fémjelzett" korszakot illeti, hiszen bő félévenként tette be maga után a városháza ajtaját az aktuális törvényességi őr, a város aktuális jegyzője úgy, hogy nem akart többé visszajönni.    Természetesen az illetékes hatóság a világon…

Kedves Antal! Ismét Önhöz fordulok, hogy vegye elő, és tegye közzé ebtelepi ügyünket. Jól éreztem én, hogy korai lenne megköszönnünk Pálffy Károly polgármester úr március 23-án tett ígéretét.  Az ebtelep áthelyezése a mai napig nem történt meg, és ismét…

A Magyar Narancs - kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk -, egyik legfrissebb munkája foglakozik azzal a bicskei helyzettel, hogy milyen orcátlan módon hagyja cserben a város ebben az ügyben érintett lakóit Pálffy Károly polgármester és Csabdin élő főnöke.         Első a…

Egészen elképesztő és felháborító, hogy a Bicske város polgármesterének megválasztott személy 2015. januárja óta nem válaszolt egy önkormányzati tulajdonú terület szomszédságában élő háztulajdonosok közösségének panaszlevelére. Ezért aztán ma ajánlott küldemény…

A HVG helyszíni riportja a Nagyállomáson. Az itt élők kértek levélben segítséget a Tessely Zoltán vezette várostól, aki alkalmasint úgy fél a témától Pálffy Károllyal együtt mint a tűztől, még csak nem is mertek válaszolni a huszonegy aláíró levelére közel három…

Huszonegy bicskei ember hivatalos, ajánlott levélben küldött panaszlevelét hagyta két hónapig válasz nélkül a Tessely/Pálffy vezette városvezetés. Miután a Bicskei Szó fórumot biztosított a bicskei polgárok érdekérvényesítésére, a polgármesterjelölt alpolgármester is…

 Miért felháborító? Mert a levélből úgy tűnik, a jegyzőkönyv készítői nem is Bicskén voltak. Ha igen, akkor rossz helyen. Vagy ha mégis jó helyen - a bányaúttá tett Móricz Zsigmond utca -, akkor éppen valami özönvízszerű eső után. Amikor nem látszott a por.  Eközben a…

Ismeretes olvasóink előtt a Zöld Bicske Kft. nevének megszületése. "Képviselőink", Bicske Csabdin élő polgármesterének előterjesztésére elhatározták, hogy az új névhez új arculatot rendelnek.   A Tessely/Pálffy által vezetett város szerény pénzeszközeiből bruttó 4…

süti beállítások módosítása