Szeptember 26-án a Nemzeti Minimum koncertje az Arénában gyermekéhezés felszámolásáért!   A Háttal a napnak című dal szerzője és szövegírója Bornai Tibor.   Közreműködik az elhangzás sorrendjében: Bornai Tibor Eszményi VikiSomló TamásDanics DorkaFülöp ZsuzsaOláh…

Illegálisan lerakott hulladékhalmok a zöldben Bicske határában. Ez csak a töredéke a teljesnek. Bicske határát alapból lerakónak használják egyesek, mindezt tétlenül, szervezett hatósági fellépés, biztonságtechnikai eszközök nélkül nem lehet.     …

Jó volt a Kastély Est. Idén nem futja a többes számra. A szép számú bicskei vendégsereg az esőfelhők és hűvös szél dacára - képviselő viszont kifejezetten kevés volt. Vásárhelyi János állítólag azért aggódott, hogy kevesen fognak eljönni a városból az Európai Unió…

Aki nem akar magasabb mobil percdíjat július elsejétől Telekom és Telenor akár Dominós partnereként, akár előfizetőjeként  - vasárnap hétfőn és kedden még tehet érte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jóvoltából, ami az egyoldalú szerződésmódosítás ellen emelt…

A Csabdi iskola munkatársai által létrehozott összefogásnak köszönhetően kamion állt a 12 éves ikrek és édesanyjuk albérlete elé szombaton, sokan segítettek és elköltözött a két gyermek édesanyjukkal a Csabdin megkapott új albérletükbe. Ezt nem volt könnyű megtalálni, de…

A felvétel a Cavallo Lovasudvar  mesés területén készült a Csabdi Általános Iskola Olvasótáborának látogatásakor.   Fotó: Südi Istvánné Pató Zsuzsi 

  A június 8-án leégett babosi ingatlan romjai között holttest maradványait találták tegnap bicskei helyszínelők - értesült a Bicskei Szó a tegnap esti olvasói telefon alapján. A Bicskei Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja az ügyet -…

"Nyugi"

Címkék: menekülttábor

2015.06.27. 02:02

(Ezt a kiváló gondolatsort találtam a fészen egy bicskeitől, szinte majdnem mindenben egyetértek vele, ezért posztolom itt is szó szerint.  A megoldás egyértelműen a telt ház kétszeresével dolgozó tábor ellátotti létszámának csökkentése lenne. Ezzel a befogadó városra,…

CM Horváth Csaba úrnak, Karkó Bálint edzőjének köszönjük a bicskei sakktehetségről írott sorait.  "Neki köszönhetjük, hogy Bálint ilyen szépen fejlődik, ő és a Géniusz SE vállalta a gyerekek felügyeletét és felkészítését a versenyre" - mondta el Bálint édesanyja,…

A privatkopo.hu online médiatartalom-szolgáltató 2015. június 25-én az „Afrikai menekült akart késelni a bicskei Tescóban” címen megjelent írásában a rendőrség megkérdezése nélkül, valótlanul azt állította, hogy „Az afrikai menekült - a közelben található…

Bicskével kezdődik a lista

Címkék: helytörténet

2015.06.26. 13:18

Ez egy történeti képeslap gyűjtemény, aminek keresőjébe beírhatunk minden várost, amit szeretünk, aminek köszönhetünk valamit, ahol él(t)ünk már, mint Marci Hevesen. Nem biztos, hogy van is róla kép. De egy próbát megér. Sőt. Kettőt is. A kereső használatakor ha nem jön be…

Részletek....

Csabdin sikerült házat találni a nehéz helyzetbe jutott 12 éves ikerfiúkat egyedül nevelő édesanyának. Külön jó, hogy nem kell elhagyniuk a községet, aminek remek iskolájába járnak Dani és Fecó. Hétvégén kötöznek és még fuvarost is találtak, aki segít a…

   Részletek....

Minden ellenkező híreszteléssel szemben az afrikai menekült nem lépett fel támadólag senkivel szemben, zavartan viselkedett késsel a kezében és mentők vitték kórházba a bicskei kapitányságról. Mindezt a Privátkopó döbbenetes írása láttán kérdeztem meg a Fejér Megyei…

 A Bicskén élő, ezzel a közleménnyel egyetértő olvasóink nevében, a menekültek jobb megítélése érdekében, az idegengyűlölet további terjedésének elkerülése érdekében, a bicskei telephelyen dolgozókra háruló feladatok csökkentése érdekében a Bicskei Szó - a…

Cím nélkül

Címkék: egyház menekülttábor

2015.06.25. 12:01

Ismét közzétesszük a nagy esemény hírét, amikor Bicske városa számára jó és követendő példaként mutatkozó, megyei, korábban fővárosi fenntartású intézmény további, önálló szépülése a hír. Egy szép sziget Bicskén.... Az Európai Unió által háttér…

Az esetről a Bicskei Szó megkérdezte az FMRFK-t.  (Egy valami biztos: ezeknek az embereknek egy részre nem tudja hol van, nem tudatosult még bennük, hogy a rájuk veszélyt jelentő körülmények megszűntek, hogy őket itt védi a magyar állam. Idevezető útjukra, otthoni történetükre…

Éva hozzászólását posztban emelem ki az ügy érdekében. Időközben egy telefonszám és név is érkezett hozzám, amit továbbítottam Krisztának.  Kedves Blogolvasók!Először is köszönöm Toncsinak, hogy megjelentette a cikket.Az anyuka a két 12 éves fiúval 2 hónapja keres…

Albérletet, lakásmegoldást keresnek Fecó és Dani, a 12 éve született ikerpár, édesanyjukkal együtt.  Csabdin éltek édesanyjukkal, de az albérletet jelentő házat eladják. Két hónapja jelezték nekik, hogy menni kell, de nem találtak semmit. Segítsük őket. Az ideküldött…

Kegyeleti szempontból is szükséges volt igényes, új hirdetőtáblák kihelyezése. A katolikus temető most felújítás alatt álló kapuján is nyilván lesz új darab, a templomi külső hirdető tábla mestermunka. A református temetőé pedig rendkívül praktikus, puritán darab.…

Eltűnt!

2015.06.23. 20:52

Eltűnt neve: Somogyiné Jung IldikóÉletkor: 53 évesEltűnt: 2015.06.15.Utolsó ismert tartózkodási helye: Bicske - Fejér megye- Személyleírás: magassága kb 155-160 cm, súlya 60 k körüli, átlagos testalkatú, szeme világoskék, haja szőke, szemüveget visel. Ruházata: nem…

süti beállítások módosítása