Idén is sokan elindulnak Bicskéről a Balaton átúszásra, amit a nem megfelelő idő, a vízhőfok miatt már többször passziváltak. Holnap azonban megtartják, az Időkép is hírt adott erről az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján. Itt pedig az eddigi bicskei Balaton-átúszók, aktivitásuk és eredményeik láthatók. Csakis annyit kell tenni, hogy az Összes évszámot választjuk, majd beírni: Bicske. A Forrai család tagjai úsztak át a legtöbbször.  Jelenlegi adatok szerint  99 esetben úszta át bicskei lakos a Balcsit. Vasárnap megint megnézzük, kik voltunk és mennyien. Hírünk tervezett címe: Bőven száz fölé emelkedett a Balaton bicskei átúszóinak száma :) 

Hátszélben lehet átúszni idén a Balatont

| 2018. július 12. 14:19 | Frissítve:

 

Napos időben, kissé élénk hátszélben kerül sor szombaton a Balaton-átúszásra.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján ezen a hétvégén megtartják a Balaton-átúszást - írja a Balaton-átúszás.hu. A résztvevőknek a Révfülöp és Balatonboglár közötti körülbelül 5200 méteres távot kell teljesíteniük.

Kissé élénk hátszél várja az úszókat

A verseny idején alig lesz felhő az égen, napos idő fogadja majd az úszókat. Nagy szélre természetesen nem kell készülni, maximum 25-30 km/órás lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet, mely úszás közben hátszélként szolgálva segítheti is a versenyzőket.

Lőrincz Edit fotója, köszönjük!

A hőmérséklet is gyorsan emelkedik a délelőtti órákban, az esemény idejére már 25 fok fölé melegszik a levegő,

a víz hőmérséklete pedig előreláthatólag 23 fok körül alakul.

Minden kedves résztvevőnek sok sikert kívánunk!

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.