- Sokat olvastam az El Camino-ról az indulás előtt, tele volt nagyon jó és hasznos tanácsokkal. Szerinted például miért kell füldugó? - kérdezi tőlem mosolyogva a Homályban beszélgetve a 29 éves, felcsúti Molnár Péter, aki 29 nap alatt gyalogolta le Szent Jakab 835 km-es útját, az El Camino zarándoklatot.

mp_burgos.jpg

Molnár Péter Burgos-ban, a katedrális előtt. 

 

- Szintkülönbségek? Vagy úsztatok is? - találgatom tanácstalanul.
(Nevet.) 
- Emberi eredetűnek nem is nevezhető horkolási hangorkánok fordulnak elő például egy 90 fős szálláson, szóval egy ekkora "körletben", ha tényleg aludni szeretnél, kötelező a füldugó. Mert ezek olyan hangok, hogy ufók landolására gyanakszol, mert nem akarod elhinni, hogy ez így ebben a formában emberből kijöhet.  
(Nevetek.) 

mp_szt.jpg

Sziráki Tamás Bicskéről, a szép nevű Vass Gloria és Molnár Péter Felcsútról   

Megint el fogok menni az El Camino-ra, ez szinte biztos. Mert ez a Camino ez volt, az pedig az lesz. Ez a Camino jó volt és jó lesz az is. Csak másképeen. Sportoló emberként természetesen a fizikai kihívás hatalmas volt számomra. Ez legközelebb változni fog, hiszen sikerült jobban megismernem magamat és határaimat ekkora terhelés alatt. Második utamon sokkal inkább átadom majd magam az utazás örömének. Olvastam egy magyar nő blogján: az első Camino-t én csináltam, a második alkalommal a Camino csinált engem. Nagyon szeretek utazni. Ami pedig a lelki részét illet: 1988-ban születtem.

mp_naplemente_o_cebrerioban.jpg

Édesapánk elhunyt. Nem tudhatom, hogy ezt az utam láthatta vagy nem, érzékelhette vagy nem, de ezt az utat neki ajánlottam, mert hiszem, hogy láthatta és talán minden nap gondoltam rá, ahogy ez az El Camino nélkül is lenni szokott. És persze, édesanyámnak is ajánlottam. Akivel azt is megbeszéltük a 20. nap körül kérdésére, hogyha hazaérek Felcsútra, akkor mit főzzön nekem. Természetesen a diós zserbója jutott eszembe legelőször. Ezt követte a petrezselymes burgonyás körettel tálalt rántott szelet.

mpbaratok.jpg

Mi egyébként ezen az úton mindent meg tudtunk volna enni. Volt olyan nap, hogy reggeliztem, tízóraiztam, valamint vacsoráztam egyszer ötkor és egyszer nyolckor, de úgy, hogy degeszre ettem magam mind a kétszer, mintha akkor ettem volna először. Ettem, amit értem. Megkövetelte a szervezet a magáét. Néha csak vásároltunk a boltban valami hideget, néha főztünk, magam is főztem, ha rám került a sor. Volt hogy 3 ezer forintnak megfelelő összegért megvacsoráztunk, de úgy, hogy abban öt fogás volt, benne például bolognai, steak, desszert, egy palack ásványvíz, egy üveg bor. Nem fogyóztam, nem volt ilyen célom. A társasággal már volt olyan, hogy na akkor ma ki főzzön. Többször is főztem, sikere volt - penne, paradicsomos szósz, zöldséges hús. És sok csokit ettem.

mpreggelipara.jpg
Volt egy olyan ember, aki egy kulipintyóban élt a puszta közepén 8 éve, pontosabban a Meseta fennsíkon, volt egy kis gyümölcsöse és mindenféle áruja nagy választékban. Kitette becsületkasszára, a zarándok elvehette akár ingyen és adhatott is érte annyit, amennyit akart. A legtöbben nyilván fizettek, többet is a szokásos árnál.

mppohalo.jpg


Azt mondtam az első napon, ha ma célba érek, akkor a további 800 km is megoldott. Vagyis az első nap után tudtam, hogy meg fogom csinálni. Hegymenet volt nagyon meredekre, szakadt az eső egész nap, orkán erejű szél fújt, hideg volt és a hegyek felhőkben állottak, az orrunk hegyéig láttunk, úgy haladtunk, hogy nem tudtuk, mikor lesz vége. Úgy véltem, ennél nehezebb nem lehet, ez nem maradhat így végig, ez csak egy kezdeti beavató nagy próba nyitánynak - ezzel erősítettem magam.

mp_don_t_stop_walking.jpg


Ez később a vízhólyagok, achilles-sérülések és poloskacsípések stb. miatt pontosan így volt. Úgy történt, hogy minden sérülés erősített. Minél jobban visszafogott volna valami, annál inkább biztossá tette legbelül: végigcsinálom.

mp_zsofi_haloter.jpg


Nem vagyok vallásos. Nem vagyok templomba járó. De hiszek Istenben és imádkozom is. Soha nem jártam túrázni. Pontosabban Felcsúton és környékén a nagy út előtt megtettem egy 17 kilométeres és két 25 kilométeres túrát. Itthoni első tervem a Gerecse 50 és más ötvenesek valamint nagy álmom a Kinizsi 100.

mproncesvalles_az_elso_legnehezebb_napi_utani_nagyon_kulturalt_szallason.jpg

Ragaszkodtam ahhoz, hogy ezen az úton egyedül menjek. Eredetileg nem akartam senkihez sem igazodni. Ez három hét gyaloglás után megváltozott egy találkozásnak köszönhetően. A 20.napon ugyanis egy 35 éves spanyol, egy 40 éves amerikai és egy 55 éves ír férfi társaságához csatlakoztam, akik szintén ott találkoztak először. Söröztek, a másik asztalnál én is, éppen babráltam a telefonnal, mire azt mondták, hogy gyere ide, ne legyél ott egyedül, ülj át közénk. Totálisan különbözőek voltunk-vagyunk. Mégis nagyon jól kijöttünk. Arra kellett rájönnöm, hogy az El Camino jó emberek gyűjtőhelye. És ha angolul nem beszélnék, akkor nagyon sokat veszítek.

mp_george_es_chris_usa.jpg

 

Spanyolországban nincs óraátállítás. Reggel 7 órakor lett világos - szeptemberben. 6 óra 45 perc körül indultam minden reggel, mind a 29 napon. Két óra sötétben, fejlámpával. Spanyolország biztonságos.
Láttam 11 éves kislányt, fiatalok közül sok 19 és 20 évest. Az utolsó 60 km-n még egy babakocsit toló párt is láttam.
Az útitervem úgy alakítottam, hogyha egy nagyvároson keresztül megyek, akkor délután vagy este legyen időm megnézni, átadni magam a hangulatának. Pamplonát elszúrtam, Pamplonát nem láttam. De majd legközelebb. A látnivalók miatt indultam minden nap ilyen korán. 29 napon a legrövidebb gyaloglásom 19 km volt, a leghosszabb 41 km. Vagyis a napi átlagom 30 km. Óránként 5-6 km-t tettem meg. A korai indulást indokolta, hogy célomba érkezve minimum másfél órát tisztálkodással, fertőtlenítéssel, "rehabilitációval" kellett foglalkoznom a holnapi és a végső cél érdekében. Ha ezen túl voltam, akkor kezdődött például az emlékgyűjtés Leon-ban. Nem tudtam volna elmenni mellette úgy, hogy nem látom a saját szememmel. Elég sokat olvastam az El Camino-ról és ezek az olvasmányélmények még érdeklődőbbé tettek. Tudni akartam, hol járok. Ezért keltem és indultam korán. Valamit valamiért.

mp_valahol_az_uton.jpg

Nem hivalkodni akartam ezzel az úttal, összesen kettő képet tettem ki a Facebook-ra, de arra a két képre mégis annyi biztatást és erőt kaptam, hogy belegondolni is jó. Ha most nem kérsz erre a beszélgetésre, én biztosan nem jelentkezem nálad.

mpcsiiiz.jpg


És sosem fordult meg a fejemben, hogy mit keresek én itt. Az ír jól énekelt, nagyon jó hangja volt, hallottunk tőle például Sinatra-t. A kérdés a társaságban este az volt, melyik dombról nézzük a naplementét, melyik bort vigyük. A helyiek pedig barátságosak voltak. "Hola!", "Buenos Diaz" ezek voltak a köszönéseik.
Bátyámék gyermekei a 10 éves Zsombor és a az 5 éves Lotti. Nagyon szeretem őket. Ők is engem. Dolgoznak az apai ösztönök, készülök én is apa lenni.  Lotti ezt csinálta nekem. Ez végig rajtam volt és egészen addig rajtam lesz, míg le nem szakad rólam. (Jobb csuklóján Lotti alkotása, türkizkék gyöngyökből álló gyöngysor piros cérnával összekötve.)

mpfisterraban_0_km.jpg

"A Szent Jakab-út, spanyolul Camino de Santiago a világ harmadik legfőbb keresztény zarándokútja, és az egyik Spanyolország egyedülállóan sok, 38 Világörökségi helyszíne közül. Több útvonal is létezik (néhányat említve: francia út, Ezüst út, Északi út, az Angol út, a Jakab út, stb.), valamint egyéni utak is tervezhetők (pl. van, aki a Margitszigetről indul) de mindegyikben közös, hogy az út Santiago de Compostela városába vezet, melynek székesegyházában Idősebb Szent Jakab Apostol földi maradványait őrzik. Az út már a 11. századtól ismert, ma pedig igen népszerűvé vált: nem csak a vallásos emberek, hanem azok is megteszik, akik önmagukat keresik - évente több, mint százezren kelnek útra, köztük közel 1000 magyar. Az igen hosszú út megtétele, önmagunk legyőzése egy életre szóló élmény, mely megváltoztathatja az embert. A rendkívül népszerű író, Paulo Coelho a Zarándoklat című művében számol be az útjáról. A zarándokúthoz nem szükséges térkép: a sárga nyilak, és a kagylók mindenkit útbaigazítanak (ez főleg a legjobban kiépített francia útra igaz). A legnépszerűbb, Saint-Jean-Pied-de-Port-tól menő francia út 780 kilométer hosszú, és a Pireneusokon való átkelés után, négy nagyobb spanyol várost, Pamplonát, Logronot, Burgost, Leónt érinti, mielőtt eléri a célpontot, Santiago de Compostelát, ahonnan sokan még továbbmennek az óceánhoz."

sztavroszcipo.jpg

 

Sziráki Tamás a 835 km-es Szent Jakab útját, az El Caminót teljesítve ünnepelte születésnapját. Köszöntöttem is. Akkor beszéltük meg, hogy eljön hozzám teázni.

szt_v.jpg

A környezetvédői-geológus szaktechnikusi valamint általános mezőgazdasági és élelmiszeripari technikusi végzettséggel rendelkező fiatal a hegyi részeket prímán szolgáló bakancsban, az alföldi vagy dombsági területeket pedig könnyű edzőcipőben járta, mintegy 30 kilogrammos hátizsákkal a vállain. Arra a kérdésre, hogy mint mezőgazdasági szakember tartott-e némi kis határszemlét a nagy hispán Pócalján, a nagy hispán Csicsakban, a nagy hispán Sajgóban valamint a Tóradűlőben - természetesen igennel válaszolt, különösen a legelő nyájakat és gulyákat figyelte.

szt_joszaggal.jpg


Tamás - mint mondta -, nem templomjáró, de a hite megvan. Ez a világhírű zarándoklat akkor kezdte érdekelni, amikor Molnár Péter barátjától megtudta, hogy ő mire készül.  Péterrel együtt voltak az út elején, aztán elköszöntek, ahogy megbeszélték: mindenki járja a saját útját. Tamás mint mondta, sokat köszönhet Péternek, aki realista. (Ismerem Pétert. Kaptam egyszer egy nagy, használaton kívüli rádiót barátoktól, amit ő hozott el hozzám. Most is ez szól.) 

szt_ablkai.jpg


Feltehetőleg mindkettőjük nagy útjában szerepet játszott - anélkül, hogy kimondták volna - édesapáik elvesztésének fájdalma. Zarándoklatuk összefüggött azzal, hogy intelligensen teret adtak a gyászmunkának. Persze, az egykori gyermek szerencsés esetben élete végéig gyászolja az ő szüleit, de ennek a gyógyító idő miatt fejezetei vannak. Tamás erről csak annyit mondott, hogy három éve eltávozott édesapja neve napja, Gellért napja az El Camino-n 10. napján, szeptember 24-én érte. Ismertem apukáját. A bicskei MATÁV telephely vezetője volt a régebbi postahivatal mögött, egy ált. iskolai évfolyamtárs jó barátom első főnöke. Csak jót hallottam tőle Sziráki Gellértről és az egész kollektíváról.

szt_787_km.jpg
Tamás egy pár napig egy 50 év feletti kétszeresen vese-transzplantált úrral vándorolt. Három naponta rájött, hogy abbahagyja, főleg az elején. Ivanits Móni, Oláh Adri biztatták Bicskéről. Móni kibójázta a google maps-ben, hogy ma Tomi megtettél 30 km-t, holnap ennyit kell menned. És sok baráti biztatás érkezett itthonról.

szt_zarandokok.jpg 

A holtpont a 13. napon érte, szeptember 27-én. Az mondta, sokáig gyúrt azért, hogy ezt megcsinálja. És nem tudta, mi a pánikroham, de egy hegy tetején nem kapott levegőt. 11 nap hegyvidék után következett 14 nap fennsík 35 fokos forróság (Meseta). Minden reggel hatkor, fél hétkor kel, térképe 34 szakaszra lebontva. Átlagosan 27,5 km-t tett meg egy nap alatt 7 és 17 óra között. Amikor a célfaluba megérkezett, szállást is kellett keresni. Ott zuhany. Sportkrém. Fertőtlenítés. "Nagyon vigyáztam a lábamra" Az apostolok lovára.

szt_kaja.jpg

 

"Sok gyümölcsöt, zöldséget ettem és a tonhal konzerv is hozzátartozott a mindennapi étkezéshez bagettel. Mindig este vettem meg a másnapi betevőt és a palackos vizeket.  Budaörsi, győri, délvidéki és svédországi magyarokkal is találkoztam. Az alföld monoton, de nyolc nap gyémánt az a gyönyörűség. nem is meredek, nem is lapos, mindenki nyugodt volt, szóval meseszép vidék.

szt_viva.jpg

 

Annak dacára ott megőrizték nyugalmukat és kedvességüket az emberek, hogy a katalán függetlenségi törekvések hatása feltétlenül érezhető volt a helyiek rezdülésein. A szép Astorga városát nagyon megjegyezte magának Tamás és ekkor mondta azt is, hogy kizsigerelte magát. Két sarka, combja és egyik válla készült ki a vadi új hátizsák elromlott pántjától, amit szó nélkül térítettek neki az üzletben, amikor itthon visszavitte. Vállán egy méhecske csípése végezte el az utolsó ecsetvonást. 834 km gyalog, egy nagy meditáció. Átlagosan napi 30 ezer lépés a lépésszámláló szerint.

szt_kulacs.jpg


"Compostella egy turisztikai látványosság, nem sokkal nagyobb Bicskénél. A Szent Jakab katedrális terére egy kapun lehet belépni. Láttam már életemben szép teret, de ennél szebbet soha életemben. Semmi okom nem volt rá, hogy szépnek lássam, mert ennyi lesántult, görnyedt, kifáradt, bőgő embert sem láttam egyezerre soha. Amilyen szerencsém volt, tatarozták a katedrális homlokzatát, de így is szép volt énnekem. Odabenn 25 gyóntatószék. Mindenki gyónt.

szt_telapo.jpg

 

A kis könyvembe az első pecsétet magam ütöttem a rajtnál.  Az utolsó pecsétre három órát kellett várni a sor miatt. Nevezési díj nem volt, ezért az oklevélért azonban 5 eurót kellett fizetni.
Vannak, akik végigböjtölik az utat. Nagy hatással voltak Tamásra azok a vándorok, akik saruban, mint Szent Jakab és vándorbottal keltek útra. De itt mondja el azt is, hogy mennyire nem díjazta azokat, akiket rendszeresen leelőzött, aztán hamarabb megérkeztek az esti célba, ahol hatalmas lakomát csaptak. Ezt úgy tették meg, hogy taxit hívtak.

szt_pad.jpg

 

Végül Tamás ezzel megbékélt, rájuk legyintett: az az ő útjuk, a magánügyük, ez pedig az én utam. Nem kell, hogy hasonlítson és nem is verseny ez. A másik könnyítés, hogy az El Camino Trans megteszi, hogy egyik szállásadó faluból a másikba viszi a csomagod x eurórért. Ez sem szép Szent Jakab útján.

szt_plateau.jpg


"37 lettem október 6-án. Petivel nagyobb barátok lettünk, mint voltunk. Sokat köszönhetek neki. Kedden értem be, október 17-én. Compostellából 4500 Ft-ból repültem Madridba. Az utam második napján találtam egy botot. Göcsört lett a neve. Azzal gyalogoltam végig több mint 800 kilométert. Rövid is volt, törte is a kezem. Egyszer visszafordultam érte az elhagyott szállásomra a reggeli indulás után, mert otthagytam. A repülőtéren csekkoltam és a távol-keleti munkatárs azt mondta, hogy a bot szállítási díja 35 euró. Ott előtte kettétörtem és beletettem a zsákomba. Így lesz ez akciós, Göcsört."

szt_usa.jpg


"Egy darab vízhólyag nem volt a lábamon, amit a jó bakancsnak és a három pár technikai zoknimnak köszönhetek." (E sorok írójának a Kinizsi 100 22,5 órás teljesítése után mindkét talpa egy merő vízhólyag volt.) 
"A zsákomban nem volt felesleges dolog. Mindenből hármat vittem, ami váltó. Hálózsák. Napi étel. Palackos víz. Egyik lábbeli. Nagyon nagy élmény volt. Sajnálnám, ha nem tettem volna meg. Sok költséggel járt, mint minden hosszabb utazás, de nincs mit sajnálnom". 

 

izing antal

szt_v1.jpg

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása