A színesbőrű Azizba két és fél éve belekötött két részeg Bicskén, majd darabokra törtek a fején egy lécet. Mindezt több járókelő is végignézte, anélkül, hogy segítséget hívtak volna. A két férfit hosszú hivatali eljárás után kedden ítélték el közösség tagja elleni erőszak miatt. A menekültekkel kapcsolatos bírósági eljárások egyáltalán nem egyszerűek, a hivatalok most is megszenvedtek vele.

Az elefántcsontparti Aziz 2013 októberében a bicskei menekülttábor lakója volt, aki arra várt, hogy elbírálják a menedékkérelmét. Egy vasárnap úgy döntött, hogy bevonatozik Budapestre. Ez gyakori szokás a táborban: Budapest közel van, a menekülttábor lakói pedig 24 órás távollét esetén szabadon mozoghatnak az országban.

Aziz hajnalban indult el a vasútállomás felé, de csak a főtérig ért, ahol összetalálkozott egy magas, vékony és egy alacsonyabb, tömzsibb férfival. “Fekete ember, menjél vissza Afrikába” – mondta neki a magasabb, mire a tömzsibb behúzott neki egyet, majd még egyet. Aziz védekezett, majd menekülőre fogta, és elszaladt. Nem sokkal később azonban újra összefutott a két férfival, akik végül ájulásig verték egy kerítésléccel, sőt, más menekültekre is ráijesztettek, köztük egy kisgyerekes anyára.

Két és fél évig tartott, míg Aziz elverése ügyében ítéletet hozott a bíróság. Kedd délután a Bicskei Járásbíróság mindkét vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt. Az ügyet azért is érdemes közelebbről megnézni, mert a Magyar Helsinki Bizottság jogsegélyszolgálatnak ügyvédje szerint kirívó esetről van szó, az országban ugyanis egyáltalán nem gyakori, hogy a magyarok menekülteket verjenek. A hatóságok pedig megszenvedtek az üggyel, a menekültekkel kapcsolatos eljárások ugyanis nem egyszerűek.

Hat darabra törtek rajta egy lécet

I. Ádám és P. Dávid a verést megelőző szombati éjszakán diszkóba mentek a főtér mellett lévő helyi sörözőbe. Jól felönthettek a garatra, az egyik felszolgáló szerint ugyanis egyiküket ki kellett támogatni az utcára hajnalban, amikor a hely már zárt. I. és P. azonban nem haza mentek, hanem a közeli Kossuth térre. Itt találkoztak végül a vasútállomásra igyekvő Azizzal.

Az nem derült ki a keddi tárgyaláson, hogy I. és P. hogyan viszonyult a menekültekhez. Az egyik tanú szerint gyakran mutatkoztak terepszínű ruhákban, arra azonban nem tudott válaszolni, hogy szkinhedek lettek volna, holott korábban a rendőrségen még azt mondta, hogy azok. A sértetteket a perben a Helsinki Bizottság ügyvédje, Győző Gábor képviselte, ő a tárgyaláson megjegyezte, hogy annak látja őket, ezt azonban a bíróság nem látta bizonyítottnak, a vádlottak pedig tagadták.

Győző szerint Bicskén annyira régóta áll a menekülttábor, hogy a helyiek hozzászoktak már a külföldiekhez, és atrocitások is csak ritkán fordulnak elő. Ennek némiképp ellentmond, hogy az egyik tanú azt mondta a diszkónak helyet adó szórakozóhelyről, hogy ott például nem látták szívesen a menekülteket, volt, hogy ki sem szolgálták őket, mert a magyar vendégek nem kedvelik őket.

A két vádlott férfi mindenesetre kitartóan üldözte Azizt. Az elefántcsontpartinak először ugyan sikerült elszaladnia előlük, később azonban visszamerészkedett, mert el akart jutni a vasútállomásra. Ekkor azonban már egy botot is vitt magával. Útközben azonban az egyik vádlott, I. Ádám újra ráugrott, dulakodni kezdtek, de Aziznak ismét sikerült elmenekülnie.

Magyarországon maradó migránsok

A bicskei menekülttábor | Fotó: Magócsi Márton

I. és P. azonban ezt nem hagyták annyiban, keresni kezdték, végül pedig kilyukadtak a vasútállomásnál, ahol rátaláltak Azizra, aki néhány másik afrikai származású menekülttel állt a peronon, de rajtuk kívül jócskán voltak helyiek is az állomáson. A két férfi itt újra rárontott Azizra. A bírósági itt több dologban is bizonytalan volt, a vád szerint I. és P. egy másik afrikait is bántott, ezt azonban nem találták bizonyítottnak.

Azt viszont igen, hogy Azizt jól helyben hagyták: egy kerítésléccel úgy megverték, hogy az hat darabra tört az ütések közben. A bíróság szerint lényegében a szerencsén múlt, hogy Aziz nem szenvedett súlyos sérüléseket, csak a feje és a háta sérült meg, bár ügyvédje szerint azóta is neurológiai problémái vannak. A verés közben Aziz el is ájult, és ráesett a vasúti sínre. Ez azért volt veszélyes, mert a pálya a hétvége ellenére is egy forgalmas vonalnak számított. Végül I. és P. húzták ki onnan, miután egyikük felkiáltott, hogy  “nem vagyunk mi gyilkosok”.

Győző Gábor szerint mindezt rengeteg helyi nézte végig a peronról. Tétlenül. A többi afrikai – köztük egy kisgyerekes asszony – akkor már nem volt ott, ők beszaladtak a településre segítséget kérni, de senki sem segített nekik, pedig a kisgyerekes nő állítólag még egy boltba is bement.  A rendőrséget végül az egyik helyszínen tartózkodó helyi hívta ki, a kiérkező rendőrök találtak rá az ájult Azizra, és mellette a két vádlottra. Akkor az afrikaiak bőröndjei – amelyeket a menekülés közben maguk mögött hagytak – és ruhái már szét voltak dobálva a peronon. Az egyik vádlott később beismerte, hogy ők dobáltak szét, de az csak később tűnt fel nekik, hogy a ruhák és egyéb személyes tárgyak, köztük az afrikaiak pénztárcái is kiszóródtak.

Még a verés napján kihallgatták

Az, hogy a bíróság eljusson oda, hogy mindezeket kimondja a kedden kihirdetett ítéletben, egyáltalán nem volt egyszerű. Ennek több oka is van, de mindenekelőtt az, hogy a menekültekkel kapcsolatos ügy láthatóan kifogott a magyar sértettekhez és magyar tanúkhoz szokott hivatalokon, ezt pedig a vádlottak védői ki is használták.

I. Ádám védője a per során többször is azzal érvelt, hogy az afrikai tanúk vallomásait ki kellene zárni a perből, azok ugyanis túlságosan ellentmondásosak ahhoz, hogy hinni lehessen nekik (például nem tudták egyértelműen leírni a támadókat, sőt, azt se, hányan voltak). Szerinte ugyanakkor ez csak a “külföldi tanúk” vallomásaira igaz, a “belföldi tanúk” szavahihetőségében megbízik.

Az ellentmondásokat tartalmazó vallomásokat az ügyész és a sértetteket képviselő ügyvéd is felemlegette, éppcsak teljesen már kontextusban. Szerintük ezek az ellentmondások a nyomozók tévedései és hibái miatt kerültek a vallomásokba. Az ügyész szerint ugyanis nem volt megfelelő tolmácsolás a rendőrségi kihallgatásokon. A tolmács angolról fordított, holott az afrikaiak a saját nyelvükön kívül a franciát beszélték még használhatóan. Az pedig senkitől sem várható el, hogy egy idegen nyelven kiigazodjon a rendőrségi kihallgatáson.

Győző Gábor szerint az is hiba volt, hogy a tanúkat és a sértetteket már a támadás napjának délutánján kihallgatták. Aziz például szerinte biztosan nem volt kihallgatható állapotban, mondta is, hogy rosszul volt a vallomástétel közben.

Még a tárgyalás előtt lelépnek

A vallomásokban szereplő összevisszaságokat a bírók rendszerint a tárgyalások során tisztázzák a tanúkkal. Ez a lehetőség azonban menekültek esetében nagyon ritkán jöhet szóba, a menedékkérők nagy része ugyanis csupán átmenetileg van az országban, és rendszerint még azelőtt továbbáll, hogy egyáltalán lezáródna a saját menedékkérelmi eljárása. A hónapokkal vagy akár évekkel később zajló tárgyalásokra így szinte biztosan beidézhetetlenné válnak, így volt ez a jelen eset tanúival is.

Magyarországon maradó migránsok

Sokan azonnal továbbállnak az országból

Ennek a bicskei esetnél konkrét következményei is voltak. A vád szerint a vasútállomáson nem csak Azizt, hanem egy másik, afrikai származású menekültet is bántottak a vádlottak. Ennek a menekültnek a sérüléseiről azonban nem készült orvosi látlelet, mert a férfi soha többet nem jelentkezett a számára egészségügyi szolgáltatást nyújtó debreceni menekülttáborban. A tárgyalásra szintén nem ment el, így a zűrzavarosnak tűnő tanúvallomását sem tisztázták, az ő bántalmazást pedig később a bíróság nem is tartotta bizonyíthatónak.

Az egyedüli afrikai származású tanú, aki megjelent a tárgyaláson, az maga Aziz volt. Ő ugyanis időközben oltalmazotti státuszt kapott Magyarországon, így kivárta a nyomozás végét. Jellemző azonban, hogy még az ő esetében is csak kevésen múlott az, hogy megjelenjen a bíróság előtt.

Az ügy tárgyalása ugyanis a Bicskei Járásbíróság leterheltsége miatt közel egy évvel a nyomozás lezárulta után kezdődött, addigra pedig már Aziz is elköltözött Magyarországról, mondván, hogy külföldön jobban boldogul. Így külön vissza kellett utaznia Magyarországra a tárgyalásra, hogy vallomást tegyen.

Ez egy emberi gesztus

Az eljárás során a vádlottak beismerték, hogy a vasútállomáson megverték Azizt, azt azonban nem, hogy ők kezdték volna a dulakodást a parkban, pláne hogy azért, mert Aziz színesbőrű. A védelem álláspontja szerint a két fiatal férfi csupán azt vetette oda a mellettük elsétáló Aziznak, hogy “óóóó Afrika”, és valójában ő kezdte a verekedést. Sőt, ügyvédje hangsúlyozta, hogy I. Ádám maga is súlyos, maradandó sérülést szerzett a dulakodásban, amikor eltört a kisujja. Az viszont, hogy az ujjsérülése maradandó nyomot hagyott, csak egy évvel az eset után derült ki, azután, hogy I. megkapta a vádiratot, ugyanis csak akkor ment el röntgenvizsgálatot csináltatni az ujjáról.

A bíró az ítéletben a védelem állításainak nagy részét nem fogadta el, a vádlottak azonban még így is jól jártak. A vádiratban szereplő tényállás alapján akár 12 évet is kaphattak volna, a második sérült bántalmazását azonban nem sikerült rájuk bizonyítani, annak a védői érvnek pedig helyt adott a bíró, miszerint a vasútállomáson már nem azért bántotta a két vádlott Azizt, mert színesbőrű, hanem azért, mert bosszút akartak állni rajta, amiért korábban vissza merészelt ütni, és ennek következtében I-nek eltört az ujja.

Végül I. Ádámot két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíró, P. Dávidot pedig 1 év, nyolc hónapra. A védelem elégedett volt, nem nyújtottak be fellebbezést, tudomásul vették az ítéletet. Az ügyész gondolkodási időt kért, de ha ennek letelte után sem fellebbez, akkor az ítélet jogerőre emelkedik. Győző Gábor, a sértetti képviselő azt mondta, nem elégedett, szerinte a vasútállomáson elkövetett bántalmazást szintén közösség tagja elleni erőszaknak kellett volna kimondani.

A vádlottak az utolsó szó jogán azt mondták, megbánták a tettüket, az eljárás során pedig kártérítést is felajánlottak az afrikaiaknak, amiért bőröndjeik szétdobálása után eltűnt a pénzük. A megbánásukkal viszont a bíró nem volt elégedett, szerinte az számított volna igazán, ha ezt Aziznak mondják el, még akkor, amikor jelen volt a tárgyaláson. P. erre azt mondta, nem tudta, hogy ilyet lehet. “Ilyet mindig lehet, ez egy emberi gesztus” – mondta a bíró.

http://abcug.hu/tetlenul-neztek-bicskeiek-ahogy-szetvernek-elottuk-egy-menekultet/

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása