Tavaly még hozzátartozott a testület szervezési és működési szabályzatához, hogy a képviselőket három nappal az ülés előtt meg kell hívni, közölni az ülés helyét-idejét, csatolni a napirendet és mellékelni az előterjesztéseket.

Ennek az volt a célja, hogy a képviselők viszonylag felkészülten érkezhessenek a bicskei polgárok érdekeinek képviseletében.  
A mai testületi munka jó pár éve inkább csak színház.

Pálffy polgármester nem tisztességes módon - magyar polgárhoz, de semmilyen polgárhoz nem illő módon úgy fogalmaztatta meg az új szmsz-t, hogy a régiből csupán az a kötelessége maradt, hogy három nappal ülés előtt a meghívó érkezzen meg a képviselőhöz. Van amikor eljut az előterjesztések egy része is. 

Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2014.(XI.24.) önkormányzati rendelete
Bicske Város Képviselő-testületének 26/2014. (XI.24.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról beszélünk. 

A polgármester az összes előterjesztést akkor csatolja, amikor akarja. Attól függ, hogy ébred. Ezt nevezik információs sikkasztásnak, információs korrupciónak. Igaz, hogy a két mszp-s és egy jobbikos képviselő nem sok vizet zavar, testületi ellenzék nem létezik Bicskén sem, legfeljebb nyomaiban; de akkor sem szabadna ennyire sunyi módon elhallgatni az igazat a többségnek a kisebbség elől. Emlékszem az erről szóló elmondásokra, annak idején Szántó János is majd'minden testületi ülés előtt irodájában fogadta frakcióját és elmondta, mi hogyan lesz, mit hogyan kell csinálni és miért. De egy-két rendkívüli üléstől eltekintve, a képviselők mindegyike három nappal az ülés előtt kézhez kapott a meghívóval minden előterjesztést és mellékletet. Beszélnek arról is, hogy mind Szebényi Zsolt polgármester, mind Szántó János mellett dolgozó jegyző (nem kéthetente változott személyük - A szerk.) a képviselők asztalára tétették a rendeletalkotáshoz, módosításhoz szükséges teljes jogi háttáranyagot - kinyomtatva.

Bicske Csabdin élő csodatévő volt vezetője, akit ebben a városban mindenki nagyon szeret - Szántó János praxisát követve tökélyre fejlesztette ezt Bicskén. Tessely Zoltán szintén magához hívatta a köréhez tartozó képviselőket, próbálta megérteni és megértetni, hogy mit miért kell megtenni az ő új lakhelyével szomszédos város életében, és kezdetben még a meghívókat és a mellékleteit konszolidált üzemmódban kiküldette.

Aztán elkezdtek rendszeressé válni az ülés előtti éjszakán történő értesítések - nemcsak rendkívüli ülések esetén. Kezdtek visszaélni hatalmi helyzetükkel és éppen azzá váltak rövid úton, ami ellen állítólag valamikor nagyon-nagyon harcoltak.

Pálffy Károly polgármester - nem gondoljuk, hogy önállóan és egyedül, khm - nemrégiben úgy módosította az SZMSZ-t képviselők értesítése kapcsán, hogy az finoman szabad kezet ad saját magának és a tucatnyi jegyző közül az éppen aktuálisnak, hogy mikor küldje el a meghívó tartalmi mellékleteit.

Olyan ez az információ visszatartás, mintha a Bicskei TC-nek megtiltanák, hogy a vasárnapi meccs előtt edzenek. Csakis a mérkőzés időpontját tudhatják. Sunyi visszaélés ez az egész.

Vagy ha az iskolások nem kapnának tankönyvet, se órarendet és másnap felelés, témazáró.  

Vagy az ügyvéd úgy megy tárgyalásra, hogy ott találkozik életében először az ügy dokumentumaival. 

Olvassák el a korábbi, 2011 illetve 2014 évben kelt SZMSZ vonatkozó rendeletét alatta pedig a mostanit, Pálffy Károly jegyzésével.

A cél, hogy minél előbb lezavarják a testületi ülést, ahová eljön a tévé, fölveszi, leadja és megvan a nyilvánosság látszata. Különben is igazán a bizottsági üléseken dől el minden, aminek részletes vitáiról, megfontolásairól sosincs semmi. Van valami kis összefoglalás pár szóban a testületin az elnököktől és kész. Valamikor olyan városban éltünk, ahol a Tessely Zoltán által megszüntetett Bicskei Élet című havilapban rendszeresen megjelentek a testület fontos, érdeklődésre számot tartó rendeletei. A mostani újságban is szokott lenni egy ilyen rovat "Bennünket képviselnek" vicces címmel. Fiatal demokraták? Se nem fiatalok, se nem demokraták. Ami önmagában nem probléma. Nem lehet mindenki fiatal. Nem lehet mindenki demokrata. De legalább ne állítsák be magukat annak, amikor nem azok. Még arra sem képesek, hogy a testületi ülések napirendjeit közzétegyék a város állítólagos hivatalos honlapján. Csákváron ez tökéletesen működik, nézzék meg a város hivatalos honlapját. 


Illene ebben az ügyben a három érintett képviselőnek képviselnie saját érdekeit, ami közvetve és elméletileg a városé is.

A 2014-ben elfogadott SZMSZ szerint, amiből most a 10. § (3)(4) bekezdés érdekes számunkra, így ment a dolog papírforma szerint:  

(2) A meghívónak tartalmaznia kell:
a) az ülés helyét, kezdetének időpontját,
b) a javasolt napirendet,
c) a napirendi pontok előadóit,
d) az ülés összehívójának aláírását és pecsétjét.

(3) A meghívót úgy kell kézbesíteni, hogy a képviselők és a tanácskozási joggal meghívottak a rendes ülés napját megelőzően legalább három naptári nappal.

(4) A meghívó kézbesítésével egyidejűleg az írásbeli előterjesztések megküldésre kerülnek a képviselők, és tanácskozási joggal meghívottak részére. Ezzel egyidejűleg az előterjesztések elektronikus formában feltöltésre kerülnek a www.bicske.hu/Dokumentumtár/Privát mappába.

(5) A meghívó, valamint az előterjesztés kézhezvételét a képviselők, valamint a bizottsági tagok elektronikus levélben, avagy telefonon visszajelzik az ülés összehívójának.

   A most hatályos, már Pálffy Károly által jegyzett SZMSZ 9.§ (4) bekezdés szerint csupán a meghívó kiküldése érdekes, vagyis Bicskén nem minden képviselő alapvető felkészültségéért teszi meg a maga kötelezettségét a jelenlegi városvezetés.

Ugyanis: 

"(4) A polgármester a képviselő-testület rendes ülését az ülést megelőzően 3 nappal írásban, vagy elektronikusan kiküldött meghívóval hívja össze. A képviselő-testület ülésének meghívóját és előterjesztéseit elsősorban elektronikus úton kell eljuttatni a képviselőkhöz és az egyéb meghívottakhoz."

A szövegezés furmányos. De nagyon átlátszó. Kétértelmű módon hagyja meg a polgármesternek a sumákság rését. Az első mondata majdnem rendben van. Akkor lenne teljesen jó, ha az előterjesztéseket is meg kellene kapják a választottak három nappal ülés előtt a meghívóval egyidejűleg.  A második mondat így és úgy is értelmezhető.

Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes.

E mondatban ugyan már szerepel az "előterjesztés" magyar főnév többes száma, de arra vonatkozóan egyértelmű rendeleti utasítás nincs, hogy az ülés érdemi tartalmát, vagyis hogy az előterjesztéseket is meg kellene kapják a megválasztottak 3 azaz három nappal a testületi ülés előtt a meghívóval egyidejűleg.  

Ha egy fiatal demokrata valóban utálja a hazudozást, akkor tegyen ellene saját hatáskörben.

Főleg, ha valóban szereti Bicskét.

Szaktanácsunk akciós, 0 Ft+ÁFA/hó. 

 

I.A.     

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

annyian imádva várták kareszt meg fideszt bicskén..egyétek a főztöt..finom..picit rágos sótlan és poshadt de csudálatos..ugyhogy senki se szidja a rendszert..itt van orbáncviktor csapata és szuper jo hely ez az egész..tessék örülni..és a sok rajongónak meg főleg tapsikolni...egyétek meg egymást végre...
süti beállítások módosítása