Szűcs Matyi (18) bicskei fotós fiatal MOL Zrt. minden évben tehetséggondozó pályázatokat kiíró Új Európa Alapítványának tenderén eddigi műveivel jelentős összeget nyert el annak érdekében, hogy az ő asztrofotós felszerelését bővíthesse, amire 80%-os támogatást kapott.  

Idén 16 millió forintot nyerhettek el a győztesek, mégpedig  80 magyar diák. 
- Két fő terület volt, a Sport, és a Művészet-tudomány, én az utóbbiban indultam - foglalta össze Matyi. 
Egy olyan eszközzel bővült szerelése, ami vezérli a fényképezőgépet, és a távcső mechanikáját is vezeti - utóbbi segítségével hosszabb záridős képeket is tud készíteni.
Egy magyar fejlesztésű eszköz, igen, lényegében vezérlő a neve - mondta el kérdésemre a fővárosi Puskás Tivadar Távközlési Technikum bicskei tanulója. 
- Nagyon örülök a pályázatnak, önerőből nem lett volna meg ez az eszköz. Ezzel színvonalasabb képeket tudok majd készíteni.
Gratulálunk minden olvasónk nevében és örömmel adjuk közre a vezérlővel készült képeket is. 
ia
m-gen-autoguider-1000.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása