A Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatásával a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon növendékei nevelőik kísértében öt napot táboroztak hét sátorban a bicskei Erőmű-tó partján. A tábor fotói. 

erom.jpg

Fotó: jakab g. 

Gecseiné Kosda Mária és Kovács Zoltán vezették a tábort. Kovács Zoltán és Néma Pál nyugalmazott tanár barátaim tábori ágyaikon a szabad ég alatt töltötték az főleg egész napos horgászat utáni éjszakákat, amit a két saját készségükkel valamint a Gyermekotthon horgászbotjaival és szerelésével végeztek a gyerekekkel együtt.

Amikor kerékpárral a helyszínre értem, természetesen a műút végéig haladva, a parkolóból ereszkedtem le a tó túlsó partjára, mert nem tudtam hol vannak, telefon meg minek. Ott éppen egy hét kilós pontyot emelt ki negyedóra fárasztás után a horgász, akitől megtudtam:
- A gyerekek a másik oldalon vannak a „szigeten”.
- Ott szemben?
- Igen.
Vajon mitől sziget? Gyereksziget? Hiszen nincs mögötte-körötte víz csak előtte. Most nincs. Régebben lehetett. De nem olyan régi tó ez. Na mindegy.

De legalább a „Nyár a szigeten” című Csukás István alapmű jutott róla eszembe a Delfin Könyvek sorozatból. És a belőle készül Le a cipővel! című film. Palánk. Bádogos. Cseppcsányi. Tuka. Kece. Kenderice Ákos. Gazsi bácsi. És persze Pólika Pál...

csukas_istvan_nyar_a_szigeten.jpg

A mi filmünk más. Teljesen más sztori. A srácok között sehol egy Cseppcsányi, akit anyukája azzal a feltételel engedett el, ha mindennap hegedülést gyakorol egy órán át. Nem, ez nem ilyen csapat. Ezek a gyerekek kotta nélkül játszanak.  

. És közben Kurucz Lali Viktor pecablogjáról megtudtam, mitől sziget a sziget.   Lali édesapja egyébként mellettünk kiépített horgásztanyáján élt és alkotott azokban a napokban, több esetben segítségünkre volt.  

A Nyár szigeten című ifjúsági regényben  persze az volt a kunszt, hogy felügyelet nélkül lehettek szigetlakók. Bádogos fején rohamsisakként gyakran ott volt a bogrács. Itt Bicskén nyeles szákokat, merítőhálókat szerettek hátulról a másik fejébe húzni, például Szilvesztert szerették ezzel viccelni, aki a legszorgalmasabb pecás volt. Igaz, zokniban közlekedett a parton. Mondtam is neki, legalább vennéd le a zoknit is, ha már a cipőt levetted.

Éppen „öreg lebbencs” készül bográcsban Gecseiné Kosda Mária főszakács keze által, aki a parti tábor hadtáp és logisztikai főnöke. A főzésben egyébként a kalózkapitányforma Zolkó bá’ és Pali bá’ is járatosak, volt szerencsém vendégeskedni Zoli Tisza-tavi birtokán is Tiszanánán, - náná-náná-ná -, ahová számos alkalommal vitte már nyaralni a gyermekotthon növendékeit is. Tiszai főzésekből leginkább a slambuc nevű pásztorételre emlékszem, ami alapján a szakács sokáig viselte a slambucman nevet. A dinnyésháti ház kulcstartó egy műanyag mentőöv. Ha horgászáskor a kulcs a folyóba esne, nem nyelné el a sötét víz. Zoli ellentmondásos viszonyban áll a házzal. Környékét, szűkebben nézve a Dinnyéshátat, hol Disznóhátnak, hol Sárországnak, hol Szúnyogországnak mondja. Dicsérni nyíltan sohasem szokta. Csak a szemén látni néha odahaza, a Dunántúlon, hogy most már ideje lenne elindulni. Nem érdekli, ha mínusz hat fok van éjjel, nem baj, ha egy egész hétig szakad az eső, semmi sem baj. Háza egyetlen szoba és egy terasz.

Itt a parton két horgászálláson vagy nyolc bot. A szákokban ponty, süllő, kárász. Engem a süllő érdekel külsőre. Nem sűrűn láttam még élve ezt a gyönyörűséget. Márió akasztotta. De ketten szedték ki Gyulával. Maximum megsütve balatoni üvegtigrisekben láttam. Bicskén élve, szákban sosem. Persze, nem szoktam horgászni. Csak szeretek lejárni horgász barátaimmal a partokra.

csónakpára.jpg

Zoli zöld csónakjának csőre kihúzva a partra. Arra ülök, onnan szemlélem a partot, tábort és a horgászokat.

Legközelebb hozzám egy tízéves forma gyermek guggol a botja mellett. Azt kérdezi tőlem, ahogy ülök a csónak elején:

- Jó volt kerékpárral kijönni?
- Igen.
- Hány kilométer?
- Csak négy.

- Megkérhetném valamire?
- Persze.
- El kellene mennem innen pár percre. Figyelné a kapásjelzőt?
- Hogyne.
- Ha kapcsi van csutkára, akkor legyen szíves kiáltani.
- Rendben. Kiáltok. Azt, hogy "Kapcsi van csutkára!".
- A nevem Henrik.
- Erik? Jól értem?
- Hen-rik. Ezt kiáltsa, hogy "Henrik! Kapcsi van csutkára!" És akkor nem szalad ide le mindenki és nem valaki más veszi ki a zsákmányom, hanem én.
- Henrik, fogtál már valamit?
- Hát még nem mondták??!! 
- Hát még nem. És ki se volt rajzszögezve sehova.  
- Negyven centiméter hosszúságú, ami 0,4 méter és kettő kilós pontyot fogtam ki! És mást is, de az mindegy.
- De hát miért lenne mindegy?
- Mert a 35 cm alatti halakat vissza kell rakni a tóba. Azért mindegy.
- Ja. Értem. Gratulálok.
- Jó. Majd jövök.Mi az Ön neve? 

- Anti bá'. Ha kapcsi van csutkára, akkor kiáltom: Henrik.

henrik2kg.jpg

Henrik előadásában később A csizmadia malaca című verses mesét is hallhatom. Amivel több helyütt nagy sikereket aratott. Mivel nem jut eszébe egy strófa, ahogy csöndben mereng előadásra készülve arcát két tenyerébe temetve, tágra nyílt szemekkel, mondom neki: kezdj bele lazán és meglátod, úgy eszedbe jut, a versmondás meghozza a kimaradt részt és ha nem jut eszedbe az se baj. Majd később hozzáteszed. Ebbe beleegyezik. De nekünk ott a sörpadon hátat fordítva mondja a verset – szerintem azért, hogy ne látszódjon az arca, ha belesülne. Hogy ne égjen le. A csizmadia malaca. Végig tudja mondani. 

Ez a csoport a Gyermekotthon B-középje. Az ultrák. Az övéké egy olyan gyerekcsoport, amit nem születési évük egybeesése alapján szervezett egybe a Jóisten, hanem az a tény, hogy nekik tényleg nincs hová és kihez hazamenni. Kisgyerektől nagy gyerekig. Nem lehetetlen, hogy ezek a bicskei évek jelentik majd életük legszebb korszakát. Ne legyen igazam. De tudom mi ez. A 90-es évek elején tanulmányaim mellett egy tanév erejéig minden szombat reggel egy tapasztalt kollégáé és az én feladatom volt egy ilyen csoportban élni és alkotni – szombat reggeltől vasárnap estig, esetleg hétfő reggelig. Az egykori növendékek között van olyan is, akinek olykor állványokra köszönök fel, mert jó hírű kőműves lett, családos fiatal itt Bicskén.


A tábor konkrétan hét sátrat és két tábori ágyat, két asztalt, négy sörpadot és fedett állást jelent pavilonban, mellette gázpalackos bográccsal, szákokkal, pecákkal, készséges ládával. A következő gyermeknevek hangzanak el az öt napon és négy éjszakán a parti sávban különböző hangszínekben társak és tanerők részéről: Andor, Erik, Zsolt, Henrik, Gyula, Szilveszter, Vince, Erzsi, Márió és Dani. A pörgés folyamatos és néha irdatlan.

zsóti.jpg

Zsolt neve a leggyakrabban elhangzó, olyan mint az eleven parázs. A két utolsó napon voltam kinn néhány órát. Esküszöm, vágytam azokra a percekre, hogy senki, de senki ne beszéljen körülöttem, hiszen itt vagyunk a természet templomában, ahol a vizek fölött repülő szürke gém, törpegém és főleg a hófehér kócsag (?) méltóságteljes szárnyalása figyelhető meg a vízszint fölött két-három méterrel jóleső szóböjtben, hogy aztán a hajdani dinnyeföld helyén tóvá lett terület hírmondónak maradt halott fái hegyére üljenek szusszanni.


És akkor Zoli kérdezi: bemenjünk-e csónakkal? Van egy csöndes, akkumulátorokról működő mobil villanymotorja, aminek „hajócsavarja” hol a Tisza-tavon, hol az Erőmű-tavon forog. Itt is ott is van egy csónakja.

Márió fölpattant készülődésünk láttán és belöki a csónakot a partról. A láncot behúzom a csónak aljába, amit partraszállásról azért dobok ki, hogy legyen min kihúzni. Zoli egyik felén ülve kezeli a motort, ezért átülök az elején a másik oldalra.

A haladási sebességet akkor érzem igazán, mikor a tenyerem csuklóig dugom a vízbe. A motor csöndessége általi természetbarátság pedig külön jó. Hogy nem teszi tönkre a nyugalmat a motorzajjal. Van persze evező is, hogyne lenne egy öreg pákász Hanyi Istók nevű járművén. Körbejárjuk a tavat, ahol talán sosem jártam csónakon, de most körültekintjük.

A legjobban az a műúttal, zsiliptoronnyal majdnem szembeni tórész érdekes, ami a Papmória – másik nevén Indián-völgy - felé esik és olyan, mintha ott vízfolyás torkollana belé. Aztán megtudom, hogy valóban létezik egy ér, aminek földalatti forrása is van és a csapadékvizet is levezeti ide a mederbe, ami a környék domborzatában „a lavór alja”.

Ehhez közel esik egy árnyékos rész, ahol a fedélzetmester felhívja a figyelmem a nagy halakra: egy méter mélyen rajnyi nem kis hal kontúrja, szinte mozdulatlanul lebegve, mint amikor gatyás ölyv szitál az ég tengerén.

Tényleg dinnyeföld korában jártam itt gyerekként, amikor e tónak hamva sem volt még. Keresztapám fehér Skodáján érkeztünk a területre, ahol Barkóczy bácsi bicskei romákból álló brigádjával éppen dinnyét palántázott a kiváló minőségű termőföldbe vagy éppen szüretelt. Ilyet se mindennap lát az embergyerek. S mivel nekem a szőlő, cseresznye, főtt kukorica, szeder és barackok mellett a sárga és piros dinnye a mindenem (parasztgyomor), nem nehéz emlékezni rá. Az egész csomagtartót dinnyével pakoltuk meg és kiszállítottuk keresztapám szerettei körében. Tehát jutott nekünk is. De annyi… mint azóta se!


Másnap kiváló lecsó készül. Öt nap után mindenki vágyik haza. Van akinek a fürdés hiányzik. Bóbiskolás kádnyi forró vízben. Ami biztos nagyon jólesik ennyi „elvonás” után. A gyerekek is mennének. Bepakolunk és összeszedjük a szemetet, rendet teszünk, mert horgászhelyet csak rendben és tisztán hagyhatsz el. Amikor ez kész, a gyerekek kívánságára mindenki megáll a maguk fogta nem túl nagy, de annál szebb hallal egy csoportképben, amiről Pali bá’-t kérik fotóra. Meg is van. (Amint megkapom, közlöm itt is - A szerk.) 

halasék.jpg

Kovács Zoltán kéri, hogy inkább kétszer írjam bele, mint egyszer se: a bicskei Gyermekotthon köszöni a Barátság Horgászegyesület támogatását.

Erzsi tömör kérdése:

- Mikor jövünk legközelebb?

Miután elmentek, Néma Pállal Bicske felé kerékpározunk. Elköszönésünk a "Szia!" után ennyi: „Volt egy kapcsink csutkára”.

 

Izing Antal 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.