Bicskén, a Hősök terén ellenőriztek 2021. május 27-én 8 óra 45 perckor a rendőrök egy 30 éves helyi lakost. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a Bicskei Rendőrkapitányság körözését rendelte el, mivel a rá jogerősen kiszabott pénzbírságot nem fizette meg. A férfit elfogták, a rendőrségre…

Közszájon forog Bicskén, hogy több lakásban eredményes házkutatást végeztek a bicskei rendőrök drogkereskedelemmel kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt. Mint azt hivatalos úton megtudtuk, a Bicskei Rendőrkapitányság valóban folytat kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos büntetőeljárást,…

Bicskén, a Kossuth téren intézkedtek a rendőrök 2020. október 6-án este egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén. Az egyenruhások a helyszíni szemle során megállapították, hogy egy 40 éves csabdi férfi gépkocsijával a Szent István út felől a Kossuth utca irányába…

Az igazságügyi  orvosszakértő is megállapította, hogy alkohollal a szervezetükben vezették a járműveket.  Hat járművezető ellen is vádemelést javasol a Bicskei Rendőrkapitányság. Egy 26 éves várgesztesi férfit Gánt térségében ellenőriztek a járőrök 2020. július 11-én délután, miután gépkocsijával…

Ellenőrzés és elfogás Bicskén

Címkék: rendőrség

2020.09.09. 14:25

A járőrök Bicskén, a Szent László utcában ellenőriztek egy 48 éves férfit - olvasható a police.hu hírében.   A rendőrök megállapították, hogy a helyi rendőrkapitányság az elfogását és büntetés-végrehajtási intézetbe történő előállítását rendelte el helyszíni bírság megfizetésének elmulasztása miatt.…

Elfogás a vasútállomáson

Címkék: rendőrség vasút

2020.08.11. 09:07

A Bicskei Rendőrkapitányság járőrei Bicskén, a vasútállomáson igazoltattak 2020. augusztus 10-én délután egy 29 éves helyi lakost - olvasható a Fejér Megyei Rendőrfőkapitányság Kommunikációs Szolgálatának közleményében.  A járőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy kábítószer birtoklása…

A rendőrség előterjesztést tett a drogkereskedő letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségen. A Bicskei Rendőrkapitányságon 2020 februárjában büntetőeljárás indult kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen személy ellen, aki 2020 januárjától…

A rendőrök 2020. július 27-én 13 óra 20 perckor Bicskén, a Kossuth téren igazoltattak egy 16 éves helyi lakost.  Az intézkedés során megállapították, hogy a fiatal nem sokkal korábban a közeli bevásárlóközpontban a sértett pénztárnál felejtett mobiltelefon-készülékét eltette és azt nem adta le az…

Egy 54 éves nő felgyújtotta mányi lakóingatlanát, benne a gondozásra szoruló élettársával. Az idős férfit a szomszédok mentették ki az égő házból. Az eseményt követően órákkal később a nő tettéről értesítette a rendőrséget. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási…

Esküvői fogadalom kéklámpákkal Kecskeméti Krisztián rendőr őrmester és Gattner Mercédesz bicskei önkéntes tűzoltó tudják, hogyan lehet szorosabbá tenni a társszervek közötti együttműködést. Négy együtt töltött, boldog év után májusban Krisztián eljegyezte Mercédeszt.  Az ifjú pár szűk családi…

2020. június 17-én történt heves esőzések miatt a 1104-es számú úton a Mány, valamint Csabdi felé vezető utak csomópontjánál került sor időszakos forgalomkorlátozásra. A járműforgalom irányításán túl, a rendőrök a társszervek munkáját is segítették - írja válaszában az FM RFK Kommunikációs…

Megkérdezte a Bicskei Szó az FM RFK-t, a Bicskei Önkéntes-Önkormányzati Tűzoltóság szolgálata miatt a Katasztróvavédelmet és a Kertvárosi Polgárőrség elnökét  a vasárnapi szolgálatukról.   A 2020. június 14-én történt heves esőzések és az út menti földekről lefolyó sár miatt a megyében több…

Annyi sarat és iszapot kihordott a csapadékvíz az útra, hogy az alkalmatlanná teszi a használatra - értesült a Bicskei Szó. A területen rendőrök, polgárőrök, tűzoltók és a GESZ munkatársai dolgoznak. 

  Összeütközött két személygépkocsi június 2-án kora este Bicske és Mány között. A balesetben az egyik autó a vízelvezető árokban a tetejére borult. A járművet a bicskei önkormányzati tűzoltók drótkötéllel állították kerekeire, és mindkét személygépkocsit áramtalanították. A felborult autóból egy…

A bicskei egyenruhások 2020. május 13-án reggel fogták azt a 23 éves férfit, akinek körözését kábítószerrel visszaélés bűncselekmény gyanúja miatt a Bicskei Rendőrkapitányság elrendelte - írja a police.hu. A helyi lakost a rendőrségre előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és…

Tegnap 17 óra 30 perc tájban lehettünk figyelmesek Mentők és Önkéntes, Önkormányzati Tűzoltók vonulására.   A Könyvtár melletti négyemeletes ház egyik emeletén lévő lakásba jutás volt a céljuk. A tűzoltók első szerkocsija után kosaras autó is érkezett a helyszínre, hogy a ház másik homlokzatáról…

Ma reggel egy idősebb férfi rosszul lett a vonaton. A szerelvény megállt Bicske vasútállomáson, ahová megérkeztek a mentők és a munkáját biztosító rendőrök is -  mondta el a Bicskei Szó kérdésére Szemerei Péter, az FM RFK Kommunikációs Szolgálatának munkatársa.     

Néhány perce nagy csattanással járó ütközést hallottak a környéken élők. Mentő is vonult az Apponyi-Kodály utcák sarkára. Tájékoztatást kértünk, amivel bővítjük majd az olvasónktól kapott hírt.  Csepely Balázs r. százados, az FMRFK sajtóreferense elsőbbségadás elmulasztásáról valamint három könnyű…

Ma délelőtt 11 óra tájban törtek be Bicskén, egy Aradi Vértanúk utcában található családi házba.   A környéken elők elmondták, hogy az elkövetők kifigyelhették az ott élők mozgását és behatoltak. Mint azt tőlük megtudtuk, egy fekete, a területen ismeretlen autóról is beszámoltak a rendőröknek.  A…

Egy baleset és egy ugyanakkor zajló útfelújítás miatt leállt a forgalom az M1-es autópályán az Óbarok pihenőnél a Budapest felé vezető oldalon 2020. február 12-én délelőtt. Egy kétségbeesett férfi kért segítséget nem sokkal 9 óra után egy rendőrnőtől - aki szintén a torlódásban vesztegelt-, hogy a…

A bicskei nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 49 éves férfit - írja az FMRFK Kommunikációs Szolgálat közleménye.  Az eljárás adatai szerint 2020. február 10-én délelőtt bejelentés érkezett a rendőrségre arról, hogy egy bicskei áruházában egy nő elhagyta a tárcáját készpénzzel és…

A Kossuth utcai tűzesetnél (egy lakó javaslatára) odajött hozzám egy rendőr, aki bemutatkozott és arra kért, próbáljam megszerezni az Egészségfejlesztési Iroda kulcsát a megelőzés érdekében. Azt hiszem, azt is mondta, más vonalon is keresik.   A tűz nem érte az EFI-t, de ehhez az épülethez tartozó…

Az FMRFK Kommunikációs Szolgálat​ tájékoztatása a Bicskén történt halálos kimeneletelű közúti balesetről.     "(...) 2020. február 1-jén 17 óra 30 perc körül Bicske külterületén, az 11117-es számú (Csabdi) út 1-es kilométerszelvényében történt balesetben egy 79 éves budapesti lakos hunyt…

Szerencse, hogy szélcsend volt. Bicske, Kossuth u. 15. ház tetejének egy része hatalmas lángokkal égett. Kereken ma éjjel 1 óra volt, amikor hívtam a 112-t. Megköszönték a jelzést, ami nyilvánvalóan a helyszínről is befutott már percekkel előbb. Azt is mondták megnyugtató hangon, hogy már dolgoznak…

A bicskei rendőrök a helyszínen elfogták az elkövetőket - írja az FMRFK Kommunikációs Szolgálata.  A rendőrök egy Bicske melletti erdőben értek tetten öt férfit, akik engedély nélküli fakivágást végeztek a területen 2020. január 4-én délelőtt. A négy perkátai elkövetőt és a 38 éves előszállási…

süti beállítások módosítása