Városunk hivatalos honlapja minden jelenlévő párttag nevét felsorolja Bicske hivatalos honlapján,  csak éppen a támogatást nyújtó Európai Unió (vagy EU rövidítése) nem szerepel Bicske Város hivatalos közleményében egy árva utalással sem.  "Brüsszel" harmincmillió forintot biztosít a Kerecsendi…

 A katolikus temető Jókai utcai határára szintén kerítés épül, a kerítés mellé pedig parkolók. Mindez az egyház és a város együttműködésével jöhet létre, hiszen a temető tulajdonosa a temető ingatlan földterületének Jókai utcával határos szeletét ajánlja fel a városnak használatra.  Augusztus 20-ra…

Peterdi Ede, a 2014-ben, életének 91. évében elhunyt helytörténész, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatójának (1949-1988) szellemi örökségét gyűjtötte egy kötetbe a Mentsvár Alapítvány mint kiadó, az intézmény mai igazgatójának, Vásárhelyi Jánosnak szorgalmazására - M. Fejes Ágnes szerkesztői…

Steve Taylor-Szabó pánsípművész a világ legjobbjai közé tartozik, akik a görög, bambuszból készült hangszer nagymesterei. Vásárhelyi János, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon igazgatója a ma megkezdett plakátolás után arról tájékoztatott, hogy a megújult történeti kert, a…

A Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonnak helyt adó Batthyány-kastély parkjában mától működi a díszkút. Jó erről a helytörténeti jelentőségű fejlesztésről beszámolni. Körülötte sarjad a fű.A park korhű helyreállítása az Európai Unió történeti kertek helyreállítását…

Jó volt a Kastély Est. Idén nem futja a többes számra. A szép számú bicskei vendégsereg az esőfelhők és hűvös szél dacára - képviselő viszont kifejezetten kevés volt. Vásárhelyi János állítólag azért aggódott, hogy kevesen fognak eljönni a városból az Európai Unió…

Ismét közzétesszük a nagy esemény hírét, amikor Bicske városa számára jó és követendő példaként mutatkozó, megyei, korábban fővárosi fenntartású intézmény további, önálló szépülése a hír. Egy szép sziget Bicskén.... Az Európai Unió által háttér…

A PNB Paribas Cardif - az önmagát "A változó világ biztosítójaként" meghatározó óbudai központú cég honlapján látható egy tavalyi fotó, amin ha bicskei szemmel nézzük, felismerhetjük benne a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon portaépületét, amit a PNB Paribas Cardif munkatársai…

A Batthyány kastély dísztermében, ami eredeti nevén táncterem, nem látható vasalatból és gyönyörűen megmunkált tölgyfából, bicskei mesteremberek keze munkája által elkészült a korabeli belső díszerkély, amit mai szokás szerint galériának neveznénk.    Itt valamikor a…

Mint már korábbi híradásainkból is kiderült, az Európai Unió háttér finanszírozású, Vásárhelyi János igazgató szervezésével megnyert pályázat révén kertészmérnökök, régészek és más szakemberek bevonásával nyeri vissza eredeti formáját az idején 85 esztendős…

Imeli László képeslapgyűjtő, aki egyben a szomszédom (szomorú és fájdalmas, de az élők részéről a távozóknak még utoljára felvirágoztatott utolsó földi utak miatt is megyek hozzá virágfonatokért, amit főleg arra az útra viszek másnak, ahol ha minden jól megy az én…

"A Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon munkatársai sok szeretettel, energiát és fáradságot nem kímélve több száz órát dolgoztak társadalmi munkában azért, hogy Zamárdi Mókus utcában, 1200 négyzetméteres telken fölépüljön a magyar gyermekvédelem új gyöngyszeme,egy 250…

Szombaton családjaikkal érkeztek közös bulijukra a Bicskén és környékén dolgozó rendőrök, mentők és tűzoltók.   A piknik célja idén is az volt, hogy ne csak 18 év feletti korhatáros helyszíneken lássa egymást a három munkaközösség, hanem egymásra utalt szolgálataiknak…

Egy pénzügyi befektetésekkel foglalkozó cég közel negyven munkatársa érkezik holnap Bicskére, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonba csapatépítő tréning keretében.   A portát, a szülői várót festik ki önkéntes munkával valamint a játszótéri fajátékokat további az…

Az Európa Uniós (EU) támogatású Új Széchenyi Terv keretében újulhat meg végre Bicske város meghatározó és minden jó szándékú civil program előtt nyitottá tett építészeti örökségének környezete - a 12,5 hektáros egykori angolpark.…

Négyszázmillió éves, Spanyolországban bányászott kőzetből hasított terméspala kerül a most felújított, kétszáz éve szög nélkül ácsolt barokk tetőszerkezetre a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon főépületére 2400 négyzetméternyi felületen a főváros jóvoltából - mondta el a…

Tegnap éjjel a tűzoltóság és a gyermekotthon telekhatárán álló körülbelül nyolcvan méter hosszú kerítést rongálta meg a szélvihar, az iskolaépületnél. A kastély parkjában egy idős fát is kidöntött a szél.  A kerítésnek mintegy méternyi magas a téglalábazata,…