3. REMÉNYSÉG SZERINT 2010. PÜNKÖSDJE UTÁN ELKEZDŐDIK TEMPLOMUNK TORONYSÜVEGÉNEK ÉS TETŐSZERKEZETÉNEK TELJES FELÚJÍTÁSA. A FELÚJÍTÁS ANYAGKÖLTÉSGEIRE 2009-BEN TÖBB MINT 7 MILLIÓ FORINTOT KÖLTÖTTÜNK, IDÉN PEDIG VÁRHATÓAN 10 MILLIÓ FORINT KÖRÜLI ÖSSZEGET KELL ERRE A…

Istenkáromlás a Nemzetiben

2010.05.08. 21:20

http://www.hetek.hu/belfold/201005/istenkaromlas_a_nemzetiben

S. Töttő Rita Szeptember 18-án érkezik hazánkba Őszentsége, a XIV. dalai láma, Tibet vallási és politikai vezetője, akinek sajtóügyeiért a bicskei  Izing Róbert felel majd. - 2000-ben, amikor utoljára itt járt  a dalai láma, ellátogattam  a nyilvános tanítására, amilyenre…

Őseink is, évszázadokkal ezelőtt, főként a pataknak köszönhetően költöztek ide. Hiszen akkor igen nagy előnynek számított, ha egy település a patak mellé épülhetett ki,  mert az az ott élő családok mindennapjainak alapvető megélhetését oldotta meg. Ma már egyáltalán…

A teremfoci bicskei bajnokai

2010.05.07. 05:39

  Mint ismert, a profi ligában a bicskei Épületterv csapata (Erki Norbert, Varga Gyula, Hajgató Richárd, Fábián István, Szabó Balázs, Szarka Szabolcs, Bayrami Mendu, Semperger Zsolt, Nitti Tamás, Földes Gábor és Farkas Zsolt) szerezte meg a bajnoki címet. A liga gólkirálya 37…

A Tibet, a száműzött ország című film egyik alkotójaként  találkozott a Lámával Prágában, a személyes kapcsolat innen való. Hírünket később részletekkel gazdagítjuk, annyi azonban bizonyos, hogy Izing Robi ma délben a HírTv műsorában beszélt erről a feladatáról. Hajrá…

Legfrissebb információink szerint azonban ezt rosszul közölték a szórólapok. A Bicskei Napok keretein belül megrendezett kupa kisebb korosztálya (5-6. osztályosok) Hétfőn, Május 10-én, azt azt követő napon pedig a 7-8. osztályos csapatok mérhetik össze tudásukat, melyeket…

Érettségi 2010

2010.05.05. 05:33

Egy véleményen voltak a megkérdezettek: a vizsga nagyon nehéz volt, de ehhez hasonlóra számítottak, ennek megfelelően kellett készülni a vizsgára. A két részből álló középszintű magyar érettségin a szövegértési feladatot a Magyar Hírlapban megjelent  tavalyi interjú…

Kiskörúti fuck

2010.05.05. 04:53

http://8ker.blog.hu/2010/05/04/fakk_18

<!-- @page { size: 21cm 29.7cm; margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } A:link { color: #0000ff } -->   Lelkesedésünk töretlen a Balaton iránt. Csinálunk magunknak programot   pl.: - Segíthetsz a tábor felújításában, karbantartásában (festés, gereblyézés,…

A Kossuth utcáról nyíló Káposztás felé lejtő Nagy Károly utca forgalma jelentősen megnövekedett a Tanuszoda megnyitásával. A "belvároshoz" tartozó és Bicske legfontosabb örökségével, a Kastéllyal szemben fekvő  rövid utcában nincs még közvilágítás sem.  A kátyúk…

Mint mondta a műhelyben állva, nehéz helyzetben ott kell megtakarítani, ahol lehet, ezért alakítattja  át autóját gázüzeműre. Jó utat, Dani!

M E G H Í V ÓNagyon nagy szeretettel és tisztelettel hívjuk2010. május 29-én (szombat) 11.00 óráraIII. Nevelő-Növendék-Technikai alkalmazottak találkozójára,a volt Batthyány-kastélyban működő gyermekotthonba.Cím: 2060 Bicske, Kossuth Lajos u. 42Tel.: 06-22/350-277Mobil:…

  ZÁNKAI EMLÉKEK fotódokumentációs kiállítás megnyitója 2010. május 13-án (csütörtökön) 17 órakor a  könyvtárban. A kiállítást megnyitja: Lanczendorferné  Kósa Katalin pedagógus Izing Antal újságíró, egykori táborozó Közreműködik a Josquin…

süti beállítások módosítása