Patakokban folynak arcán könnyei kék szeméből, az otthonát veszítette el Bicske városában. A 77 éves bicskei Irma nénit kilakoltatták, utcára tették bicskei házából, ahol 1965 óta élt. Az életét végigdolgozta, az MMG - majd nyugdíj mellett - a költségvetési üzem dolgozója volt, míg két évvel ezelőtt elhunyt férje a bicskei mgtsz traktorosaként dolgozott. 

Férje hamvai előlük lezárt, egykori otthonukban... Devizahitelt vett fel fia 2007-ben, aminek hazai engedélyezése a teljes magyar - minden színben játszó - politikai "elit" felelőssége.

Nekem ma szólt róluk közös ismerősünk. Pár órán belül felkerestem őket. A teljes feltárás sokkal több munkát igényelne. Java része nem is bloggeri hatáskör, sokkal inkább az önkormányzati kötelesség.   Ha már az idősek napját nagy dérrel-dúrral megülik, akkor talán erre is figyelni kellene. Mert ha nem lesz valami épkézláb megoldás, itt rendszeresen olvashatják az idősek napját....    

irma_neni.jpg

 

A hitel összege 4 millió forint volt. Tetőjüket javítgatták, garázst építettek, autót vett az akkor még Budapesten rendőrként szolgáló fiúk 2007-ben és ugyanő korábbi adósságát is rendezte belőle. Havonta 33 ezret fizettek kezdetben, ami majdnem háromszorosa lett - 80 ezer forint - és nem tudták fizetni. Vállalták viszont, hogy havi 40 ezer forint bérleti díjat fizetnek annak az óbudai cégnek, aminek a nevére került a ház. 

Áprilisban azonban kitették őket a lakásból. Akkor Pálffy Károly polgármester is a helyszínre érkezett, intézett ott néhány telefont a szolgálatival, minek köszönhetően kapott a család 4 doboz sertésmájkrémet és 4 nagyobb doboz - például babkonzervet.

Egy nem 77 éves asszonynak való szükséglakásba költöztek áprilisban albérletbe. Irma néninek egy éve volt csípőprotézis műtéte. Pajzsmirigy-műtétje, epeműtétje, hólyagsérv műtétje volt nemrégiben. Egy műtétet le sem írok. Valamint csigolyái között kóros elváltozások vannak.

Szeretném hangsúlyozni: ahogyan számos ehhez hasonló esetben, ebben a történetben is felelősségük lehet az otthonuk elvesztését elszenvedőknek. Szerintem azonban minimális alap lett volna, hogy a képünkön látható ház elvesztése után a bérleti lehetőségével a 77 éves Irma néni egész életében élhessen.  Ki tudták volna fizetni. Eközben segítséggel akár bírósághoz is fordulhattak volna az igazukért. A jelen állapotuk - ha majd veszi a fáradságot és ellátogat hozzájuk Bicske polgármestere, meglátja - tökéletesen alkalmatlan környezet az érdekérvényesítésre.      

Ez az idős beteg, bicskei asszony, aki végigdolgozta az életét, jelenleg guggolva, lavórban mosakodhat élete teljes felfordulásban egy udvarra rakva a szabad ég alá,  mert önhibájuk mellett Bicske polgármestere, testülete - bár a problémát ismerték -, nem tudtak kellőképpen kiállni a bajba jutott ízig-vérig becsületes, tisztességes, idős  magyar honfitársuk, földijük mellett, még jogsegélyt sem nyújtottak az ezen a területen teljesen járatlan embereknek.  Pedig ebben az ügyben jogászra, ügyvivőre lett volna szükség, és valóban jogásznak kellene áttekinteni az ügyletet, hátha....

Irma néni fiával megcsinálta ez a társulat, a ház új gazdái, hogy leíratták vele: vállalja, hogy most hétfőn elhozzák a maradék ingóságot, különben a szeméttelepre vitetik.

Ezt hagyjátok?!

Ezt hagyjuk?!         

 

Az áprilisi kilakoltatáskor azt kérdezték a civil foglalkozása szerint hittantanár bicskei polgármestertől, hogy tudnak-e önkormányzati bérlakást bérelni, amit ők ugyanúgy fizetnének rendesen. Anya és fia mindketten leszázalékoltak. Pálffy Károly nemet mondott. Néhány hete láttam, hogy hirdetnek egy kiadó lakást az Akácfai utcai házakban. Őket nem kereste meg senki. Azt se kérdezték meg azóta, hogy éltek-e még. El vannak felejtve mint a kocsmai tartozás. 

hirdetmeny.jpg

A kilakoltatást egyébként a bicskei cég, a Városgazda (ez jobb név volt, nem értem miért dobták ki) teherautójával végezték a GESZ (újabb név) dolgozói. Ez segítség akart lenni, a munkások részéről az is volt. A tárgyak jó része ott áll új helyük udvarán kitéve az időjárásnak.. A még egykori otthonukban, az előlük lezárt házban lévő bútorokat és a férj hamvait a szekrény tetejéről, hétfőn kell elhozniuk. Mostani szükséglakásuk kényszermegoldás. Néhány négyzetméter. Irma néni bunkernek mondja. Azt sem tudják, hová tegyék jövő héten ingóságukat. Vagyonukat. Személyes életük tárgyait. 

Amikor 1965-ben megvették az egyszobás kertvárosi házat, hozzáépítettek még egy szobát. Két szobás kockaház, két ablakkal az utcára. Irma néni sokszor utal az egykori udvarán térdig érő gazra. Ez a szakasz egy kis forgalmú, csöndes rész. A nagy utca utolsó, zsákutcás szakasza a város nyugati felén. West Side.  A feljebb látható kép hátterében látható tárgyak halmazából mindegyiknek megvolt a helye ebben a házban, ami félévszázadig jelentett otthont.    

somogyi_ferencne.jpg

 

Igazi, valódi rászorulók.

A mama nyugdíja azért annyi amennyi, mert végigdolgozta az életét. Úgy gondolom, amikor ezt az esetet Pálffy Károly megtudta, 1. ügygazdát kellett volna kirendelnie 2. abban a pillanatban minden kapcsolatát be kellett volna vetnie annak érdekében, hogy az óbudai céget valamilyen tisztességes eljárásra bírja, s legalább a 77 éves édesanya bérelhesse elveszített házát haláláig.  Ez jogilag azt hiszem nem kényszeríthető ki, de a bicskei városvezetésnek vannak olyan kapcsolatai, akiknek informális módon kevés mai magyar cég nem hajtana fejet.

 A kilakoltatást az a munkatárs irányította áprilisban, aki előtte havonta beszedni érkezett a 40 ezres bérleti díjat ahhoz a házhoz, ahol ötven évig élt a néni, amire férjével mindenüket költötték.    

A család kilakoltatása idején egy segítőjük azt kérdezte a cég képviselőitől:

"Hogyan tudják megenni azt a kenyeret, amit ezzel a munkával keresnek?" 

 

Valaki a háttérből arra kérte, ne keltsen feszültséget.

Írásomban a városvezetést arra biztatom, hogy tudatosítsák magukban: közfeladatot szép összegért, keresztény emberként vállaló felelősként ez az eset sokkal nagyobb emberséget, odafordulást, odafigyelést igényel, mint amennyit Irma néni irányába eleddig tanúsítottak.

 Bicske város lakóitól pedig azt kéri blogunk, fogjunk össze imával, gondolkodással, szóval, cselekedettel a két kiszolgáltatott földinkért. Találjunk ki valamit. Aki kéri, megadom elérhetőségüket. Annyira kiszolgáltatott, megtévesztett és minden segítség nélkül álló emberek... Természetesen az önhibájuk jelen van, főleg a fiúé, egy magánéleti traumákkal kezdődött minden. 

A Gondozási Központban pedig Bicske (amikor volt itt egy nem bicskei polgármester), már megszüntette az idős, önellátásra képtelen emberek bentlakásos ellátását....tehát az édesanya sem veheti igénybe 77 éves létére.  

 

Izing Antal               

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

........................
Tisztelt Polgármester Úr!

Korábban már megkerestem Önt, lakáskérelmemmel kapcsolatos sérelmeimmel, melyet az ügy gyors bonyolítása ügyében bemásolok:


...................................
Tisztelt Polgármester Úr!

Alulírott ..................., súlyos mozgásszervi fogyatékos személy (................... sz. alatti lakos), lakásügyemmel kapcsolatban fordulok Önhöz.
2014 tavaszán - március 15. utáni első ügyfélfogadási napon - miután a Munkaügyi hivatalnál megszűnt az álláskeresési támogatásom folyósítása, és mivel a fiam pár nappal előtte elköltözött az általunk lakott másfél szoba hallos albérletből, a Polgármesteri Hivatal ügyintézőinél jártam, több féle ügyemet intézvén. Egyrészt az aktív korúak támogatását, de lakásügyben is kértem sorszámot ..................-hez. Itt fontos megjegyeznem, hogy ......-vel korábban egy cégnél dolgoztunk, a mai GYŐRSZOL korábbi elődjénél (akkor még IKV, majd INSZOL), azonban sosem voltunk közvetlen munkatársak.
......... nekem akkor azt mondta, hogy semmilyen önkormányzati lakásra nem vagyok jogosult, maximum Likócsra, a hajléktalanok szállójára mehetnék.
Mivel a fájdalmaim akkoriban – nagyon erős, kábító hatású fájdalomcsillapítók szedése mellett is – szinte elviselhetetlenek voltak, nem volt energiám utána nézni a törvényeknek és rendeleteknek.
Ekkortájt indítottam el a rokkantosításomat is. Ezzel kapcsolatban a 2014. május 26-án kelt komplex minősítési eljárás alapján, a 2014.június 12-én kiállított Hatóság Bizonyítványommal, kézhezvételét követően ismételten felkerestem a Polgármesteri Hivatalt, bemutatni azt.
Természetes, hogy ..............-hez ezzel az okmánnyal is odaállítottam, de ő továbbra is csak azt hajtogatta, hogy semmilyen önkormányzati lakásra nem vagyok jogosult..............

(Itt egy hosszú részt kihagytam a panaszlevélből)

..................
Melléklet: Lakástulajdonos felmondólevele

****************************************************************************

További sérelmeim az ügyben:
A mai nappal vettem át második levelüket. (Az elsőt is csatolom, melyben .................. csoportvezető értesített pár történésről.)
Most a második értesítéssel kapcsolatban is panaszt kívánok tenni.
A levél olvasását követően az ügyintézőt, ................-ot felhívtam telefonon, hogy információkat kérjek, hogy milyen további lehetőségeim vannak.
Elmondta, hogy újból be kell adnom a kérelmet, ugyanazon típusú lakásra. (Szociális bérlakás)
Tovább kérdeztem, hogy hány személyből, és kikből áll egy ilyen bíráló bizottság, mire ő azt válaszolta, hogy 8 tagú, és vegyesen alkotják önkormányzati képviselők és civil emberek. Utóbbira nem tudott konkrétumot mondani, ezért rákérdeztem, hogy pl. víz-és gázvezeték-szerelők? Mire ő: pl….
Kérdeztem, hogy a bírálóbizottság minden egyes tagja tájékoztatva van-e a tárgyalandó ügyek részleteiről, hogy korrekt döntés születhessen, mire nagy hallgatás volt a válasz.
Azt gondolom, jogomban áll tudnom, hogy a személyes adataimat, az egészségi és szociális helyzetemmel kapcsolatos ismereteket kiknek továbbították, és milyen alapon? Én nem járultam hozzá, hogy pl. egy víz- gázszerelő mindezeket megismerje…
Szeretném, ha mielőbb tájékoztatna arról, hogy a lakáskérelmemet visszautasító 8 tagú csoportban név, és foglalkozás szerint kik vettek részt, illetve, hogy az adott személyek mely körülményekről voltak tájékoztatva, hogy tisztességes döntést hozhassanak.
Szeretném azt is tudni, hogy ha egyszer tudják, hogy milyen helyzetben vagyok, és jogosult vagyok szociális lakásra, akkor miért kell minden egyes alkalommal újból és újból odacitálni (jelen esetben egy súlyos mozgásszervi fogyatékost)? Érdekel az is, hogy mért kell minden egyes alkalommal újból- és újból elbírálni (esetleg mindig más személyek bevonásával, hogy egy idő után már az egész város tudja a kínjaimat, melynek megszüntetésében szemmel láthatóan nem kívánnak részt venni…)? Kérem, szíveskedjen kérdéseimre ésszerű magyarázatot adni.
Szíveskedjen azt is megválaszolni, hogy miért még mindig az a személy ül az ügyintéző ablaknál, aki az esetemben már bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan arra, hogy bajba jutott emberek sorsa felett döntsön?
Várom válaszait.
Győr, 2015-06-04

Üdvözlettel:

mellékletek: 2 db válaszlevél"

(Az önkormányzat mindkét ügyintézője több törvényt is figyelmen kívül hagyott, ezért nem csak a címzettet, de az Egyenlő Bánásmód Hatóságot is megkeresem. Javaslom a néninek is ezt. Ha segítség kell, üzenjen! Üdv)
Az a helyzet, hogy sok értékes info kimaradt. Ha jól sejtem ez devizahitel lehetett, mert annak mászott így fel a törlesztője. Aztán gondolom eladták a hitelt agy behajtónak, majd végrehajtásra került és aki megvette, az kiadta nekik bérbe? Csak a pontosítás kedvéért jó lenne tudni, mert nem ártana egy ügyvéd segítségével ezeket végignézni. Ugyanis jelenleg az látszik, hogy mintha senki semmit nem tett volna és még mindig nincs megoldás. Én a megfelelő embereket ( bankot stb) mindenképpen beperelném, akiket pedig kell, vagyis a lakbér beszedőket meg feljelenteném. De pont azok a dolgok hiányoznak a cikkből, amin el lehetne indulni, hogy rendezni lehessen ennek a családnak az életét! Remélem a cikk írója ennek utánajár és arról is tájékoztat mindenkit, ugyanis ámbár én is vallásos vagyok, de most nem az ima a segítség, hanem egy jó ügyvéd. Mindazonáltal elképesztő, mi meg nem történik ebben az országban!
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: a fia nem 69 éves volt 2007-ben, hanem 37.akkor még volt állása is. a hitelt a szülői házra terhelték.
Köszönöm jbcrime építő tanácsait. Az esetről megjelenés napján hallottam először közös ismerőstől és fel is kerestem a nénit és fiát. Az első sorokban szerepel a devizahitel összetett szó. Ez az írás elérte célját: felhívta a figyelmet arra, hogy míg az országban a devizahitel ellen való frazeológia forog, addig itt Bicskén simán utcára tesznek egy idős-beteg-mozgáskorlátozottat. Sajnálom, ha nem tűnt fel, hogy magam is hiányolom a jogsegélyt, az önkormányzat melléjük állását, az ima szót egyszer írtam le. Bloggerként hatáskör és szakmai tapasztalat híján nem feltétlenül az én feladatom a jogi helyzet feltárása és az ügy kézbevétele. Ahol a néni élt, van képviselő. Ahol most él, ott is. Van polgármester, testület, szoc.bizottság, szociális intézmények, akik ebben lépni tudnak, sőt, lépniük kell. Ezzel a közleménnyel célomat elértem: felhívtam a figyelmet erre a katasztrófára. Folyamatosan vissza fogok rá térni.
Szégyen, hogy 2015 ben Magyarországon ilyen embertelen dolog megtörténhet,Mikor egyes emberek havi 4-5 millió ft fizetést vihetnek haza hol van az esélyegyenlőség? Felháboritó
Bocs Éva, ez a komment nem jelenik meg, mert ne "szar alakozzunk" senkit, akár felelős vezetők, akár nem. Másrészt szeretném hangsúlyozni: ahogyan szinte minden ehhez hasonló esetben, ebben a történetben is felelősségük van az otthonuk elvesztését elszenvedőknek. Szerintem azonban minimális alapmegoldás lett volna, hogy a képünkön látható ház bérleti lehetőségével a 77 éves Irma néni egész életében élhessen.
borzasztó ez ,a fiú is hibás,és sosem terhelném meg a szüleim házát.
Azt hiszem ennél nagyobb átverést egy lakossággal nem csináltak a világon Legdrámaibb ebből nem lesz puccs, halálos tüntetés, engedetlenség, mert nagyon jó látszik az egész konstrukció arra lett kitalálva, akiknek van tulajdonuk kiforgassák abból. a privatizáció befejeződött most jött a lakosság!! Poly-mix.com
@totál kár: a fiú tudja, hogy hibás. az anyagban ez többször is szerepel. ettől még egy város nem nézheti tétlenül egy 77 éves beteg asszony ábrázolt körülményeit. különben a kényszer nagy úr. sokan megtették már, hogy más megoldás nem lévén a szülői házat terhelték jelzáloggal. bár ennyit tudtunk volna 2007-ben a forintban átvett devizahitelről, mint ma
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: április másodika óta együtt élnek az írásban szereplő albérletben, aminek udvarán a néniről a kép készült, ami lakhelyet a néni "bunkernek" nevez
@Bicskei-Szó: Hát furák a magyarok .Ez nem cumiztató verseny .Nem úgy megy az sem hogy szerződik és hoppá nem tudok fizetni felejtsék el.Ember ezt a pénzt amit a mami felvett ,mi külföldön élők adtuk a bankunknak.Az meg nektek.Most nagy szám lenne ha mennék a bankomba és ott sajnálkoznának hogy egy rendőrnek vett fel anyukája de nem tud fizetni !Fiacskája jöjjön ki dolgozni rengeteg
munka van mindenütt és jó pénz !
Nos, egy tanulság:ahol lehet, haszonélvezeti jogot kell bejegyeztetni az ingatlanra.
Nem értem. Sosem terheltetném meg a szüleim ingatlanát az általam felvett hitellel. Akkor se ha forint, akkor se ha deviza. Értem, hogy a fiú is ott lakott, meg tetőt csináltattak meg belőle, de gyakorlatilag "kidobták az evezőt a mentőcsónakból".
Az igaz, hogy anno a banki hitelértékesítők nem tájékoztatták a lakosságot, hogyha elszáll a deviza, akkor a 2-3-4x-es lehet a törlesztőrészlet, tehát így gondolják meg, felveszik-e a hitelt.
Tudja valaki, hogy azóta mi lett a nénivel?
@gyuri_v: a napokban összetalálkoztam az utcán a sok segítőkész bicskei közül egy különösen jószívű emberrel, aki követte sorsukat írásaim által is, de konkréten segítette is őket minden érdek nélkül. A házából kilakoltatott Irma néni december elején elhunyt. Amikor kilakoltatták őket, vitték magukkal a férj urnáját. A 42 év körüli fiú lakhelyén ott vannak most a két szülő földi maradványai. Egy önkormányzati temetés, a végtisztesség igazán kijárna. Sírhely van, ugyanis másik gyermekük, életének kb. 45. évében sajnos már évekkel ezelőtt meghalt. Földi maradványai a temetőben található sírhelyében nyugszanak, síremlékről is gondoskodott a család - pontosabban a szülők. A két urnának itt lenne valódi nyughelye, nem pedig a nem stabil személyiségű öcs teljesen bizonytalan bérleményében. Aki legutóbb látta, azt mondta róla, hogy nagyon rossz állapotban van és akkor azt mondta, hogy 8 napja nem evett. Terveztem ezt megírni, de előtte tájékozódni szerettem volna arról, hogy tudnak-e róla ott is, ahol tudniuk kell.
@Bicskei-Szó: Nagyon köszönöm a válaszát!
süti beállítások módosítása