Nem tudhatom, hogy napjainkban jelenségértékűnek nevezhető-e az alábbiakban leírt, de mindenképpen fájdalmas szülőnek és gyereknek egyaránt. Gyerekeink jogainak védelme érdekében és biztonságuk garantálásának reményében újabb feladat a városvezetésnek.

(Személyesen ismerek egy hajdan a Csokonai utcában nevelkedő kisfiút, aki a Hősök terén álló iskolájából első, második, harmadik osztályos korában a sorozatos Arany János utcai támadások miatt más útvonalon járt otthonába a 2000-es évek elején: Hősök tere-Szent István-Gárdonyi-Csokonai. Mert inkább kerülte a harci ösvényt és a bajt. Szülei az új útvonalról kezdetben nem is tudtak. Amikor fény derült rá, könnyes szemmel indokolta. Amikor aztán nagyobb és erősebb lett - bár a gyengébbek támadása folyamatos maradt a harci csapáson, ott kezdett el hazajárni megint  és társaival többször igyekezett gyengébbeket megvédeni az Arany-Floriana tér útvonalon. A támadók mindig korukkal, többségükkel éltek vissza, többnyire  nem voltak iskolatársai sem a megtámadottaknak.)

A BICSKEI SZÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA SZERINT MINDENT MEG KELL TENNI AZÉRT, HOGY  BICSKEI GYEREKEKNEK NE KELLJEN REJTEKUTAKON BUJDOSNIUK HAZAFELÉ VALAMINT SENKI NEM TÁMADHASSA MEG ŐKET BÜNTETLENÜL KÖZTERÜLETEN ÉS SEHOL. 

OLVASÓNK múlt szerdán írott LEVELE:       

Gondoltam megírom Neked, hogy ma mi történt a kisfiammal, mert érdemes lenne felhívni a faluvezetés figyelmét a problémára és  rendőrségnek ajánlani, hogy nem ártana többször járőrözni , vagy létrehozni az útvonalak felügyeletét, amikor 13.45 illetve 12.45 14.45 körül véget érnek az órák a felsősöknél is.

Kisfiam (6.osztályos) ma jött haza és követte egy banda, akik közül az egyik jól megtermett volt. Utolérték, a nagyobbik úgy meglökte, hogy a földre esett a többi persze hatalmasakat nevetett. Fizikai és mentális megalázás abban a korban, amikor egészséges fejlődésnek kell zajlania.

Komoly baj hála istennek nem történt, de sajnos a mai nap után nem mer olyan könnyen egyedül hazajönni az iskolából. Ráadásul ma ez történt, de ki tudja a következő alkalommal meddig mennek el. Tudod az a baj, hogy több ilyen és hasonló eset is előfordul itt, és az utcai gyerekvédelemnek a nyomát, sem látom a kis falunkban. Mesélik, hogy hasonló csapatok randalíroznak más területeken is elég sűrűn. Jó lenne az erőszakos, gyerekeinket zaklató túlkorosokat a helyi rendőrségnek kordába tartaná, mert Bicske ebből a szempontból egyre rosszabb.

Most családi összefogással oldjuk, meg hogy mindig megy valaki elé, de szörnyű hogy nem tudunk nekik önállóságot, szabadságot adni ebben a korban, pedig nagy szükség lenne rá. Mindig csak azt hangoztatják Bicskén, hogy ők most éppen miért olyan rendkívül nagyszerűek stb. csak ezekről a problémákról soha sem esik szó sehol, mintha nem is egy helyen laknánk. Nálad azonban a problémákról is olvashatnak, hát ezért traktállak téged azzal, ami bennünket nagyon-nagyon bánt. Pedig egy pici hely ez a Bicske. Nem lenne nagy dolog utcai iskolaőrséget szervezni gyermekeink védelme érdekében, akik aztán a támadóknak el is mutogatnák, mit lehet és mit nem.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása