No, kedves választottak, javasolom talán az "egyes állampolgározás" helyett a törvényt olvasgatni, ami így estére meg is találtatott.  http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=83046.114721 olvasgatni érdemes a  3.1 pontban, 3.2.2 d) pontban, 3.3. pontban foglaltakat, amik kötelezettségeket ró az…

Városunk hivatalos honlapján kifejezett modortalansággal (ez itt beenyhített kifejezés, mert mi bizonyos szinten nem megyünk bizonyos szint alá) "egyes állampolgárnak" nevezik azokat, akik például képeket osztanak meg a lefagyott utakról. A szerkesztők és választottjaink figyelmébe ajánljuk, hogy…

Ezek a sorok a Bicske Szíve Park fórumán láthatók fényképekkel együtt.  "Életveszély a bicskei közutakon, már egy hete tapad le a hó és jegesedik rá az utakra, jégpálya Bicske. Mivel korán reggel igen rossz közvilágítás mellett fényképeztem vakuval, pár perc alatt, sietnem kellett a vonatra, és…

Ír az olvasó című közkedvelt rovatunkban számos alkalommal hívták fel a figyelmet a bicskeiek többek között egyes utcák állapotára. Jó, hogy történt valami megint néhány sártengeres utca érdekében, jó, hogy a városvezetés igyekszik minden rezdülésre figyelni. A mi pénzükből most átadott, de el még…

Amint az EU-forrást elnyerte a projekt, másfél év alatt elkészül az új  bicskei vasútállomás és környéke  Közmeghallgatást és tájékoztatást tartottak a Polgármesteri Hivatalban a „Nagyállomás” központú fejlesztések terveiről a Fejér Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi…

Közkézen forog egy már talán el is fogadott előterjesztés a forgalmi rend változásokról. Ezekhez szólunk hozzá a tőlünk megszokott építő jellegű kritikával, ami egyetlen képviselő részéről sem hangzott el.  Az előterjesztés a közúti közlekedésről szóló törvénnyel…

Helló,A Táncsics-Akácfa sarkán van az út közepén egy tábla már hónapok óta. Szerintem ottfelejtették, mert más falvakban ennyi idő alatt egész stadionokat építenek fel vagy esküvői bekötőutakat aszfaltoznak, tehát nem hiszem, hogy dolgoznak ott azon a kis kátyún, amit a…

Az Árpád utca és felüljáró közötti útszakasz botrányos állapotú, megfigyelők szerint már kétszer új kopóréteget kellett volna kapjon.    A telep felől a hídra tartva a jobb kéz felőli rész kész balesetveszély egy szakaszon. Süppedt, töredezett, a kétkerekű járművek…

Tisztelt Bicskei Szó, Segítséget szeretnék kérni. A Táncsics utcában lakom. Jelenleg nincs víz az otthonomban és még ki tudja hány otthonban a környéken. A probléma az, hogy az utca végén van egy telep, ahová marha trágyát szállítanak. A teherautók 37 tonna körüliek, az…

Mérési pont az aszfalton

Címkék: parkolás utak

2014.06.12. 11:29

Amikor a kerékpáros a Kossuth utcáról a Göllner-sarki Stop! táblához érkezik, majd balra nagy ívben a József Attila utca felé fordul, az út közepén feltűnhet egy nem nagy - sárga színű x-jel, egy mérési pont a burkolatra fölfestve.     Ez a pont - úgy tudjuk -, a József…

Egyszerre két cikkünket érinti olvasónk levele arról, hogy az esőzések után brutális állapotú Hársfa utcában nincs rendes közvilágítás. Hozzátesszük: a Hársfa utca szinte központi terület... "Az éjjeli sötét bicskei utcákon" c. írásodhoz szeretnék csatlakozni! Bicske,…

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy pénteken a hófúvásban, intenzív havazásban és ónos esőben érintett megyékben lehetőség szerint ne induljanak útnak. Pécsi Norbert Sándor, a társaság kommunikációs osztályvezetője csütörtökön az MTI-hez…

Lehet, hogy minden évben kellene egy választási kampány a településfejlesztés érdekében, hogy a közösségi tereknek is jusson valami? Mert a honpolgárnak inkább csak akkor juthat egy-egy morzsa például  egy pillanat alatt duplájára emelt építményadójából, megfizetett…

A Munkaügyi Központ előtti balesetveszélyes kátyúra hívja fel a figyelmet Olvasónk vasárnapi fotója. A kátyúba a méret jobb érzékeltetése érdekében belehelyezte negyvenhatos cipőjét, ami szinte elvész benne. A Kisfaludy utca hétköznapokon, különösen pénteken - Bicske…

A napokban írtunk a Kodály utca felújításának tervéről. Olvasónk akkor képes anyagot küldött a kertvárosi utcánk eső utáni állapotáról. Ez volt a Bicskei utcák fordított szépségversenye című sorozatunk első epizódja.  Ehhez tartozik ez a nagyszerű kivonat, ami…

Ez egy húsvéti fotó a bicskei Váradi Dániel utcáról, hamarosan kapunk friss fotókat   Olvasónk képviseli az utcájában élők érdekeit. A Bicskei Szó önkéntes munkájának legnagyobb elismerése olvasóink bizalma, együttműködése.  Jó gondolják olvasóink, hogy…

Olvasónk munkája képviseli a Thököly utcaiak érdekeit. A Bicskei Szó tudomása szerint Bicske városa (még a választások előtt) nagyon helyesen rendezni fogja régóta fennálló tartozását számos bicskei polgár felé: több utcában, ha nem is aszfalttal, de szilárd burkolattal…

Bicske legszebb utcája! címmel juttatta el kedves olvasónk fotóit és levelét a Bicskei Szóhoz. Tudomásunk szerint a kampány idején ez az utca is elkészül. Tényleg ki ne maradjon! Azért tesszük közzé, hogy ki ne merjék hagyni nagyjaink. Ezek a házak is fizetik a Tessely által…

Az Országos Meteorológiai Szolgálat március 25-én 11 óra 53 perctől "Narancssárga riasztást" adott ki Fejér megyére tekintettel arra, hogy 24 óra alatt 20 cm-t meghaladó friss hó várható. Kérjük a megyében közlekedőket, hogy csak abban az esetben induljanak útnak,…

   Részletek....

Fejér megyében a Katasztrófavédelem hivatásos és önkormányzati tűzoltó egységei, a Rendőrség, a Mentőszolgálat, a Magyar Honvédség, az önkéntes tűzoltó egyesületek, a Környezetvédelmi Felügyelőség, a karitatív szervezetek, valamint mezőgazdasági erőgépek és…

Az érintett járások közútjaink minden típusú jármű közlekedését megtiltja a rendőrség. Móri járásBicskei járásSzékesfehérvári járásGárdonyi járásEnyingi Járás A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a rendőrségi törvény alapján csütörtökön 20 óra…

A 8123-as számú út 27-es km szelvényében 2013. március 14-én reggel a havazás miatt öt kamion is elakadt. A műszaki mentés idejére a rendőrök az utat teljes szélességében lezárták a zámolyi körforgótól egészen a 8119-es számú útig. Kerülni Csákvár felé lehet. Ezen…

Ír az olvasó

Címkék: közlekedés utak

2013.02.05. 16:32

Jelentem, hogy a nagyjából 1 (egy) hónapja aszfaltozott Kossuth utca (meg)új(ított) burkolata az 52-54-es házszámokkal szemben, 2 (kettő) helyen máris "lyukas", azaz kátyú éktelenkedik az újnak mondható úton... - írja Olvasónk.  Megnéztük, az egyik csúfság éppen azon a…

Kérdez az Olvasó

Címkék: közlekedés tél uszoda utak

2013.01.28. 11:08

Az Olvasó kérdése: "Bicske Kisfaludy u. és a Tanuszoda közötti "jégpálya"!A bekötőszakaszon veszélyes a közlekedés, különösen a gyermekek számára! Kinek a felelőssége-kötelessége a biztonságos útról gondoskodni, és miért NEM teszi ?!"