Álláspontunk nem változott az olvasói levél témáját illetően, az új kerítés megépítése pedig természetesen fontos volt, annak idején számos fotót, olvasói levelet közöltünk annak érdekében, hogy történjen végre valami.  

Évi 2.5 millió forint mindkét tulajdonosnak a temető fenntartásra.
A katolikus oldalon napi 2-4 ember a BGSZ dolgozói közül (legalábbis papíron, elfogadva. 
És a katolikus oldalon is van üzemeltető, jogszabályban, megállapodásban meghatározott feladatokkal, ez látható a vonatkozó helyi rendeletben.

A kérdés csupán az, miért nem kérik számon az illetékesek.

 

Az olvasói vélemény: 
"Az én lelkem változatlanul háborog a bicskei katolikus temető állapota miatt. Az ez ügyben kb egy hónapja közölt cikk megjelenésének annyi haszna volt ugyan, hogy a térdig érő gazt levágták a temető hátsó részén - most csak bokáig ér - de a mellékelt felvételeim bizonyítják, hogy útjavítások, valamint az első világháborúban elesett katonák sírjainak virágosítása elmaradt. Helyette szemetet gyűjtenek a sírhantokon. Nem hiszem el, hogy annak az önkormányzatnak, amelynek az áruház helyére tervezett szobor felállítására több száz millió forintja van, ne lenne évente 50-100 ezer forintja a temető és a temető útjainak folyamatos karbantartására, valamint a katonai sírok évente kétszer idényvirágokkal történő beültetésére, gondozására. Úgy döntöttem, hogy nem adom fel. Mivel szeretteim is ott nyugszanak, mindaddig közhírré teszem gondolataimat, amíg nem lesz változás ez ügyben. Én szégyellem magam a bicskei polgárok helyett is, sajnálom, hogy számukra ez a természetes állapot és nem emelnek panaszt az illetékeseknél.
Készítettem fotókat, melyeket csatolok levelemhez. Kérem, közölje le.
Köszönöm segítőkész hozzáállását és további sikeres munkát, és sok olvasót kívánok Önnek.
Üdvözlettel: név és cím."

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása