A bicskei diákság és a bicskei iskolák, főleg a vajda János Gimnázium diákjai és tanárai képezik Az önzetlenség napja Bicske 2011 – Segítsünk Ákosnak! című rendezvény alapját.

Ezért is fontos megjelenéstek, mert Ti a bicskei diáksághoz tartoztok.

A történet úgy kezdődött,. hogy a most 20 éves Ákos már elvégezte a gimit, amikor lábszár szinten amputálták  lábát.

Osztályfőnökével szerették egymást, ezért Ákos a kórházból felhívta és elmondta neki, mi fog vele történni. Az osztályfőnök férjével együtt elindult a kórházba és vele voltak a nehéz órákban, napokban, családjával együtt.

Tanár és diák összetartozásának jelképe lehetne ez a történet.

Ákos élete a sport. Jóképű, szelíd, csöndes és magas férfi. Kisbabájuk is született élettársával. A műlába, szebben szóval protézise azonban ideiglenes, mert nem tud vele rendesen mozogni, például sportolni, kosárlabdázni, amit nagyon szeret, nem tud autót sem vezetni, a jobb lábbal éppen a gázpedált kell nyomni, ám a mostani protézis nem jó erre.

Osztályfőnöke úgy döntött, összefogásra szólítja Bicske lakóit. Segítséget kért diákjaitól, tanár kollégáitól, barátaitól és Tőletek, a Csokonai Általános Iskola, a Gyermekotthon iskolája, a József Attila Általános Iskola és a Szent László Általános Iskola tanulóitól is segítséget kér.

Azt kéri tőletek a szervezőbizottság, hogy szeptember 17-én szombaton 9 óra 30 percre vagy egy kicsit előbb,  gyertek el a Bicske alsó vasútállomásnál található felüljáró hídhoz, ahonnan minden elindul.

Érdemes akkor a városban sétálni, végignézni a Prohászka utcai, Szent István úti, Bocskai utcai, Kisfaludy utcai produkciókat. A Káposztás fölött, a tanuszodánál rövid, de annál érdekesebb légi bemutatót láthatunk Karai Csaba bicskei pilótától.

A kastélyparkba megyünk utána, ahol a jelenléteddel Ákos új protézisének megszerzéséhez  járulsz hozzá. Ha kastélyban, ahol sok-sok koncert, vidám bemutató lesz, veszel egy tányérral a nem drága halászléből, pörköltből egy tányérral, avagy veszel egy zsíros kenyeret lila hagymával, vagy éppen egy sütit, máris támogattad, hogy Ákosnak jó protézise legyen.

Bicskére Erőss Zsolt hegymászó is eljön szeptember 17-én. Ő már járt itt, beszélt a ginmiseknek életéről. Ő az az ember, akit baleset ért hegymászás közben a Magas-Tátrában, akkori sérülése miatt amputálták egyik lábát. Ő úgy összeszedte magát, hogy a protézissel újabb hegycsúcsokat hódított meg.

Kérjetek tőle autogramot, mert ő bizony az első magyar állampolgár, aki a világ tetejét, a Mount Everest csúcsát is megmászta. És a mi Ákosunk is „Erős Ákos” lesz, mert ő az uszodában, velem egy hosszban, nagyon-nagyon jó tempóban úszva azt mondta, már készül a Balaton átúszására.

És én tudom, tudjuk, hogy ezt Ákos valóban meg fogja tenni.

Úgy vélem, Hetlinger Ákosnak ez a hatalmas rendezvény, amelyért a mi Bicskénkben mindenki összefogott, melyben zöldségesek, cukrászok, bölcsisek, ovisok, diákok, pékek, festőművészek, hentesek, halászok, szakácsok, újságírók, tanárok, képviselők, pilóták, rendőrök, polgárőrök és még annyi más hivatású ember összefogott, ez bizony jelenteni fog életében annyit, mint bármilyen csúcs-szuper protézis. Ennek a napnak az emléke nagyon nagy nagy lelki erőt ad majd egész életében. (Ismerek olyan embert, akinek valami hasonló máig erőt ad.)

Képzeljétek el, hogy az Ady Endre utcában a bölcsőde minden lakója a kastély felé halad kis műanyag motorkáján. Hogy az ovisok menete buborékokat fúj. Hogy a focisták passzolgatnak Bicske utcáin, amit pár percre városunk rendőrei és polgárőrei zárnak le.

Az egész napról jó filmek is készülnek.

Gyertek el Ti is azon a napon. Legyetek a film szereplői. Jól fogjátok érezni magatokat és a szívetek mélyén tudni fogjátok, hogy segítetek valakin, tudni fogjátok, hogy jó bicskeinek lenni.

A szervezők csapata nevében barátsággal,

Izing Antal újságíró

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.