Ezelőtt bő két órával a Bicskei TV kamerája előtt beszéltek a lakossági összefogásnak köszönhetően a szinte még sosem látott mértékben rendezett képet mutató Káposztás szélén, a készülő Bicske Szíve park Batthyány utca felőli mezsgyéjén Tessely Zoltán polgármester, országgyűlési képviselő, a testület tagjai és más vezetők.   

Bicske elöljárói minden bizonnyal teljes mellszélességgel támogatják ezt a Bicskét szépítő civil összefogást, ami abból is látszik, hogy a területen nyolc közmunkás dolgozott ezekben a percekben. Ők azokat a köveket és sittdarababokat gyűjtötték talicskába, melyekből a feltöltött "Kápi" egy részén jelentősebb mennyiség van. A talicskákkal a tavacska medre felé indultak. Ezt a kőszedést körülbelül kettő hete bicskei családok kezdték meg annak érdekében, hogy a pázsit megtelepülésének és a gondozásnak jobb körülményeket biztosítsanak.

A Bicskei Mezőgazdasági Zrt. munkatársa MTZ traktorral füvet szórt a területre. Korábbi írásainkban már közreadtuk, hogy szintén a Mezőgazdasági Zrt. 50 tonna szerves trágya elszórásával segítette elő a készülő park talajának javulását. Az istállótárgyát tárcsával beforgattak majd tegnap gyönyörűen elboronáltak, amit a gazdák a talajművelés legszebb részének neveznek, hiszen valamit elsimítani, elgereblyézni itt is azt jelenti: egy munkafázist befejezni.

Ma történt meg 5 mázsa fűmag terítése, amivel szintén a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. segíti Bicske szépülését.

A bicskei tévé Bicskei Szívében készült interjújának időpontját amint megtudjuk, közölni fogjuk.  

Az első fák elültetése a készülő Batthyány utca mentén információink szerint szombaton 14 és 20 óra között fog megtörténni, ahová a civil szervezők minden segíteni akaró vagy a parképítéssel rokonszenvezőt szeretettel várnak.

IzingA.   

 

         

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

47000ft-ért(ami amugy csak 35000) a közmunkás szedeget.....mondjuk nem önszántából amugy de ebben a csodavilágban ez igy szép és jó.......
süti beállítások módosítása