TILTAKOZOM AZ ANGOL MEGNEVEZÉS ELLEN!
EZ MAGYAR ORSZÁG! VEGYÜK MÁR FIGYELEMBE!
MAGYAR MEGNEVEZÉST KÉRÜNK! - írja Mészáros András volt polgármester-jelölt immár magánemberként a Bicskedély Bicske Day elnevezésű június 8-ra készülő Vajda rendezvénnyel kapcsolatban.

Mészáros András úrral régóta ismerjük egymást. Nagyon irigyeltem például a velem egykorú Ervin barátomat, aki Andrással Vilniusba mehetett középiskolás korunkban, miután 88 körül Biblia-olvasókörünkben megismerte Andrást, a Bulányi György vezette Bokor bázisközösség tagját - ami szellemisége miatt nagy szó volt a szemünkben.  (Bevallom, azóta is tartozom magamnak egy úttal Vilniusba). Az is nagy szó volt, hogy András ismeri a finn, észt, orosz stb. nyelveket és igen olvasott, valódi műveltségű ember. És jó kedélyű volt. Tehát véletlenül sem bántó szándékkal szeretném figyelmébe ajánlani ellenvéleményem. 

Szerintem a szervezésben résztvevők, akik dolgoznak az ünnep létrejöttéért, szívük joga alapján olyan elnevezést választanak, ami nekik tetszik.

Ők mindannyian tettek már ezért a június 8. ügyéért, teljesen rájuk bízott dolog, milyen nevet adnak "gyereküknek".

Hiányolom azt is kedves András, hogy tudtommal  semmit sem tettél ezért a buliért, de a fogást azonnal, már a nevében megtalálod rajta.

Ráadásul nem is magánlevélben írod a szervezőknek, hanem rögtön nyilvánossá teszed, rontva ezzel jó nevűségüket. 

Tiltakozol. Mint egy politikus. Vagy egy ügyvéd. De hát ez se nem parlament, se nem tárgyalóterem a bíróságon. 

Vagyis vágysz a nyilvánosságra magyar nyelvőr markáns hazafiként.

Szeretném, ha tudnád, hogy akik ezt kitalálták, ugyanolyan jó magyarok, jó hazafiak, mint Te magad, vagy még jobbak.  Pontosan, legalább annyira tudják ezek a fiatalok, hogy Magyarországon vannak, mint Te magad. Ezt "Vegyük  már figyelembe", hogy Téged idézzelek.  

Úgy jutottak a diákok erre a szójátékból eredő elnevezésre, hogy a Bicskét és a jó kedvet akarták összehozni. Talán mert hiányolták. Lett is Bicskedv.  Ahogy tovább próbálkoztak megérkezett a Bicskedély - ami szerintük milyen vicces, utolsó szótagjában úgy hangzik, mint a day angol főnév. Vagyis esetünkben nem az angol hatott a magyarra, hanem a magyar nyelv szerintem is szépséges hangzása idézte elő a "dély" szótagból a day-t.

Arról nem tehettek, hogy ismerik a day szó kiejtését.... Ez azért ne legyen már nemzetárulás...

Ez nem nyelvrontás. Ez játék. Akár a Palotás tánc előadása. A próbák. A készülődés. Mint az iskolai élet maga. Próbák és készülődés sorozata. Készülődés az életre.   

És ez nem szentségtörés. Ártalmatlan eset. Vicces ez ellen tiltakozni. Esetünkben egy magyar "szóban szó" szóképzés hatott és szülte meg a rendezvény nevét.

A nyelveket Isten teremtette. Az angolt ugyanúgy mint a magyart. Ugyanaz az Isten, hiszen egy az Isten. Hogy az angol világnyelv lett? Ez ellen semmit sem lehet tenni. A világnyelvet is Isten teremtette.  Az angolban például semmi ördögtől való nincsen. A mindkét nyelven tanulóknak pedig szíve joga, hogy olyan szójátékot alkalmazzanak, amilyet akarnak - főleg, ha ez az ő ügyük és bulijuk neve.

Ez kissé olyan, mint amikor Liverpoolban azt mondták a fiataloknak, hogy tiltakoznak a Beatles hallgatásuk ellen, mert azoknak hosszú hajuk és nagyon verik a dobot.

 

A "Tiltakozom" kifejezés egy politikuséra hasonlít. Pedig ebben a történetben nincs politika. Helye sincs. Szeretet, szolgálat,emberszeretet, tisztesség, közösségformálás, értelem és színes forgatag készülődése határozza meg, amit ebben a városban évtizedek óta nem tudott megtenni semmilyen politikai izé. 

Majdnem ugyanazok a civilek szervezik ezt - diákok és tanárok -, akiknek ez a város az Önzetlenség napját és a Gimifesztivált is köszönheti.

Vagyis, ha bárkinek bármi gondja van ezzel az elnevezéssel vagy bármivel, sokkal jobb lett volna, ha személyesen, barátilag keresi meg őket javaslatával. Olyan egymást és iskolájukat segítő ügyeket vittek végbe, ami megérdemelne ennyi fair play-t akarom mondani sportszerűséget. Sokat dolgoznak ezért, óriási a felelősségük vagyis az efféle "Tiltakozom!" erőt nem ad nékik, csak elvesz tőlük. 

Mostanában hallottam egy mondatot, miszerint Isten előtt nem a származásunk szerint vagyunk jók, hanem a hitünk  alapján. Értem én, hogy sajnálod, hogy az angol "világuralmi" világnyelv lett és túl nagy hatást gyakorol más nyelvekre, ahelyett, hogy például a mindegyiknél szebb magyar lett volna világnyelv.

Rendben. Egy kicsit én is sajnálom. Nagy kegyelem lenne. 

De nem így alakult.  

Ne aggódj. Ettől a Bicskedély Bicske Day-től még mindig a mi magyar anyanyelvünk marad a mi világnyelvünk egész életünkben.

 

Üdvözlettel, Izing Antal

bicskedély szili.jpg                           

      

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.