Megérkezett a gólya párja is

Címkék: gólya kistószeg

2015.04.06. 17:34

Ezekben a percekben örömmel telefonáltak a Kistószegről, hogy megérkezett a lebontott, áthelyezett majd a madarak által újjáépített fészekbe a gólya párja is.   

A mi gólyánk

 

A több fészekkel büszkélkedő falvakban szinte fel sem tűnnek, hisz jelenlétüket természetesnek tekintjük, pedig szerencsének mondható, hogy újra visszajöttek a veszélyes vándorútról tollas falubéli ismerőseink, a gólyák. Tavasztól nyár végéig szerves részei a falu lakosságának. Párban “házat” építenek, felújítanak, nap mint nap gondoskodnak az utódok élelmezéséről. Ők az egyetlen ilyen nagytestű madarak, amelyek a településen belül fészkelnek, ezért könnyen megfigyelhetjük életmódjukat, a fiókák növekedését, örülhetünk a sikeres kirepüléseknek.

Március végén, április elején a téli szállásról visszaérkező gólyák, miután a hím párt választott, nekilátnak az átlagosan 1 m átmérőjű fészek építéséhez, amihez a következő években visszatérnek. Gyakran egy életre választanak párt, de az is előfordul, hogy a párok kapcsolata egy idényre szól, hiszen a vándorlás nem veszélytelen. A vastagabb, vékonyabb ágakból álló fészek alját fűvel, szénával, szalmával bélelik. Az évenként tovább épülő fészkek súlya több száz kilogrammot is elérheti. Esetenként a fészek oldalában házi-, mezei veréb, seregély és barázdabillegető is költ. Ha a fészek elkészült, a párzást követően a tojó 3-6 tojást rak. Éjjel csak a tojó kotlik, nappal váltják egymást. A 24-30 nap alatt kikelő fiókákat 2-3 hetes korukig az egyik szülő állandóan őrzi, a másik hordja a táplálékot (a szülő a táplálékot a fészekbe öklendezi, a vizet a fiókák csőrébe csepegteti, hőség esetén a fiókákra is). A kis gólyák három hetes koruk után tudnak lábra állni, majd egyre nagyobb bátorsággal csapkodják szárnyaikat. Az első repülésük július végére várható. Ekkor már akkorák, mint szüleik, de csőrük még rövidebb és sötétebb végű. Mikor elhagyják a fészket, még kb. 2 hétig a közelben maradnak, majd augusztus vége felé nagy csapatokban elindulnak első útjukon dél felé. A szülők csak néhány nap után követik őket. Naponta 150-300 kilométert is megtesznek, Dél-Afrikáig való repülésük 8-15 hétig tart.

Három-öt éves korukban válnak ivaréretté, de nagy részük az előtt elpusztul (növényvédő szerek általi mérgezés, vadászat, áramütés, betegség áldozataivá válnak). Az egy éves gólyák egy része még nem tér vissza a következő tavasszal. Ők a nyarat a Közel-Keleten és Spanyolország déli részén töltik. Az idősebb, de még nem ivarérett gólyák, már vállalkoznak a nagy útra, de nem építenek fészket, nem keresnek párt. Ezek kóbor, öreg gólyák csapataihoz társulnak, fákon éjszakáznak. Gyakran ezek közül kerülnek ki a párokat zaklató, verekedést provokáló egyedek.

Táplálékuknak nagy részét rovarok és bogarak (szöcskék, sáskák, cserebogarak) teszik ki, puhatestűeket is szívesen fogyaszt (csigát, gilisztát), de kisemlősöket (pl. pockot), halakat és kétéltűeket is zsákmányul ejt. Leginkább nyílt, rövid füvű, nedves réteken, legelőkön, kaszálókon és friss szántáson vadásznak. Életmódjuk évszázadok folyamán harmonikusan illeszkedett a gazdálkodáshoz, a szántás, vetés, aratás, kaszálás ritmusához. Fészkelési helyként előnyben részesíti azokat, amelyektől 300-500 m-es körzetben megfelelő táplálkozási terület, kaszáló, rét vagy vízfolyás található.

Egyéb adatok: 

  • Testhossz: 100-115 cm
  • Szárnyfesztáv: 155-165 cm
  • Testtömeg: 3,3–3,6 kg
  • Elterjedés: Európa – Skandinávia, a Brit-szigetek, Nyugat Európa és Olaszország kivételével –, valamint Észak-Afrika.

Gólyás érdekességek:

  • Miért áll a gólya fél lábon? Az egyik ok minden bizonnyal a pihentetés, a másik pedig a hőháztartás szabályozása lehet. 
  • Miért a “gólya hozza a gyereket”? A gólya hazatérése nagyjából kilenc hónappal a nyári napforduló (június 21.) utánra esik, ez a pogány ünnep a termékenységet, házasságot élteti, sok gyermek fogant ezidőtájt. A gólya érkezése tehát sokszor egybeesett a kisbaba érkezésével, és a fejekben összekapcsolódott a két esemény. Egy másik legenda szerint a még meg nem született gyermekek lelke vizes területek, tavak, lápok, mocsarak fölött lebeg. Mivel a gólyák gyakran repülnek ilyen helyekre, kialakult az a vélekedés, hogy visszatérve magukkal hoznak néhány születendő lelket.
  • Miért gólya az elsőéves? Ennek a megnevezésnek több magyarázata is lehet. Az egyik, hogy az első éves középiskolások, egyetemisták – gólyákhoz hasonlóan – augusztus végén, szeptember elején indulnak hosszabb útra, otthagyva a „fészket” hosszabb időszakra. A másik magyarázata lehet, hogy az friss diákok, ugyanúgy, mint a fiatal gólyák új “fészekhelyet” keresnek (kintlakás, albérlet) és magukól kell gondoskodjanak. 
  • Európából Afrika legdélibb részéig kb. 9000 km a távolság légvonalban. Kikerülve a tengereket a gólyák ennél is többet repülnek.
  • Ellentétben a fehér gólyával, a fekete gólya vizes területekhez közeli erdőkben fészkel és nem szereti az ember közelségét.

Forrás:

http://www.biotippek.hu/golya_elterjedese.html
http://tudomany.ma.hu/tart/rcikk/h/0/168835/1
http://tudomany.ma.hu/tart/rcikk/h/0/142885/1

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása