Garaguly Tibor helyi polgármester is lándzsát tört az etyekiek magántulajdonának megvédése mellett.  Az ATV helyszíni tudósítása szerint a képviselő által meghívott hivatalos személy mondta el: ha Bicske és Etyek között vasút épül, elkerülhetetlenek a magánterületek.  

Természetesen jelen volt az Etyeki Lovarda tulajdonosa is, aki ezen a területen él családjával Botpusztán és ahány tervet látott, annyi megy keresztül birtokán, otthonán.  Tessely Zoltán azt ismételgetve próbált védekezni, terelni, hogy nincsenek tervek, miközben már súlyos tízmilliók mentek el a (nyilvánosságra is került) könnyed kis felelőtlen és komolytalan játékra ebben az országban, ezekben a nehéz időkben.

Nagy és komoly érvrendszerének egyike volt, hogy az etyeki lakos ezután majd be tud járni Bicskére ügyet intézni. (Mintha saját árművel vagy autóbusszal nem tudna.)   

Az ízléstelenség egyik terve Natura 2000-s területen vág át, a másik egyszerűen a szép Etyeki-dombságnak vágna be egyet és még "fejlődésnek" is hazudja. Etyek és Bicske vasúton, közúton, lóháton, gyalog, kerékpárral, négykézláb, sárkányrepülőn  is oda-vissza megközelíthető, tökéletesen fölösleges ez a sztárallűr, ez az "úri" passzió. (Vegyétek már észre magatokat!)    

Az illetékes párttag azt mondta:

„Etyeken borvasút nem épül, amíg azt nem szeretnék és a megvalósíthatósági tanulmányokat addig nem veszik elő, amíg a település ezt nem kéri."

Bicskén is kellene egy összefogás, egy olyan kiállás, mint Etyeké. Elég nekünk, hogy eljön Bicske vasútállomásig a kis vonat Alcsútról, a városunk többi részét hagyja békén ez a felesleges, kéretlen játék.   

 

 

A Magyar Narancs részletes, helyszíni beszámolója.....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása