A tegnapi árvízi segítségnyújtás bicskei erők részéről ma folytatódott. Mint barátaimtól megtudtam, a Hit Gyülekezetének Szeretetszolgálata Komáromban dolgozik az árvízvédelmi töltések megépítésén. Köztük számos bicskei.

A szállítmányra a lerakodó brigád is feltelepszik. A szerelvény Komáromból a szőnyi beavatkozási helyre indul   Fotó: Igari Léna 

Igari Lászlóval és feleségével, Igari Lénával indultunk ma, kezdetekkor nem tudtuk hová. Az Igari házaspár, Pfendert Erzsébet, a mányi Pfendert Antal, Szabó Ferenc és fia Szabó Dávid, Kőrösi Máté, Bereczki Zoltán (Tatabánya) és fiai, Nyikos István, Maczkó Balázs és Teo becenevű görög srác valamint többek tegnap Almásfűzítőn, a vasútállomáson létrehozott depókban zsákolták a töltés homokját.

Almásfüzitőnél éppen szakadt az eső, amikor  az autóból Komárom felé haladva azt láttuk, hogy az összes önkéntes a vasútállomás egy fedett  rakodó rámpája alá húzódva várta, hogy mehessenek vissza zsákjaikhoz.   

Egy bicskei segéderő így emlékezett:

 "Sokféle ember volt itt tegnap, a vámosoktól kezdve a környéki Nokia gyár dolgozóin keresztül komplett maszek építőipari brigádok és sok nő is. Közben elhaladt egy katonai menetoszlop mellettünk, régi Uralok, új katonai Rábák, dudáltak, integettünk, így üdvözöltük egymást. Nagy meló volt és felemelő pillanatok. Volt köztünk olyan komáromi tanár, aki két nap alatt három órát aludt összesen. Jó kedvűen teltek az órák, tényleg nem volt ott sem bal, sem jobb oldal, sokat nevettünk, minden újabb szerelvény ürítése után más csoportba kerültünk, más mellé. Több alkalommal is várnunk kellett, mert nem fértünk oda a homokkupachoz, annyian voltunk, ilyenkor láncba álltunk és a távolabbi homokzsák-kupacokat deponáltuk a vasúti szerelvényre.Jelenleg 860 centi magasan van a töltés teteje az almásfüzitői beavatkozási helyen, de biztonsági okokból folyamatban van +20 centiméteres magasítás 880-ra, ami biztos, hogy elegendő lesz" - mondta el a Bicskei Szónak egy nevének  diszkréten kezelését kérő bicskei kötődésű árvízi önkéntes.  

Igari Laci, akivel a múltszázadban középiskolai osztálytársak voltunk Bicskén, útközben egyeztetett a már Komáromban lévőkkel, hogy a városon belül hová és mikor érkezzünk. Egy  szerencsés félreértés folytán a Duna Gibraltárjának nevezett Monostori erőd parkolójába érkeztünk. Úgy tudtuk hamarosan minden önkéntesnek regisztrálnia kell itt. Maradt húsz percünk, ezért lesétáltunk a határfolyam partjára, a Dunát 78 lőrésével ellentmondást nem tűrve uraló Dunai Bástyához. Ahol aztán volt szerencsénk meglátni azt a masszív sodrású megnövekedett víztömeget - ó, hogy saját szemmel mennyire más, mint két reklám között látni a tévéképernyőn...

S még csak csütörtök van...bizony szombatra várják a komáromi tetőzést.  A három méteres partfalat  betöltő Duna további duzzadásának minden centije félelmetes az avatatlan szemnek.  

A Monostori erődnél tudtuk meg, hogy a Komárom vasútállomás közeli Gyár utcában gyülekeznek és innen indul a Hit Gyülekezetének tatabányai, fehérvári, tatai és bicskei tagjai közül a Rákóczi Ferenc rakpartra. Mint az MTI június 5-én kiadott híréből ismeretes: körlevélben kérte a Magyarországon bejegyzett egyházaktól az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága, hogy mérjék fel, miként tudnak segíteni az árvíz miatt bajba jutottakon. 

Gyalogos felül-járón keltünk át, mindannyian láthatósági mellényben vagy félszázan a sínek fölött a rendészetileg lezárt rakpartra.

            Fotó: www.kemma.hu

- Önkéntesek? - kérdezte a híd folyó felőli oldalán posztoló rendőr. Az igen válaszra levette a Police feliratú zárszalagot a korlátról. Amikor utánunk nézett, meglátta, hogy a korábban beengedett és depónia felé sétáló csoportból néhányan kíváncsiságból a régi jó kőgát tetején nézelődve sétálnak.

Utánuk kiáltott:

- A gátról kérem azonnal jöjjenek le, a járdán haladjanak, mert túl sok dolgunk van itt ahhoz, hogy a folyóból mentsünk.

Az erőd, irányába, nyugat felé mertünk kétszáz métert az erőd felé vezető gyalog- és kerékpárúton.

- Ennyi jó ember - mondta egy járdánk mellett álló idősebb vasutas mosolyogva.

Összesen, az ott lévőkkel együtt legalább kétszázan álltunk csatasorba, s ez csak óvatos becslésem.

Már állottak a hadtáp sátrak, a tömeg erősödött, egy szófoszlányból megtudtam, hogy a területen hajléktalanok is dolgoznak, s hogy a sátornál kávét is adnak.

Mi hamar bekerültünk a csatárláncba rakodni, kézről kézre adtuk a zsákokat a négy tengelyű vasúti teherkocsira.

Igari Laci a vagonon állt és tett sok száz zsákot a helyére. Az ő kezébe Léna, a felesége továbbította a rakományt, egyik lábát a szerelvényre, másikkal a peronon állva. Ő előtte én álltam, előttem pedig egy komáromi fiatal.

Úgy képzeljék a félkörívű csatárláncot, hogy előttünk is állt egy sor, ő előttük pedig két kamionnyi homok, amit megint mások folyamatosan zsákokba lapátoltak az embermagas  bucka túlsó oldalán.

Az almásfüzitői beavatkozási helyen Fotó: Pfendert Antal 

Már az első órában szaunában érzetük magunkat.

- Honnan jöttetek? - kérdi a mellettem álló.

- Bicske - mondom én.

- Te?

- Komárom.

- Olyan ez mint egy hangyaboly.

- Majd nézd meg éjfélkor a fáradt hangyákat.

Amikor a szerelvényt megpakoltuk, egy csomó önkéntes felült a zsákokra. Azért ültek föl, hogy a lepakolást elvégezzék.  Úgy nézett ki, ahogy ott ültek a vonat indulására várva, mintha egy dél-amerikai film forgatásán lennénk.

Egy szusszanásom közben odamentem  a mozdonyvezetőhöz, akit a mozdony füstje megcsapott. Megkérdeztem, ilyenkor  mi a menet.

Azt mondta, hogy kimennek Szőny felé, hogy a vasútvonal és a Duna  közébe pakolják le a zsákokat, ahol védelmi töltést raknak belőlük. Később megtaláltam ezt a közlést, egész pontosan idetermeltünk. 

Ezután a pakolható szerelvény nélkül nekiláttunk a homok zsákba lapátolásának. Vadonatúj fehér zsákok, gyáriak, ezért egy ember nekiállt zsákszáját nyitogatni. Minden lapátos mellé kellett egy zsáktartó. Mellém egy idősebb fehérvári úr került.  Írd és mondd, annyian voltunk, úgy körbeálltuk a homokdombot, hogy gyönge negyven perc alatt az egész rakományt  bezsákoltuk, de úgy ám, hogy egy zsákba nem lehet ám szívlapáttal nyomatni a homokot, hanem a normál méretűvel maximum hármat lehet bele tenni. Aztán megjött négy másik kettő- és  négytengelyes vasúti kocsi, azokra pedig szintén láncba állva pakoltunk föl.

A csatasorban néha fennakadás támadt, olyankor jött a vagon felől a"Tedd le!" kiáltás. ha sokan voltunk, szóltunk, hogy álljunk egymástól távolabb, vagy  "aki régen pihent álljon ki". Ha kevesen voltunk: "jöjjön egy ember".

A hadtáp sátorban, aminek nem ez volt a neve, csak én nevezem így, "uzsonnát hajtottak végre" az önkéntesek. Nekem ez a "vacsorát hajtottak végre" annyira tetszett, hogy ennek hatására jómagam itthon, pontosabban a körletemben hagymás rántottát hajtok végre.     

Az önkéntesek jókedvűek, a munkát komolyan vevő, egymást segítő erők voltak ma Komáromban, a Duna folyó jobb partján, az 1768. folyamkilométernél, a Rákóczi rakparton. A komáromi rév felől  jelképesen, dicsérő módon  átintegetett az Aranyember szerzője:

"Jól van fiaim."                 

Amikor a homok a depóniánkból teljesen elfogyott, beállt egy monumentálisan szép Reanult nagyon hosszú billencs kamion, billentett egy akkorát, hogy öröm volt nézni, aztán jött a többi.

Ennyi. 

Izing Antal 

Az 1965. júniusában készült filmjelentés első snittjei a komáromi vasútállomás közelében készültek. De nemcsak ezért tanulságos ez a híradás...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.