A második képen: Frech Mátyás bodméri BOR,SÖR, MÉRÉS üzlete látható. Feladás ideje: 1915,  feladó: Tótné. A képeket az Imeli-gyűjteményből kaptuk és örömmel tesszük közzé.    

Pillantás Bicskére a Galagonyásról

Címkék: fotó

2012.09.23. 12:58

Fotó: I.A. 

A Bicskei Rendőrkapitányság Ügyeletére este fél nyolc körül verekedésről érkezett bejelentés. Amikor a rendőrök a helyszínre kiértek, kiderült, hogy egy férfi ment be az egyik család házának udvarára, ahol a tulajdonossal összeszólalkozott, majd a két férfi között már az…

Vörös Szilárd fotóriporter kollégámtól, (akivel 1995 óta már sok száz kilométert lecsavartunk és nincs olyan megye, ahol ne fordultunk volna meg riportúton), ma a Máléhegyen jártunk. A szüretelő Juhász János azt mondta, ha szépet akarunk látni, kövessük egy darabon  a…

Piros út mentén feküdt

Címkék: rendőrség

2012.09.22. 13:52

Bicske külterületén az este ittas férfivel szemben intézkedtek a járőrök. A személy ugyanis az ún. piros út mellett feküdt. Mint kiderült, erősen ittas állapota miatt elesett, és nem tudott felkelni. Sérülés nem volt rajta, kommunikálni lehetett vele. A rendőrök így…

Örömmel teszi közzé a helyi értékeket tisztelő Bicskei Szó ezt az Imeli-gyűjteményből megkapott alcsúti képeslapot. Ez egy 1909-ben postára adott küldemény, Weisz Manó üzletével. Vajon Alcsúton pontosan hol működött ez a bolt? 

"...Könyv kapcsol múltat a jövőbe..." Településünk könyvtártörténetét bemutató kiállítás megnyitója 2012. október 1-én hétfőn 17 órakor lesz a könyvtárban. A kiállítást megnyitja: Mohainé Fejes Ágnes Bessenyei-díjas népművelőA tárlat október végéig tekinthető…

               Kemény Dénes nem folytatja kapitányként. Biztosan jól teszi ezt is. Teljesítményét próbálja valaki utána csinálni. Reméljük valakinek sikerül. Köszönjük, Mester! - mondhatjuk talán minden bicskei olvasónk nevében.   A férfi vízilabda-válogatott…

Örömmel naplózzuk, hogy ifj. Szolnoki Tamás régészhallgató az Országos Könyvtári Napok alkalmával október 3-án, szerdán este 17 órától „A Szent László-patak középső folyásának települései” címmel tart előadást a Nagy Károly Városi Könyvtárban, Bicske egyik…

Késő este a bicskei járőrök a Csokonai utcában vontak ellenőrzés alá egy 46 éves szárligeti nőt. Az ellenőrzése során kiderült, hogy a Fővárosi Bíróság Katonai Kollégiuma elfogatóparancsot adott ki ellene. Így a körözött nőt elfogták, majd előállították a Bicskei…

Üdvözlettel Felcsútról

Címkék: fotó képeslap felcsút

2012.09.19. 16:28

A Bicskei Szó postaládájába ismét ragyogó üdvözlő képeslapot dobott a postás bácsi: ezúttal az épülő felcsúti községházát ábrázolja, mellette Dr. Kardos körorvos háza. 

Bicske belterületén teljesített járőrszolgálata során, elfogató paranccsal körözött férfit fogtak el a járőrök. A nagyegyházai férfit a főváros VIII., kerületi rendőrkapitánysága kereste. Folytatólagos kihallgatására a Bicskei Rendőrkapitányság épületében került sor.…

Mint azt olvasóink elmondták, megváltozott a forgalmi rend a Bartók utca Kossuth tér találkozásánál, az Egészségügyi Központ Orvosi Ügyelete melletti sarkán.   A József Attila utca felé egyirányú Bartók utca Kossuth téri kijáratától eltávolították az Elsőbbségadás…

A hétvége sportprogramja a BTC labdarúgócsapatainak az alábbiak szerint alakul:péntek 16 óra Gárdony-BTC U16 mérkőzés. Vezeti: Zsélyi Csaba.Szombat 15 óra BTC-Baracs női mérkőzés. Vezeti:  Nyusa László asszisztens Dencinger Krisztián. Vasárnap délelött Felcsúton Bozsik…

Elsőként ad hírt arról a térfigyelő-rendszert kiépülését évek óta szorgalmazó bicske.info/Bicskei Szó, hogy hivatalosan meg nem erősített információnk szerint  több éves késés után végre megkezdődött a térfigyelő rendszer beüzemelése Bicskén.  Ezzel kapcsolatos…

Dicsőséges nagyurak

Címkék: közélet irodalom művészet

2012.09.18. 16:03

    Tisztelt Bicskei Szó Szerkesztője!   Mellékletben csatoltam a következő GARÁZSVÁSÁR plakátját, melyet szeretném kérni, hogy a bicske.info oldalon megosszon.  A Garázsvásáron szeretettel várom Önt is, hogy kicsit közelebbről megismerje ezt az "új" dolgot. A mostani…

Bolti lopás tegnap este

Címkék: rendőrség

2012.09.18. 11:13

Késő este az egyik bicskei nagyáruházból érkezett a jelzés szintén bolti lopásról. A vagyonőrök egy 22 éves budapesti férfit értek tetten, amint egy pár lábbelit akart kivinni fizetés nélkül az üzletből 2490 Ft értékben. A járőrök a fiatalembert előállították a Bicskei…

Az oktatás eleven dolog, minél távolabb a döntéshozó faktor, annál adminisztratívabb és nehezebb a működése.   A kisközösségeken a "polgárinak" mondott Magyarországon talán nem kellene akkora centralizációt véghez vinni, mint amire készülnek. Nem erről volt szó. 

Feladat: Egy logo tervezése a bicskei Vajda János Gimnázium számára, melyet felhasználhatunk a 60 éves jubileumi rendezvényeinken, weboldalon, plakátokon, szórólapokon, reklámtárgyakon (póló, toll, kitűző). Kritériumok: Tartalmaznia kell a 60-as számot és a Vajda feliratot.…

Jó tudni!

Címkék: ingatlan

2012.09.17. 16:16

Mire jó a kötelező energetikai tanúsítvány? 

Körözöttek rendőrkézen

Címkék: rendőrség

2012.09.17. 09:45

A bicskei rendőrök kora délután Bicske, Szondy utcában igazoltattak egy 17 éves lányt, akit előállítottak a Bicske Rendőrkapitányságra, mert egy folyamatban lévő bűnügyben gyanúsított kihallgatása vált szükségessé. Nem sokkal később ebből az utcából előállítottak…

süti beállítások módosítása