Mindenszentek és halottak napja időszakában a temető környékén ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket, hogy az alábbi időpontokban a következő forgalomkorlátozások lépnek életbe Bicske belterületén:

2018. november 1-jén 8 óra 30 perctől 19 óra 30 percig, valamint a megnövekedett járműforgalom mértékétől függően kerül csak bevezetésre november 2-án ideiglenes forgalomkorlátozás. A közlekedők egy irányban vehetik igénybe Bicskén, a Prohászka Ottokár utca, temető előtti szakaszát. A Táncsics Mihály utca irányából behajtani tilos közúti jelzőtábla kerül kihelyezésre. A Telep városrész felől érkező járművek, a Losonczi utca irányába tudják az útlezárást kikerülni.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.