írott tojás2.jpg

Az élethű portréival bemutatott Csere Tímea másik hobbija a tojásrajzolás. Ezek között a csodaszép, hímes munkák közül bárki vehet is, aki például megkeresi az alkotót a Facebook-on.    

írott tojás3.jpg

"A tojások festése 10-15 éve kezdődött nálam, azóta szeretem csinálni. Nem hagyományos módon és technikával készülnek. Egyszerűen elkezdek rá rajzolni a fantáziámat használva kitalált mintákkal, vegytintás vagy alkoholos tollal, ami nem lemosható. Vagy színes ceruzával és kedvem szerint szívezem őket. Soha nem tanultam tojást festeni, igazából a saját hobbimnak és szenvedélyemnek élek, amikor rajzolom őket" - foglalta össze Csere Tímea.

Kavicsok felületére is nagyon szépeket rajzol a Bicskén családjával, három gyermekével és férjével élő fiatal édesanya. Még nem is beszélgettünk sosem, amikor ajándékba kaptam egy festett kavicsát közös barátunktól, ami azóta is egyik belső ablakpárkányunkon díszeleg Veszeczky Andiéval együtt - mert az ő két festett folyami kavicsa volt ott az első. A kő marad. Khm. 

A címben különben csakis azért szerepeltetem az "írott tojás" például Erdélyhez kötődő kifejezést, mert szokatlansága nagyon tetszik. Bár az írott tojás nem egészen ilyen: "hagyománya messzire nyúlik vissza. A motívumoknak, mint minden mintának a népművészetben, külön jelentése van. A minták lehetnek növényi vagy állati eredetűek, de gyakran a paraszti élet mindennapjaiban használatos tárgyak is a tojásokra kerültek, ilyen például a gereblyés vagy a patkós motívum."    

írott tojás 1.jpg 

A helyi művészei munkákról mindig örömmel beszámoló Bicskei Szó javaslata, hogy a következő Húsvéti ünnepsorozat előtt rendeződjék Bicskén egy igazi "írott tojás" tárlat, Csere Tímea és minden más helyi tojásrajzoló - pl. tehetséges iskolások műveiből. De a tárlat fő vonulata legyen mégis Tímea műve, mert nagy és különös tehetségről árulkodnak....

(ia)  

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.