Kelemen Zoltán és Monos István ma délután átadták a mentőállomás dolgozói részére az idei Vállalkozók Bálja szervezőinek és közönségének felajánlásaiból beszerzett ajándékokat. Mint azt a bicskeiek blogja első hírében közreadta, a báli közönség közfelkiáltással döntött úgy, hogy tombolabevételéből…

Az ötödik Vállalkozók Bálján (ahová mindig mindenkit szeretettel várnak, mert az élet már önmagában vállalkozás),  a szervezők, Kelemen Zoltán és Monos István a bál 140 fős civil közönségével teljes egyetértésben, közfelkiáltással  úgy döntöttek a Pizzafaló Korona Étterem termeiben, hogy a…

Holnap, december 16-án szombaton, a harmadik advent előtt szeretetvendégséget tartunk nehéz körülmények között élő bicskeiek részére a Fiatalok Házában.                         A rendezvény zártkörű, belépés csak meghívóval. A szeretetebédet már harmadik alkalommal készítjük a várossal…

Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület titkára és Horvai Ferenc, a Nagy Károly Csillagászati Alapítvány elnöke április 30-án hozták meg a mobil eszközt bázisára, a Nagy Károly Könyvtárba. 200 ezer forintba került, amiből 150 ezer forintot a Vállalkozók Bálja 2016 tombolabevételének egy…

Igaz, hogy nem lehettem ott minden bicskei előadáson, de a most érettségiző, kockás inges  Szűcs Matyiénál jobbat nem hallottam. A csillagászatról, asztrofotózásról szólt a könyvtári Helyismereti estéken,  de amikor a legjobbnak mondom, minden témát beleértek. Már amit hallottam.   Itt pedig…

 A www.funIQ.hu a sokak által ismert Veszelovszki Zsolt nevéhez is fűződik. 

Február 13-án, hat héttel Húsvét előtt tarják meg a Vállalkozók Bálját a Korona Étteremben. A tombolabevétel teljes összege hagyományosan jószolgálati célt szolgál a szervezők jóvoltából. A bál nyitott vagyis nemcsak vállalkozók vehetnek részt ezen a hagyományosan jól sikerülő mulatságon, hanem…

A 150 milliós beruházástól pár száz forinttal kevesebbért írták ki (nem nyilvánosan) bicskei, választott nagyjaink a munkát, így aztán a meghirdetett közbeszerzéssel se kellett bajlódni - hogy is nézne ki, ha a bicskeiek iskoláját például Bicskére adót fizető cég nyerte…

Önkiszolgáló autómosó épül a TESCO parkoló főbejáratától jobbra fekvő 1500 négyzetméteres területen - tudta meg a Bicskeiek Blogja. A technológia Európa vezető gyártójától származik ezzel kiemelkedik a versenytársak közül. A kiváló mosási eredményével párosodik a…

A vállalkozók báljának tombolabevételét gyermekkönyvtári programok megvalósítására ajánlották fel a szervezők, melyet hálásan köszönünk! A támogatásnak köszönhetően ingyenes Vakációköszöntő Kolompos mulatságra hívjuk a családokat, 2015. június 7-én vasárnap 16…

Az idei Vállalkozók Báljának tombolabevétele a szervezők egyöntetű döntése következtében a Bicskei Gyermekkönyvtár közismerten színvonalas, gyermekeinkért végzett érdemi munkáját erősíti. Ez teszi lehetővé a Kolompos együttes bicskei fellépését, ami a könyvtárosok…

Kedden délután három órakor Kelemen Zoltán és Monos István, a Vállalkozók Báljának  szervezői átadták a Nagy Károly Város Könyvtár Gyermekkönyvtárának szánt 228 ezer forintos tombolabevételt Endrédiné Szabó Erikának,  a könyvtár vezetőjének.    - Minden…

Köszönet a Vállalkozói Bál Szervezőinek és Bálozóinak, akik a tombolabevétel teljes összegét a Nagy Károly Városi Könyvtár Gyermekkönyvtári programjaira ajánlották fel. Százharminc bálozóról adtak számot a szervezők, akik külön nagyon köszönik azt a tömérdek,…