A Vajda János Gimnázium testnevelő tanára jövőre is elindul a (sport)embert próbáló versenyen. Ákos minden idei és korábbi eredményét hozza az evochip, érdemes elemezgetni.

akosuszo.jpg

- Három a magyar igazság, egy a ráadás - mondja a sportoló, aki jövőre is elindul a fürdők városában, a  virágvárosban hagyományosan  megrendezett versenyen, Nagyatádon.

- Összességében elégedett vagyok, de többet szerettem volna javítani, tavaly 11 óra 14 perc alatt teljesítettem 3,8 km úszást, 180 km kerékpározást és 42,195 km maratoni futást. Idén szerettem volna 11 órán belülre, 10 órával kezdődőre vinni az időeredményem - mondja versenyző - három percet javítottam, időm 11 óra 11 perc 15 másodperc.

No, de de ki látott még elégedett IronMan-t?

akosbringa.jpg

Ákost kedvese és az ő szülei segítették a versenyen valamint három barát Ózdról. A Vajda János Gimnázium is drukkolt, hiszen a Vajda Hangja ezt közölte a start idején:

 

"Már több mint egy órája elindult Agyagási Ákos, nem kell már 10 óra és célba is ér�
3,8 km úszás, 180km kerékpár, majd még egy maraton a végére...

Hajrá Ákos bácsi!"

akosfuto.jpg

 

A 11 óra 11 perc alatt Ákos szervezete 10 ezer kcal-t égetett, ennek történt meg frissítésekkor a részleges pótlása. 28-30 Celsius fok volt a jellemző. 95 ezer lépést tett a bicskei  maratoni  futó ezen a napon.

Percenként 139 volt az átlagpulzusa és 167 a legmagasabb. Kerékpárja nyergében 142-es átlagpulzussal versenyzett, 157 volt a legmagasabb.

33 km/h volt az átlagsebessége és 57 km/h volt a legjobb - utóbbi nyilván nem hegymenetben.

A 42 km-es futás közben az átlagsebessége megközelítette a 10 km/h-t.

Szerencsére semmilyen sérülés nem hátráltatta.

Agyagási Ákos triatlonista, háromszoros eXtremeMan az augusztus 17-18-án Tatán megrendezendő az Old Lake Man versenyre készül.

Hajrá Ákos!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.