A táv a szervezeti tagság éveinek számával együtt minden évben nő. Idén a bicskei nevezők közül volt aki 7 km-t, míg mások 14 km-t futottak.  Egészen pontosan a tanerők mind lefutották a 14 kilométert, a diákok pedig váltóban teljesítettek 7 km-eket. Penti Károly, a kép rendezői jobbján álló…

Több mint három évtizede ismertem. Akkor Ő az ifjú tanár,én és kortársaim a tanítandó nebulók. Annyi emlékezetes pillanatot élhetem át diákjaként,sportolójaként. Nagyon jó pedagógus volt,mert nemcsak tanított,hanem nevelt is minket, tiszteletre és tisztességre egyaránt a pályán és azon kívül…

Idén immár 18. alkalommal rendeztük meg (rendezték meg megyénk egyik településén) a BicskeKupa Nyílt Meghívásos Nemzetközi Harcművészeti versenyt. A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola,Szent István úti épülete adott neki helyt. Fotó: Horváth Judit   A megjelent 200 versenyző 21 klubból…

Tisztelt Izing úr,       köszönjük szépen az érdeklődést. Érinti Bicskét az útvonal, ahol 50 látványos, szép autóval leszünk láthatók.   15:15 körül várható az első kocsi érkezése a Kossuth térre, de érdemes korábban érkezni.   Csatoltam egy képet a nézői pontokról…

Őri Eszter idejének legjobbját is javította és 5. helyezést ért volna el 50 méter mellúszásban B kategóriában (nem igazolt úszó), de sajnos egy nagyon kicsit rosszul sikerült startja miatt diszkvalifikálták, ami miatt kicsit szomorú volt, de mindannyiunkat vigasztalhat, hogy javította eddigi…

Százhalombattán a Sportuszodában a Pest megyei Diákolimpia döntőjében 50 méteres lány gyorsúszás I. korcsoportjában Torma-Somody Zoé (Zsámbék, Zichy Miklós Ált. Isk.) 00:48,40-es eredménnyel 18. helyezett lett. Szintén Torma-Somody Zoé ért el 9. helyezést 50 méteres lány mellúszásból 00:55,09-es…

Havai Viktor a 2018 RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokság az év első versenyén Tápiószelén, 227.5 kg teljesítménnyel a +120 kg kategória győztese lett. Az abszolút kategória II. helyezését sikerült elérnie.Megnyerte különdíjban a legnagyobb súlyt nyomó érdemet. Ezzel az eredménnyel megszerezte a 17.…

A negyedik korcsoporthoz tartozó Béczy Balázs második helyezésével ezüstérmet, míg Őri Gergely harmadik helyezésével bronzéremmel tértek haza Bicskére a Diákolimpia Komárom-Esztergom megyei döntőjéről, 100 méteres mellúszásban tartották magukat az élmezőnyben.    Balázs és Gergő ígéretes sikere…

Éremeső hullott a bicskei úszókra a Diákolimpia megyei döntőjében - értesült a Bicskei Szó olvasói forrásból.  Éremeső hullott a bicskei úszókra a Diákolimpia megyei döntőjében - értesült a Bicskei Szó. Egyéniben Baboss Regő hátúszásban szerzett bronzérmet, Váradi Patrik mellúszásban bronzot, Őri…

Butola Zoltán, a Vajda János Gimnázium igazgatójának nyilvánosságra hozott közleménye alapján: az Ajkán rendezett fekvenyomó Diákolimpia regionális döntőjéről (Fejér, Győr, Veszprém és Zala megye)  két Vajdás sportoló érkezett haza éremmel.   "Tátrai Torda (10. A) GYŐZÖTT a saját, 5.…

Ma 11 óra tájban egy Csabdin élő fiatal, csinos nő, aki családanya, Csabdi felől futott a kerékpárúton. Átért az autópálya alatti átjárón, amiből kiérve szembejött egy fiatal férfi. Pár száz métert futott még Bicske felé, azután visszafordult Csabdira. Az alagút előtt a férfi a nadrágját a…

 A december 02-03 között Törökbálinton megrendezett Európa Bajnokság már az új nemzetközi szervezet égisze alatt került lebonyolításra. A versenyen 12 nemzet 44 klubjának 620 versenyzője 2000 nevezéssel tette próbára saját és ellenfelei technikai felkészültségét, erőnlétét és kitartását. Az első nap…

Hétvégén Törökbálinton rendezték az első új Kempo Világszövetség égisze alatt rendezettEurópa Bajnokságot. Jurasek Balázs hozta első érmünket.  Ukrajnából, Szlovéniából, Csehországból, Franciaországból, Romániából,Portugáliából, Angliából, Libanonból és Magyarországról érkeztek a sportolók. A…

"Futó" kaland

Címkék: sport természet erdő írazolvasó

2017.12.05. 21:16

Ritka, mint a fehér holló, avagy rege a csodaszarvasról Kedves Szerkesztő Úr! Az alábbi történet esett meg velem az elmúlt hetekben. Reggelente futok. Itt ajánlanám fel alehetőséget a kedves olvasóknak, hogy kiszakadva a hétköznapok szürke monotonitásából, tegyék lemobiltelefonjukat és tartsanak…

- Sokat olvastam az El Camino-ról az indulás előtt, tele volt nagyon jó és hasznos tanácsokkal. Szerinted például miért kell füldugó? - kérdezi tőlem mosolyogva a Homályban beszélgetve a 29 éves, felcsúti Molnár Péter, aki 29 nap alatt gyalogolta le Szent Jakab 835 km-es útját, az El Camino…

    A Bicske Szíve Park kormányzati átcsoportosításból gazdagodik. Kültéri sportpark-építési program indult be tavaly, az ingyen használható szabadtéri létesítményekben elsősorban a felnőtt sportolni vágyók tölthetik el aktívan szabadidejüket, a futókörrel is bővíthető sportparkok építésére tavaly…

Az ExtremeMan címet a nagyatádi triatlonversenyen megszerző Agyagási Ákos (Bicske) több mint 5414 rajtoló maratonista közül - férfiak között - a 612. helyezést érte el a 32. Spar Budapest Maraton 42 km-es távján.3 óra 30 perces eredménye kicsit marad el legjobbjától,amit áprilisban futott…

Minden vízilabda játékosnak az álma, hogy egyszer OB 1-es játékos legyen. Somogyi Tamásnak a múlt héten valóra vált ez az álma, hiszen nyáron az UVSE-be igazolt játékosunk a Ferencváros ellen mutatkozott be a felnőtt első osztályban, és ezzel elkezdte OB1-es pályafutását. Tamás előtt még hosszú…

"Ma rendezték meg az Országos Erőemelő Bajnokságot Budapesten.Egy óriási küzdelem után sikerült nyernem 290 kg-os guggolással, ami új egyéni csúcsom. 270 kg-os fekve-nyomással illetve 280 kg felhúzással, 840 kg os összetettel ami szintén új egyéni csúcsra sikeredett. Köszönöm Véró Alexnak a…

Bicskei harcosok a VIII. Pilis Kupán

Címkék: sport dhkse

2017.10.12. 17:45

Október 7-én szombaton a VIII. Pilis Kupán járt a DHKSE csapata, ahol 15 csapat 110 versenyzője versenyzett. Csapatunk remekül helyt állt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az alábbi éremtáblázat: Hoffher Tímea: Formagyakorlat - 3.helyezés Light Contact -2. helyezés,Földharc -1.helyezésBánszki…

Bicskei golfsiker a Felvidéken

Címkék: sport golf felvidék

2017.10.09. 15:53

2017 október 7-8-án tartották Szlovákiában, a Pozsonytól északra fekvő Szenice városa melletti  Penati pályán a U.S. Kids Golf szlovák versenysorozatának két napos fináléját, ahova Földházi Zsófi, és Földházi Petra is benevezett Bicskéről, mindketten szép eredményt értek el. Zsófi a két nap…

Városi Donát (2000) a legfiatalabb bicskei a Wizz Air Budapest Félmaraton (21 km) teljesítői között.  Donát immár sporttársa egykori testnevelés tanárának, aki szintén ott volt a mezőnyben: Agyagási Ákos (1982) a bicskei rajtolók legjobbját hozta. A Nagyatádról Extrememan címet hazahozó…

Szép volt, Petra! Köszönjük. A Tatán zajló versenyzésről a Hungarian Golf számol be hiteles részletességgel.  Ezen a közös fotón pedig a díjátvétel után Petra - Dr. Bábos Réka, az Old Lake Golf Club igazgatója, a Magyar Golf Szövetség elnökségi tagja mellett áll.