Mása német gazdája, Hary levelében írja:  Kérem segítsenek!Elveszett egy kutya, amelyik Mása névre hallgat. Bicskén 2013 augusztus 18-án egy autóbaleset során a kutyus elszaladt és a gazdik haza kellet menjenek Németországba. Nyakában egy fekete nyakörv benne gyöngyökkel, a…

Jól sikerült a földink gyógyulásáért a Pató család által megszervezett jótékonysági bál a Gyermekotthon éttermében. Legalább 160 jó akaratú ember tette tiszteletét. A bál ezekben a percekben is tart. Részletes információval hamarosan jövünk.  

Mint arról már beszámoltunk, kb. 1400 négyzetméter külső falfelület felújítása és 600 négyzetméteres tető építése zajlik a bicskei római katolikus templom épületén 2007-ben elkészített tervek alapján, az Európai Unió (EU) által támogatott Új Széchenyi Terv révén…

Szegény anyám, ha látnám

Címkék: irodalom

2013.10.19. 11:53

"Csak azt tudtam, hogy a cső végén egy szabad, bátor, önálló srácnak kell majd kijönnie."   Hétfőtől a könyvesboltokban. Már olvastam monitoron és sajnálnám, ha nem olvastam volna. Hogy írhassak a könyvről - találkoztam Sándor Erzsivel - akivel mi dolgoztunk már egy…

Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár és Spányi Antal püspök avatta fel pénteken a bicskei Szent László Általános Iskola új épületszárnyát, amelyet a fenntartó, a Székesfehérvári Egyházmegye mintegy 300 millió forintos támogatásából valósítottak…

Eltűnés miatt körözték

Címkék: rendőrség

2013.10.18. 13:26

A bicskei körzeti megbízott 2013. október 17-én kora délután intézkedett egy tinédzserrel szemben. A 17 éves előszállási lányt Bicske, Losonci utcában igazoltatta. Ennek során kiderült, hogy a fiatalkorú ellen a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság körözést adott ki eltűnés…

   Részletek....

Az Európa Uniós (EU) támogatású Új Széchenyi Terv keretében újulhat meg végre Bicske város meghatározó és minden jó szándékú civil program előtt nyitottá tett építészeti örökségének környezete - a 12,5 hektáros egykori angolpark.…

Segített a pár héttel ezelőtt történt bicskei kerékpár nyilvántartásba vétel. A rendőrök az akkor készített fénykép és felírt alvázszám alapján azonosították be az első, Bicske főteréről ellopott kétkerekűt. "Nők a kormányrud mellett.  Képes Vasárnap, 1939.…

A közigazgatás szupersztrádája

Címkék: csabdi

2013.10.17. 11:15

Megy itt minden, csak akarni kell.     Részletek....

A szívem csücskei

Címkék: család máléhegy

2013.10.16. 21:41

(Örömmel ajánljuk olvasóink figyelmébe ezt az élettel, életerővel, életörömmel teli kedves írást. Viktóriától a jövőben is fogunk közölni, mert valódi, szinte kézzelfogható, láttató erővel bíró írásai üde színfoltok - a műfajuk leginkább a tárcához hasonlít. A…

 A Vajda János Gimnázium és Szakközépiskolában bő négy évtizedet tanító Körmendi Gyula 1944 áprilisában született Válban, egy nagy család legkisebb tagjaként.  Türelemmel és a tőle megszokott erővel, tartással viselt betegségben hunyt el. A Bicskei Szó olvasói,…

      Ma délután 30 km/h-s sebességkorlátozó táblát helyeztek ki a "Gyermekek" tábla alá Bicske Szent István út-Bocskai utca kereszteződéséhez, a Pizzafaló elé - aminek területi hatálya egészen a Kégl Autósbolt, Kelemen szervíz és a Mizsér zöldséges…

  Gyerekeknek árulták a kábító hatású anyagot, elfogták őket. A három gyanúsított közül kettő előzetes letartóztatásban van, a harmadik házi őrizetben. A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya büntetőeljárást folytat egy bicskei család ellen. Anyát,…

A Bicskei Rendőrkapitányságra 2013. október 14-én délelőtt egy erdész tett bejelentést Csákvár külterületéről arról, hogy az erdészet tulajdonában lévő területen illegális fakitermelést észlelt, és egy személyt visszatart, akinek autója meg van rakva kivágott fával. A…

Csonka Bonifác belső védő a Puskás Akadémia FC Paks elleni mérkőzésén nyújtott jó teljesítményt.      Részletek....

  Részletek.....

A Szent László Általános Iskola tanulóinak torna- és tantermeket nyújtó, új épületszárny megnyitása, felszentelése és megáldása alkalmából október 18-án Hoffmann Rózsa államtitkár is ünnepi beszédet mond. A teljes mértékben a Székesfehérvári egyházmegye…

süti beállítások módosítása