Olvasónk arra kér, jelenlék meg ez a felhívás, ami sokat lódíthatna az ügyön. Az 1974-ben végzett általános iskolai osztály találkozni fog, az érdekeltek adják tovább a hírt. 1966-ban voltak elsősök. 1974-ben végeztek.''79 az első találkozás éve.  "1974. Már több,mint…

Kiegészítő tábla került a Bicske, Szent István úti 30 km/h-s sebességkorlátozást előíró KRESZ-tábla alá az önkormányzati döntésnek megfelelően, amivel egy korábbi, rossz önkormányzati döntést helyesbítenek   - adja hírül a tájékoztatásért önkéntesen, saját…

Beszélgetés a menekülthelyzetről Csütörtökön, július 16-án, este 7-kor  a Pizzafalóban. Vendégek: Krajczár Gyula, újságíró dr. Bourgla Ossamah, képviselő Zsohár Zsuzsa, a Migration Aid csoport aktivistája      

A vállalkozók báljának tombolabevételét gyermekkönyvtári programok megvalósítására ajánlották fel a szervezők, melyet hálásan köszönünk! A támogatásnak köszönhetően ingyenes Vakációköszöntő Kolompos mulatságra hívjuk a családokat, 2015. június 7-én vasárnap 16…

Merre tovább, Bicske?Mit tartalmaz az Integrált Területfejlesztési Stratégia?A város képviselő-testülete elfogadta a stratégia megalapozó tanulmányát, pedig nem volt semmi egyeztetés a lakossággal róla. Akarod tudni, mi van benne? Megmutatjuk! Van hozzá ötleted? Itt legalább…

Az idei Vállalkozók Báljának tombolabevétele a szervezők egyöntetű döntése következtében a Bicskei Gyermekkönyvtár közismerten színvonalas, gyermekeinkért végzett érdemi munkáját erősíti. Ez teszi lehetővé a Kolompos együttes bicskei fellépését, ami a könyvtárosok…

 Kinn maradtunk. Részünkről a merő törvénytisztelet.     

A Zöld Terasz mai estjén közel nyolcvan fős hallgatóság jelent meg.  "Elképesztő! Pótszékeket kellett behozni, elhúztuk a hátsó rész függönyét, hogy elférjünk! 70 fő fölött vagyunk már és még jönnek!" - írta a fotót készítő szervező.   …

Mint korábbi híreinkből ismeretes, a bicskei vállalkozók báljának tombolabevételét gyermekkönyvtári programokra ajánlották fel a szervezők. Ennek a bicskei gyerekeket szolgáló "tombolaajándék" egy részéből a vakációt köszöntő Kolompos koncert is létrejön.    - Hálásan…

Ez lenne (a helyes) címe a Zöld Terasz blogján a következő, március 6-án ingyenesen, személyesen is végighallgató előadás beharangozó párbeszédjének, amiben Bourgla Ossamah dr. előadóként szólal meg.            Részletek....   

Kedden délután három órakor Kelemen Zoltán és Monos István, a Vállalkozók Báljának  szervezői átadták a Nagy Károly Város Könyvtár Gyermekkönyvtárának szánt 228 ezer forintos tombolabevételt Endrédiné Szabó Erikának,  a könyvtár vezetőjének.    - Minden…

Az II. Hagyományteremtő Vállalkozók Bálja szervezői, akik a nagy múltú Bicskei Iparos Bál mulatságát  e mostani rendezvény  elődjének tekintik – ezúton is szeretettel várnak minden jó társaságban bálozni vágyó vendéget, magánszemélyt, családokat,  baráti…

Krajczár Gyula - akárcsak édesapjáé, csak az övé másképpen  - nagy hívónév Bicskén. Nem sokat tudunk róla, mert személyes bicskei megnyilvánulásai ritkák voltak, ezen a blogon öröm volt számomra közzétenni ideszánt - Lakatos Istvánról szóló írását. (Aki bicskei…

2015. január 30-án, pénteken 18 órakor a Pizzafalóban.  "Miért tűnik illúziónak a keleti nyitás? Elsősorban Kínára koncentrálva megvizsgáljuk egyenlőtlen kapcsolatainkat a nagyobb vagy gazdagabb keleti államokkal. Hogyan viselkedik Kína a nagyvilágban? Milyen céljai és…

Szokatlan találkozása ez két hangszernek, hiszen a gitár és a tuba a zenetörténeti könyvekben sem szerepel egy fejezeten belül. Kísérletezés ez, amiben a tuba, a legtekintélyesebb basszushangszer előre lép és szólóba kezd, feszegeti határait, csapong a zenei műfajok közt a…

December 12-én, pénteken 18 órakor Bicskei Közéleti Klub a Pizzafalóban.  dr. Munkácsy Béla (a földtudományok doktora – PhD) előadása "Nincs alternatívája az új paksi atomerőműnek?" címmel. Házigazda: Szilágyi László. 

A Vállalkozók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete 2014-ben a megyénkben nyolc díjazott által kiérdemelt Prima Primissima díj átadása előtt FEJÉR MEGYE 2014. ÉV PIZZÉRIA VEZETŐJE díjjal jutalmazta Monos Ádám üzletvezetőt, a bicskei Korona Étterem Pizzafaló…

         www.rosszija.blog.hu

Gemini koncert Bicskén a Korona Étterem Pizzafalóban november 22-én 20 órától. Jegy elővételben 2500 Ft, a helysínen 3000 Ft. Telefonszám: 565-565  

  Előzmények.... Fotó: Fenyő

A Brasil 2014 labdarúgó VB mérkőzéseire a Korona Étterem legénysége szeretettel lát mindenkit Brasil futballkertjébe.  A kivetítő a megújult, függöny helyett hangszigetelt térelválasztóval rendezvényekre, találkozókra is exkluzívvá tett termében lesz felfüggesztve. A…

süti beállítások módosítása