Néhány napja készült ez a két fotó, ami a Bicskei Szó Facebook-csoportjában váltott ki főleg szolidáris, egyetértő visszajelzéseket. Például azt, hogy nagyon megérdemlik a kézbesítők. A Magyar Posta Zrt. Társasági Kommunikációs Osztályához azért fordultunk, mert az olvasók megfogalmaztak  néhány…

Ez természetesen nem a mai Postahivatal avatója, hanem a Kossuth tér-Bethlen Gábor utca sarkának közelében álló egykori posta megnyitása. Ezt igazolja az is, hogy az ugyanehhez az épületegyütteshez tartozó szakorvosi rendelőintézetet 1973. augusztus 17-én, pénteken adták át. A régi posta ódon…

Tisztelt Bicske.Blog!  Szeretném kérni, hogy a mellékelt felhívás megjelenjen az oldalon.  Köszönettel:  Bolla Andrea postavezető Magyar Posta Zrt. Bicske Posta H-2060, Bicske, Kossuth tér 4.  

Elfogytak a csomagok... Ma kivittem az utolsót. Köszi, hogy a postásotok lehettem - írja Karai Jenő a saját oldalán. Mi köszönjük, hogy a postásunk voltál. A későbbi beszélgetésből kiderül, hogy más munka várja. Szép volt, Jenő! Köszönjük. 

Bicske, piacnap. Dübörög a gazdaság, sőt, jobban teljesít. Precíz úr lép hozzám, homlokára tolja szemébe húzott kalapját és azt mondja: "- Szeretném, ha megírnád. Megkaptam a mezőőri hozzájárulás fizetését földem miatt megkérő levelet. Ez 500 Ft. Rendben. Megnézem a tértivevényes levél árát: 360…

12:40 perc tájban érkezett egy szíves olvasói jelzés arról, hogy most is üzemzavar áll fenn és zárva a posta. (Postai teendőinket, ha lehet, napoljuk el.)     9 óra 43 perckor egy postától egy sarokra  eső házban is tapasztalható volt az áramszünet. Miután egyszer-kétszer egy pillanatra megint…

Cambridge-ből tavaly is, idén is nagyon szép képeslapot kaptunk a Kecskés családtól, de olyan szépet, hogy azonnal bekocogtam a királyi postára, Royal Mail, mert tavaly is elmulasztottam a választ, mondom magamnak, "te Tóni, irány a posta talán most azonnal, mert különben megint elmarad". A kedves…

Vajda Sándor úrnak

Címkék: posta helytörténet

2016.10.30. 08:47

   Részletek....

Kedves bicskeiek! Ha már a posta a torlódással nem számolva a sorszámtépő gépet a bejárathoz helyezte, oldjuk meg közösen a helyzetet - írja a bicskei blog olvasója.  A posta ügyféltere a sorszámos rendszerrel sem lett kisebb, ugyanott helyezkedik el és a székek is ugyanúgy ott várnak az ablak…

"Kordonbontás" a bicskei postahivatalban

Címkék: posta

2016.01.27. 21:30

Valahogy sokkal barátságosabb az ügyféltér a térszabályozó szalagok nélkül, amik mellett egymás mögött álltunk megértően, hiszen rendnek kell lenni. Ma délután jártunk arra, a belső bejárati ajtótól balra áll egy egyszerű automata, képernyőjén felsorol jó néhány lehetőséget. Kedves, csinos,…

Újítás Bicske postán!

Címkék: posta

2016.01.26. 14:28

A hatékonyabb ügyintézés érdekében 2016 januárjában ügyfélhívó rendszert telepítenek. A Magyar Posta az ország legnagyobb forgalmú postáin folyamatosan építi ki az ügyfélhívó rendszert. Országszerte már több mint 120 postán használhatják az ügyfelek. Bicske postán 2016.01.26-án a mai kor igényeinek…

Új szolgáltatás a bicskei postán

Címkék: posta

2015.07.28. 14:57

A Magyar Posta az elmúlt két évben teljesen megújította pénzügyi portfólióját. Ennek köszönhetően Bicske lakosai is igénybe vehetik a posta modern pénzügyi szolgáltatásait. Már igényelhető a Posta Személyi Kölcsön is, amely ingatlanfedezet nélkül, szabadon, bármire…

Zárva a Bicskei Posta - Műszaki okok

Címkék: posta

2014.05.06. 11:41

Ezekben a percekben is technikai okok miatt tart zárva a Bicskei Posta. Ajánlott küldemények értesítési szelvénnyel  átvehetők a bejárat melletti ablaknál.  

Mint azt már megírtam pár napja, Tessely Zoltán polgármester a március 15-i ünnepségek meghívóit Budaörsön adatta postára.   Arra gondoltam, ha már postára adja, és nem a városháza állományában foglalkoztatott kézbesítőt, népes titkárságát alkalmazza, akkor…

"Postástól lopott" címmel adott ki közleményt az FMRFK.  Bejelentés érkezett a Bicskei Rendőrkapitányságra, hogy a Bicske, Szondy utcában egy postai kézbesítő postázandó küldeményét ismeretlen tettes eltulajdonította 2013. március 6-án a délutáni órákban. Helyszínen…

Magy. kir. posta- és távirdahivatal, Bicske  - Korabeli képeslap Imeli László gyűjteményéből. A Bicskei Szó köszöni szépen a gyűjtő kedvességet, amivel lehetővé teszi számunkra gyűjteményének bicskei vontakozású kincseit bemutatni Helyi érték című rovatunkban, ami civil,…

süti beállítások módosítása