Száron délután jelentös népvándorlás indult meg gyalog, biciklivel, autóval a sportpálya felé, ahol a Szár KSE-BTC labdarúgó rangadó került megrendezésre.Ificsapatunk szükségkapussal állt fel(Peinlich Dávid eltiltása miatt) és sajnos végig alárendelt szerepet töltött be a találkozón és végül 9-1(2-0)arányban maradt alul a hazai csapattal szemben. Gólszerzők: Spindler 3,Mecséri 2,Tamás 2,Hajdú,Nyári illetve Máté Krisztofer büntetőből.16 00-kor a szári templom és Závotka Csongor sporttárs sípjelére mintegy4-500 néző előtt útjára indult a labda. Bicskei mezőnyfölény jellemezte a találkozót ezen időszakban nem érződött a csapaton, hogy meghatározó emberek hiányoznak - Miklós Balázs a kapuból, Vincze Péter a védelemből és Megyesi László a csapat irányítója. Sajnos a 17. percben egy szöglet utáni kavarodásban Krautszider Ákos elé perdült a labda aki két méterről már az üres bicskei kapuba pofozta azt. A száriak vezető gólja után szinte felbillent a pálya annyi bicskei ziccer maradt kihasználatlanul  Oláh, Balogh, Molnár vagy hat esetben hibázott illetve Szabó Dani parádézott a szári kapuban "Fogott,mint a fehér festék", és néha a hepehupás gödrökkel borított szári pálya vakondtúrásai is vele voltak. A 35.percben Oláh Kálmán sérülés miatt kénytelen volt cserét kérni.A szünetben mindenki bizakodó volt bicskei részről, gólokat vártunk a mérkőzés eredményének megfordítását. Sajnos az 50. percben megismétlődtek az első szári gól előtti pillanatok és végül Lengyel Gabiról csapódott a kapunkba a labda.Öngól.Erre még mindig volt válaszunk,de Szabó gyors vetődéssel a gólvonalon hárított egy sarokba tartó labdát. A 65. percben azután megkezdődött az összeomlás Krautszider, majd Haász lőtt a bicskei kapuba.4-0. A 78. percben a csereként másodpercekkel korábban pályára lépő Németh Richárd döfte a kést a bicskei szívekbe és végül szintén Ö tette fel a már-már megalázó vereségre a pontot a 85.percben beállítva a 6-0 végeredményt. Sajnos ezen a vasárnapon a bizakodó hangulatból temetői menet lett, melyre a szári nagytemplom harangja tett pontot. Csapatunknak és edzőnknek is le kell szűrnie a tapasztalatokat ebből a méretes zakóból és fel kell venni a kesztyűt a további mérkőzésekre. Ismét meg kell nyerni a bicskei szurkolókat, akik a csapat mellé tették a voksukat,hogy vasárnap ismét megtiszteljenek minket a lelátón biztatásukkal szimpátiájukkal. 

Márton Imre

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mi van Imikém? hát milyen munka folyik a szakosztályon belül?,hogy egy hatossal küld haza benneteket,egy neve nincs,rossz Szári focicspat,gyorsan tegyél rendet,mert az átszervezés miatt,könnyen ki lehet pottyani!
@zsoltee77: nincs itt semmi baj ,majd a Vidi ellen bizonyitanak....
igazoljátok le viktort........az most divatos ugy is
süti beállítások módosítása