A táv a szervezeti tagság éveinek számával együtt minden évben nő. Idén a bicskei nevezők közül volt aki 7 km-t, míg mások 14 km-t futottak.  Egészen pontosan a tanerők mind lefutották a 14 kilométert, a diákok pedig váltóban teljesítettek 7 km-eket. Penti Károly, a kép rendezői jobbján álló sportoló a Vajda János Gimnázium tanulója eredetileg 7 km-t futott volna, ám célba érve kedve támadt még egy 7 km-re, amit váltótársával együtt megint megtett. (A tatai tókör jut eszembe, úgy emlékszem, az 7,5 km, tehát mintha hozzávetőleg két tókört futott volna. Kemény.)   

A középiskolások tehát Penti Károly kivételével mindannyian 7 km-t futottak, a felnőttek, tanáraik pedig 14 km-t. 

Tolnai Éva, aki a kép rendezői balján áll, a több mint ezres létszámú női mezőnyből 39. helyezést ért el! A korcsoportjában 20. helyezést ért el, több mint félezres mezőny versenyzőjeként. 

Vagyis teljesítménye most is kiemelkedő volt.  Legutóbb egy balatoni maratonjáról számoltunk be, ha emlékeztek az Északi Part szintkülönbségeit ábrázoló kis képünkre... 

A "bicskei" nevezők annyiban pontatlan elnevezés, hogy olyan sportolók is beletartoznak ebbe a teljesítői  körbe, akik nem Bicskén élnek, de Bicskére, a Vajda János Gimnáziumba járnak tanulni vagy egyenesen tanítani. A Gimi a közös pont. És a mozgás szeretete. Nagy dolgok ezek.

32625918_2285830118101787_1128368392051359744_n.jpg

A képen Selever Dóra, Izsák Anna, Jurácsik Krisztina, Cakker Anett, Penti Károly, Gyuricza Zsuzsanna, Patyiné Varga Annamária, Gyenes Bernadett, Tolnai Éva és Agyagási Ákos láthatók.

EU&ME - ez az Index összefoglalója.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása