Korábbi közlésünkben is utaltunk már arra az információra, hogy egyszerre több párhuzamosan futó nemzetközi gyakorlat folyik Magyarország több pontján, a harci járművek szállítása pedig vasúton történik.                  

Hírsor a Szűcs-sarokról

Címkék: járda

2017.07.07. 21:24

Ismét járható a Prohászka-Vörösmarty sarkon a járda, napokon belül elkészül a parkoló is.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója a Bicskei Szónak elmondta, hogy a  helyszínre (a körforgalom közelében található - a szerk.) "esetkocsit és mentőhelikoptert riasztottunk. A helyszínen tartózkodó laikusok a mentésirányító telefonos segítségével a mentőegységek…

Látod annak mindenki nagyon örül, hogy megcsinálják a garázsnál a világítást. De nagyon jó lenne ha a lakók által borsos összegért bérelt közterületen, amiért garázsadót is fizetnek, a garázsok előtt és mögött levágnák a gazt. Ez a Bocskai utca hosszú tömbje mögötti garázssor, amiről írtál, hogy 7…

Tamás Körmendi   készítette a fotókat az autópályán a 35. és 36. km között történt káresemény dokumentációját. Személyi sérülés nem történt. A Bicskei tűzoltók értek ki először, ők kezdték meg az oltást.  Tamás  ezekkel a szavakkal osztotta meg képeit: Az emberek túlnyomó többsége-beleértve magamat…

Olvasói levelünk előtt a felvezetőben szeretném elmondani, hogy az Európai Unió egyik pályázatának köszönhetően - már hírül adtuk a Bicskei Újság alapján - közel 300 milliós piacépítés következik, amiben biztosan lesz VÁZAT zárható kerékpártároló.  Biztos "fussa" arra is, segít a brüsszeli…

Kedves Bicskei Szó! Kóborló kutyust láttam a kisállomáson. Képet csatoltam. Üdv.: Niki    

Katonai szállítmányok. Tegnap vízi járművekkel, ma harckocsikkal várakozik a szerelvény. Olvasói forrásból idézzük: "egyszerre több párhuzamosan futó nemzetközi gyakorlat folyik az ország több pontján!A harci járművek szállítása vasúton történik."    

Három kamion ütközött az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán csütörtök délután Herceghalomnál, a mentés idejére a teljes útszakaszt lezárták, több kilométeres a torlódás - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője - olvasható a Népszavában az MTI híre…

A képeket olvasónk készítette. Hivatalos forrásból is igyekszünk tájékozódni, de olvasónk a következőket közölte:  "Szia. Úgy tudom egy gyermekotthonos fiatal lány lett rosszul ott az út mellett feküdtEgy hölgy állt meg (sajnos sokan elhajtottak a lány mellettAa mentők ugy tudom…

fotó: én-e Valószínűleg a József Attila utca 1. szám alatti áruházi épület felső szintjén működő ruházati bolt települ át a Bocskai István utca 3-ba  

  Fotó: Tót Rózsa  Új koreográfiák, dinamikus zenék, csapatos és formációs táncok, felhőtlen jókedv, különleges uniformisok, fergeteges táncok, jó hangulat, hatalmas csapatszellem, országos sikerek. Ezek jellemzik a mányi mazsorett csoportok munkáját az elmúlt évben.   Szarka-Bankó Renáta…

Hadd írjak egy általános összefoglalót, ami talán segít kicsit belehelyezkedni a tűzkárosult család szemszögébe: 1. a házuk, az otthonuk jelenleg nem használható,2. egy másik család otthonába költöztek be, ami bútorozott, így noha örülnek a bútorfelajánlásoknak,a) jelenleg nem tudják hova tenni,b)…

Idén is részt vettünk a tanévzárást és az aktív versenyidőszak végét jelentő immár ötödik alkalommal megrendezett Csomád Kupa Harcművészeti Fesztiválon. Remek hangulatú, magas színvonalú szabadtéri versenyen vettünk részt ahol közel 120 versenyző mérte össze tudását.A DHKSE csapata csupa kezdő, ám…

Álláspontunk nem változott az olvasói levél témáját illetően, az új kerítés megépítése pedig természetesen fontos volt, annak idején számos fotót, olvasói levelet közöltünk annak érdekében, hogy történjen végre valami.   Évi 2.5 millió forint mindkét tulajdonosnak a temető fenntartásra.A katolikus…

Valóban sokkal gyorsabban el kellett volna végezni ezt a munkát.. Biztosak lehetünk benne, hogy az idő vesztegetése nem a kétkezi munkások bűne. Olvasónk levelével ellentétben ma is voltak ott dolgozók és dolgoznak is, értesülésünk szerint napokon belül kész lesz a járda, és bizonyára a csapadékvíz…

A lakossági megmozduláshoz, amivel a szári tűzben otthonukat vesztett két gyermekes családot segíthetjük - a Bicskei Katolikus Karitász is csatlakozott. Pénteken fél 5 és fél 6 között várják az adományozókat az Ady u. 11. szám alatt.   Sági Ferencné, a Bicskei Katolikus Karitász vezetőjének…

A Bocskai utcai dupla garázssoron, ami a játszótérrel szembeni tömb mögött fekszik két kijárattal, immáron nem 2 hanem 7 db oszlopról működik a napelemes közvilágítás Európai Unió-s háttér-támogatású pályázattal. A területen eddig kettő üzemelt, de az új talapzatok már korábban elkészültek. Az itt…

Holnaptól nyílik a Kemenczky Húsbolt a Szent István út 100 szám alatt, a régi új helyén. A bezárt bicskei CBA-ban működő üzlete után Kemenczky Csaba - édesapja egykori boltját viszi tovább.   

A kerékpárút esetében a város valójában csak úgy érintett, hogy a közigazgatási területén húzódik.  Azoknak a bicskeieknek, akik elégedetlenek a belső utak minőségével - érdekérvényesítő ráhatást kellene tenniük és ennek megfelelően legalább öt évente jelét is adni ennek. Ilyen esetben rögtön…

süti beállítások módosítása