Tegnap délelőtt 10 órától a Fiatalok házában vettem részt egy tájékoztatón magánemberként, amit az EU-forrásból megvalósuló kerékpárút építésével kapcsolatban tartottak a tervezők. Jómagam örülök a kerékpárút megépítésének, a tájékoztató híréről egy gazdától értesültem a szőlőhegyen. 

Összesen félszáz olyan tulajdonos lehet, akiknek ingatlana a padkával és rézsűvel együtt talán két-három méter széles helyigényű kerékpárút mellett vagy tervezett területén fekszik. A mai szakasz a Galagonyás első dűlő mányi út felőli részét jelentette, amiről 9 azaz kilenc gazda kapott hivatalos értesítést, meghívót. Gazda egy volt ott, viszont a kisbirtokost a saját kérdéseivel az a fiatalember képviselte, aki a területet bérlőként megműveli. Szavaiból kiderült az is, hogy a területen német katonasírok is lehetnek, de azt majd a kivitelezőnek kell kezelni. Megkérdezte a tervezőket, milyen módon, ki és hogyan kompenzálja a gazdákat. A tervezők azt mondták, hogy ezzel kapcsolatban ők nem tudnak mit mondani, a kivitelezőt kell megkérdezni. Időközben megérkezett a kivitelező. Megkérdezték. A tervezők szavaiból kiderült, hogy az önkormányzattal kell megbeszélni. A város részéről szakemberek voltak jelen, de választott funkcionáriusok, a helyettes vagy a helyettes helyettese  egyáltalán nem.


Amit mondani szeretnék: a frissen megemelt fizetésű polgármesternek és/vagy alpolgármesternek egy ilyen beruházás esetén egy magára valamit is adó poliszban ott a helye minden egyes gazdákkal folytatott megbeszélésen. Másrészt mivel erre a fórumra voltaképpen egy valódi gazda jött el, muszáj 0 Ft + ÁFA/hó szaktanácsomban megint elmondani, hogy ilyen jelentős munka esetén minden nyilvános fórumot meg kell hirdetni a közpénzből készülő városi lapban, a városi tévében és a város hivatalos honlapján is. Ezt akkor is nyugodtan és bátran meg kell tenni, ha hivatalos meghívót minden érintett kapott. Ugyanis közügyről van szó. 

A következő megbeszélés jövő kedden 10 órakor az egykor Moziban lesz. 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása