Nem is akármilyen vándor! Ő Molnár Péter, aki néhány évvel ezelőtt a 835 km-es El Camino zarándoklatot is megtette. Természetesen erről is beszámolt a bicskeiek blogja, amit a képek miatt is érdemes megnézni.  - Bodajkról mentünk Szárligetig - mondja Péter -, három nap alatt teljesítettük.…

Pertl Attila asztalos bicskei műhelyében elkészítette Krajczár Gyuszi bácsi emlékpadját. Ennek támláját Németh Zoltán faműves díszíti majd. A műtárgyat a Petrik Zsuzsanna vezette bicskei civilekből álló csoport helyezi el a Vértesben közvetlenül Vitányvár mellett október 28-án a Gerecsei…

Létrejött egy természetszerető emberekből álló baráti kör, ami Petrik Zsuzsanna vezetésével, Pertl Attila munkájával Krajczár Gyuszi bácsi  emlékpadját kívánja elhelyezni a Vértesben fekvő Vitányvár mellett.Pertl Attila asztalos 16 éve száradó tölgyfából készíti a művet, aminek helyét és engedélyét…

A Magyar Nemzet helyzetjelentése. Szeretjük ezt a helyet és nem vagyunk vele egyedül.     (Zárójeles: Talán a legelső kivételével - életem minden eddigi évtizedében elmentem ide - sosem egyedül -, legalább egyszer, de volt, hogy többször is. Kis repülő utasaként is megnézhettük magunknak minden…

Veszelovszky Zsolt (Csabdi) és csapatának újabb kiváló fejlesztése a funiQ! Mi a funiQ? Az eddig elsősorban papírtérképeket kiadó Cartographia legújabb, digitális szolgáltatása, amely segítségével a felhalmozott sok-sok turisztikai információt elérhetővé tudjuk tenni egy olyan formában is, amely…

Az erdőjárók kedvelt úti céljának, Vitány-várnak  további pusztulását akadályozza meg a várvédők munkája.    

Szálljon gépen Vitány fölé!

süti beállítások módosítása