A Kisfaludy utca Bicske dobogósan forgalmas utcája. Csúcsforgalomban percenként hat autó. 2009-ben átadták az oktatáshoz oly fontos Bicskei Tanuszodát. A Városvezetés azóta sem érte el, oldatta meg egy árva kis  gyalogátkelőhelyecske felfestését, kitáblázását, kijelölését.   Játszótér is működik itt. Nincs körülkerítve, de még a Kisfaludy felől sincs egy sor kerítésszerű valami.  A Bicskei Tanuszodában hamarabb lehetett szeszes italt kapni, minthogy elkészüljön egy hozzávezető gyalogátkelő... Tudjuk, hogy tervben van. De semmivel sem magyarázható ekkora késlekedés. Képünk 2017. február 14-én 10 óra 14 perckor készült. Mint látható, az áthaladást az út közepén figyelőponton megálló, a gyerekek felé forduló, a gyerekeket igyekvésre biztató  pedagógus biztosítja. Így tenne gyalogátkelőhely esetén is. De jelen esetben gyermekeink átkelését nem védi a tanáron kívül a világon semmi. Egy kerékpáros letámaszt és elsőbbséget ad. Közlésünk oka az is, hogy felhívjuk a figyelmet a területre jellemző védtelen, fiatal gyalogoskora, akik az uszodából jönnek vagy éppen a bekerítetlen játszótérről. Pedig lehetnének annyi tisztelettel a jól fizetett lokálpatrióták, hogy ez egy bicskei családok által építeni kezdett park a régen várt uszoda körül. Tehát  meg kell hozzá adni minden alapdolgot. Ez kérem még csak nem is "városfejlesztés" varázsszó, hanem olyan természetes kellene legyen, minthogy kék az ég és zöld a fű.    

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ráadásul kirakták azt a KRESZben nem szereplő táblát, amivel 30-s korlátozást akartak csinálni. De, ha már próbálkoznak, akkor miért nem szabályos tábla?
@metal: KÖSZI! egy ebben dolgozó fővárosi, központi kerületekben tevékenykedő szaki mondta erre, hogy a jogszabály és a Magyar Szabvány közötti koherenciát sehol nem lehet nem lehet helyben megoldani, a gyártó, forgalmazó nem ad el nem szabványos táblát, még akkor sem, ha mindannyian tudjuk, hogy a KRESZ-ben nem az a tábla szerepel :)
Azt hiszem, ami ki van téve, az van a Magyar Szabványban is. GYALOGÁTKELŐ LEGYEN VÉGRE
@Bicskei-Szó: Csak az a tábla ér valamit, ami a KRESZ-ben van. Annak van bármilyen joghatása. Amúgy az is barom volt, aki a figyelmeztető táblák közül egyhez joghatást rendelt.
hát elkéne pár gyalogátkelőhely Bicskén, összesen van 5 belőle ha sokat mondok...
süti beállítások módosítása