Talán tíz éve is lehetett, amikor az M1-M7 összekötő autóút gondolata megszületett. Ennek bicskei vonatkozása annak idején bekerült a városrendezési tervbe. 

Az M1-M7 összekötő szakaszának kiinduló pontja természetesen az M1 lehajtó. Onnan átér a Tatai útra és a Csákvári útra. 

Sokan emlékezhetnek még annak az iparvasútnak a nyomvonalára, ami az Eocén-program során épült. Ha Biharin kimegyünk a határba és nem lépünk be a Törökverő utcába,  hanem a rétet felfedezzük, többek között ennek a tervezett vasúti nyomvonalnak egy szakasza is ott húzódik. 

A Bicskei Szó információja szerint természetesen ez is Mészáros Lőrinc cégéé lett a 300 hektáros Póctető-területtel együtt. Ezt úgy tessék érteni, hogy a tótól egészen a Nagyállomásig kinyúlik a felcsúti polgármester birtoka Bicskén.  Vagyis a majdani M1-M7 összekötő útvonalának alapját jelentő terület szintén a kezében van.
Ki máséban lenne?  
Amúgy külön jó hír, hogy a 2005 táján felvázolt M1-M7 összekötő elképzelés Bicske vasútállomás térségében bekapcsolódást tesz lehetővé a Nagyállomáshoz vagyis ezt a bekötőt használhatják az autóbuszok is.   
Lapunk úgy tudja, hogy az aluljáró is elkészül, de szűk lesz, mert nincs hely bejárat körüli oldalon, mely pontok elég közel is esnek egymáshoz.  Kizárólag személyautóval lehet rajta átmenni és a tervezők azon dolgoznak, hogy az Országos Mentőszolgálat járművei azért még átférjenek a Szent István utat a Csákvárival és Kinizsivel összekötő aluljárón.  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása